A Neclord

Fantasy / Novellák (681 katt) blackbeard
  2021.04.14.

(A Büntetés folytatása)

Sűrű köd homályosította el a napot, a hajnali hideg csípős kristállyá változtatta a szitáló esőt. A kietlen mezőn kétszáz kobold férfi összeláncolva jajveszékelt.

Vuzembi, a necronorgon mester, aki a Wos faluban elkövetett mészárlás óta vezette a gyarapodó kultista sereget, eljöttnek látta az időt. Átadja büszke művét egy hatalmasabb szolgálatáért. Az időjárást tökéletesnek találta a rítushoz.

A kétszáz férfi, akiket a lerohant falvakból és győztes csatákból zsákmányoltak, széles körben voltak összeláncolva, amely koncentrikusan csavarodott a középen álló oltárhoz. Rajta egy meztelenül kifeszített kobold nő sírt csendben. Lábánál három kecske figyelte az oltár köré felvonuló hét kultistát, akik egy-egy jelet formáló jogart tartottak a fejük fölé.

A leláncolt kobold férfiak ocsmány káromlásaikra ügyet sem vetve, Vuzembi és egy idéző kultista mester sétált fel az oltár elé. Vuzembi néhány lépéssel korábban megállt, majd mellé tettek egy igen nagy és súlyos ládát.

Az idéző mester kezében csontkés villant és az égre emelve, ősi, érthetetlen nyelven mondott el néhány szót.

– Fogadj el minket, Kegyetlen! – mondta kobold nyelvre váltva. – Az Első Étket és a Kiválasztott Szolgálót!

Az idéző ezután megvárta, míg az egyik kultista lefogja az első kecskét és egyetlen gyors hasítással felvágta a torkát. Az élénk színű vér megtöltött egy fatálat. A leláncolt nő hangosan sírt fel, mert tudta, mit művelnek a lábánál, hideg félelem járta át reszkető testét, amíg a másik két kecskét is kivéreztették.

– Átadjuk e testet a Bajnoknak – mondta az idéző, miközben mindhárom tál vért végigfolyatta a nő testén.

Vérpatakok csorogtak le az oltár oldalán. A kántált szavakat mintha felkapta volna az enyhe szellő és a köd visszhangozta volna. A kobold nő félelme elviselhetetlen fájdalommá torzult és valami megmozdult a méhében. Felsikoltott, az átkozott gyermek csontjai pillanatok alatt növekedtek és formátlan púpok formájában mozgolódott. A nő szeme felakadt, testét megfeszítette, de sikoly helyett saját vére tört fel a torkán.

Csontujjak szakították át a hasfalat és törtek utat a világba. Ocsmány teremtmény kúszott le az oltárra, és mint a kígyó, levedlette magáról a halott nő testét. Csupasz koponyájáról vért mosott le a szitáló eső, állkapocs nélküli szájából karnyi hosszú, villás nyelv lógott. Bőr nélküli testét, vékonyka izomrostok mozgatták. A torz újszülött túlvilági hangon sikoltott fel.

Az idéző eldobta csontkését és szeméből könnyek csorogtak le arcán a csodálattól. Levette magáról fekete palástját és ledobta az oltárról. Leült a szörnyszülött elé és lassan elterült.

– A Kegyetlen akarja – suttogta, miközben széttárva kezét szabaddá tette csupasz hasát.
– A tiéd, Neclord – hajolt közelebb Vuzembi, a troll mester és mintha az ebédet mutatná be, széttárta hosszú karjait.

A torzszülött csontujjaival beletúrt az idéző gyomrába - aki már az Első Étek szerepét töltötte be a rítusban - és mohón falni kezdte a beleket. A szenvedő idéző sikolyai gyorsan elhaltak és arcán egyszerre örömmel és kínnal hagyta el a lélek, miközben a torzszülött sorvadt izomzata duzzadni kezdett. Miután az utolsó szervet is kiszívta a testből, felegyenesedett.

A Neclord még nem volt készen, de máris a troll mester fölé magasodott, aki azonnal térdre rogyott előtte.

– Fogadj el Kiválasztott Szolgálódnak! – kérlelte Vuzembi.

A Neclord kígyónyelve lassan himbálózott csupasz bordái előtt. Üres szemgödrökkel nézett le az esdeklő trollra. Lassan bólintott.

– Kit szolgálhatok? – kérdezte Vuzembi.

A Kegyetlen huszonkilenc bajnoka közül – akiket Neclordként ismernek – nem tudhatta, melyikükkel áll szemben. Ezek a túlvilági harcosok egykor a Kegyetlen seregében szolgáltak és kitűntek különleges erejükkel és képességeikkel, így váltak az istenség kedvenceivé.

– Maggart áll előtted – mennydörögte démoni hangján a Neclord.
– Hatalmas Maggart, ím, az erőd – mutatott körbe a leláncolt, halálra rémült férfiakon Vuzembi.

Maggart körbenézett rajtuk szemgolyó nélküli koponyaüregéből, majd egy hirtelen kézmozdulattal óriási tüskéket húzott elő a földből, amik felnyársalták a meglepett koboldokat. A Neclord szeme helyén sárgászöld fény gyúlt, ami betöltötte üres mellkasát is és magába szívta a halandók erejét. Izomzata megduzzadt, életerős férfiak lelkével töltve meg. Még egy fejjel magasabbra nőtt az esdeklő trollnál. Elégedetten szippantotta fel az utolsó lelket is.

– És az utolsó ajándékom, uram – mondta Vuzembi, miközben felnyitotta a mellette heverő ládát.

Ősi, de felújított páncélzat volt benne, mely el volt átkozva, akárcsak jövendőbeli viselője. Maggart a fegyvert vette ki először. A láncos buzogány végén lévő vasgömbben lyukak voltak, amin keresztül látszott a benne lötyögő zöld folyadék. Meglengette néhányszor, majd az egyik jogart tartó kultista felé csapott vele. A zöld folyadék felvilágított és kifröcskölve a lyukakon beterítette a kultistát, aki sikolyok közt sorvadt el.

Nehéz volt bármit is leolvasni a démoni fejről, de Vuzembi tudta, hogy örömöt okozott új urának.

Előző oldal blackbeard
Vélemények a műről (eddig 3 db)