Kőkörök között

A jövő útjai / Novellák (214 katt) kosakati
  2024.04.27.

Andalgás három tételben…

I.
1.,
…Valamikor sok ezer évvel ezelőtt…



Ani már az utolsó memória-kristályokat helyezte el a tárolóban, mikor Yori még egy kristályt nyomott a kezébe.

– Még egy utolsó videó az otthonunkról…–mondta kicsit szomorkásan.
– Körbevideóztad az egészet? A kertet is? – kérdezte Ani.
– A kertet is az összes virágoddal, a kedvenc padunkkal, a kanyargós ösvényekkel, a szobraiddal…
– Látom, te is nehezen szakadsz el innen, nem csak én.
– Szomorú is vagyok, de már dolgozik bennem az új életünk izgalma is.
– Ahogyan bennem is.

Magukra csatolták a memória-kristály tároló hátizsákjaikat, és lassú léptekkel indultak kifelé a házból. A házból, ahol oly sokáig éltek boldogan, a házból, ahol a gyerekeik felnőttek, a házból, amiért annyit dolgoztak, a házból, amit annyit csinosítgattak, bővítgettek, amit annyira szerettek. Ahogy végigmentek a szobákon, meg-megálltak, körbefordultak, búcsúzkodtak eddigi életük megszokott, kedves díszleteitől…

Kinyitották valamennyi ablakot, ajtót, hogy szabadon járhasson a levegő. Végül a bejárati ajtónál lekapcsolták a házat a központi hálózatról.

– Pár év, és mindennek nyoma sem marad…– sóhajtotta Yori.
– Jobb is, hogy azt már nem látjuk, ahogy elenyészik az egykori otthonunk – Törölt le az arcáról egy könnycseppet Ani.

A bejárati ajtót is nyitva hagyták. A kerti úton még megálltak párszor, aztán nekivágtak az útnak a Portál felé, amin átlépve majd eljutnak az új életükbe a távoli kolóniák egyikére, ahol már várják őket a gyerekeik és a barátaik.

-.-

2.,
…Napjainkban, valahol egy európai nagyvárosban…


– Mi van ebben a bőröndben? Egy fél disznó?
– Ne izgulj, csak egy negyed disznó. Anyám csomagolt ezt-azt, hogy éhen ne haljak a te papírkajáidon, ahogy ő nevezi az étrendedet – nyugtatta meg a nagynénjét Ági.
– Neki sem ártana néha egy kis diéta, meg neked se…– szúrt vissza Naomi.
– Nem lehet mindenki olyan hajszálvékony, mint te…
– Jól van, na…Nem szólok bele, de te se piszkálj a papírkajáim miatt…– vágta be a bőröndöt Naomi a csomagtartóba.
– Rendben. Ha megkóstolod anyám világbajnok almáspitéjét, amit direkt neked sütött, békén hagylak – vette békülékenyebbre a hangnemet Ági.
– Jó, az még belefér, aztán úgysem lesz nagyon alkalmunk piszkálni egymást. A tanfolyamod négy hete alatt, amíg nálam laksz, majdnem végig csak a tied a lakás. Mi Egonnal a jövő héten Antalyába utazunk.
– Egon? Múltkor még valami Rudi volt…
– Rudi már a múlt… Egon egy professzor az egyetemen, ahol én a titkárságon dolgozom. Néha nálam alszik, és néha együtt utazunk el ide-oda… Szóval semmi komoly…
– Szóval ő sem a szőke herceg, akiért feladnád a függetlenségedet.
– Volt egyszer valaki, akiért meginogtam volna, de neki nem én kellettem…
– Tudom, régi történet, anyámat vette el…

Naomi a bőröndjével együtt kitette Ágit a ház előtt.

– Érezd magad otthon, pakolj ki és pihend ki az utat. Egonnal színházba megyünk, későn jövünk, a kulcsot ne hagyd a zárban… Viszlát holnap este! Én reggel korán megyek, de Egonnal lehet, hogy összefutsz a konyhában – hadarta még Naomi, aztán beugrott az apró autóba és elviharzott.

Ági kicsit elveszetten ácsorgott még egy darabig a hatalmas bőröndje mellett, kezében a kulccsal. Aztán csak nekiindult a lépcsőháznak és felverekedte magát a második emeleti lakásba.

-.-

Másnap reggel Ágit meglepő látvány fogadta a konyhában. Az asztal egy csatatér volt, ami mellett egy szakállas ember ült alsógatyában, és két pofára zabált… Persze az általa hozott, falusi finomságokból.

– Naomi már elment, én Egon vagyok – nyújtotta a kezét vigyorogva.
– Bunkó! Neandervölgyi bunkó! – csattant fel Ági.
– Na, ezzel pont nem sértettél meg… – kuncogott Egon.
– Tessék?
– A neandervölgyi az én értékrendemben nem szitokszó.
– Pedig annak szántam.
– Tudtad, hogy a neandervölgyiek egyáltalán nem voltak olyan primitívek, bunkók és ostobák, otrombák, mint ahogyan azt sokan gondolják?
– Nem?
– A közhiedelemmel ellentétben a Neandervölgyiek nem haltak ki teljesen, hanem feloldódtak a náluk sokkal népesebb Afrikából beáramló modern emberek tömegeiben. A génjeik harminc százaléka kimutatható a mai emberekben is. Az Afrikán kívül élő emberek többségében két-három százaléknyi neandervölgyi gén mutatható ki. A harminc százalék úgy jön ki, hogy nem mindenkinél ugyanazok a gének mutathatóak ki.
– Most előadást akarsz nekem tartani?
– Ha nem érdekel, abbahagyhatom… – vonogatta a vállát Egon.
– Voltaképpen érdekel, de indulnom kéne.
– Azt tudtad, hogy a gyönyörű kék szemeidről és az aranyszőke hajadról is a neandervölygyi gének tehetnek?
– Te most flörtölsz velem?
– Amúgy bocsi a kolbászért, csak megéreztem az illatát, aztán nem tudtam abbahagyni. Naomi papírkajái után ez maga a felüdülés, a friss, vidéki szellő…
– Még egy pofa sör és költő leszel…
– Ne is mond! Naomi hűtőjében csak alkoholmentes van.
– Azért hagytál nekem is egy pár falatot? – kérdezte Ági egy kicsit már békülékenyebben.
– Hagytam és hogy kicsit kiengeszteljelek, elviszlek a tanfolyam helyszínére, hogy ne kelljen metróznod, meg buszoznod. Út közben meg iszunk valahol egy rendes kávét, nem ilyen instant vacakot – intett a konyhapult felé Egon.

-.-

3.,
…Napjainkban egy égi hajóban…


Ann és Yorn az űrhajó ablakában könyökölve élvezték a látványt. Nem tudtak betelni a Föld szépségével.

– Még mindig nem tudnak semmit… Nagyon kevesen sejtenek valamit, de a többség nem veszi őket komolyan…
– Makacsul csak a közelmúltjukkal foglalkoznak és nem tekintenek távolabbra…
– És a közelmúltjukat még részekre is tagolták, elnevezték őskornak, ókornak, középkornak…
– Pedig előtte volt minden, ami lényeges. Ott van az orruk előtt minden, de mindent félreértelmeznek.… Ott állnak a megalitok, ott vannak a vallások mitológiái, a legendák, a mesék…
– A tudatlanság gőgjével azt hiszik, hogy a piramisokat is ők építették… A megalitokat pedig meg sem próbálják megmagyarázni.
– Na jó, a piramisokat részben ők, de a túlélők tudása nélkül egy kutyaólat sem hoztak volna össze.
– A túlélőkről nem is esik szó. Azt hiszik, hogy a vadászó, gyűjtögető életmódot folytató törzsi társadalmak egyik napról a másikra megszerveződtek és felépítették Stonehenge-t, Babilont, a piramisokat.
– Néhányan erőműveket és portálokat sejtenek a megalitikus építményekben és azt is tudják, hogy a neandervölgyiek nem egészen haltak ki. De a két dolgot nem kötik össze. Azt hiszik, hogy valami földönkívüliek látogatták meg őket és azoktól származik a tudás, azok építettek mindenfélét. Még nem jöttek rá, hogy a neandervölgyiek voltak az előző civilizáció túlélői és a kirajzott népesség látogatott vissza, nem valami idegenek. A „kis szürkéket” meg idegen életformának hiszik, pedig azok csak android robotok, amiket az óvatosabb kutatási programok használnak.
– Ezért is rossz minden következtetésük, mert rossz alapból indulnak ki.
– Igen, mert abban is tévednek, hogy a látogatókat idegeneknek hiszik…
– Pedig azok a korábbi civilizációk kirajzott és visszalátogató földiek voltak.
– Valamiért mindenáron azt hiszik, hogy a tudást valamilyen idegenektől kapták.
– Ha úgy vesszük, nekik azért a távoli kolóniákról idelátogató egykori földiek eléggé idegenek.
– Igen, mert még nem jöttek rá arra, hogy az élet csak egy anomália az élettelen végtelenjében, és az élet csak ezen az egyetlen egy helyen jött létre. Mindenhová innen vándoroltak ki az akkor még működő portálokon keresztül.

-.-

– Atlantiszt még mindig legendának tartják, ahogyan Tróját is sokáig annak hitték.
– Arra viszont legalább rájöttek, hogy az általuk Neandervölgyinek nevezett emberek nem teljesen haltak ki, hanem a génjeik beépültek a mai emberek génállományába. Ezt végre a fősodratú tudomány is elfogadja.
– Na, igen, de még mindig nem jöttek rá, hogy ezeknek a géneknek köszönhetik a hirtelen fejlődésüket, az egész civilizációjukat.
– Azt hiszik, hogy ők a fejlődés csúcsai, pedig a nagy összeomlás miatti kirajzás nélkül soha sem nyertek volna teret. Maradtak volna szépen a kényelmes őserdőben.
– Igen, erre a távoli őseink sem számítottak.
– Pedig a természet már csak ilyen. Nem tűri az ürességet. Az űrt betölti így, vagy úgy.
– Mivel a mi civilizációnk nagyobbik része elhagyta a bolygót, a természet nem várt arra, hogy a túlélők újra elszaporodjanak, megerősödjenek, újra elérjék a régi színvonalat és ott folytassák, ahol abbahagyták, teret engedett egy másik emberfajtának. Ez az új faj más, mint mi, pedig részben a mi utódaink.
– Azért a másik faj inváziója előtt többszázezer évig jól elvoltak a túlélők a természet-közeli életmódjuknak köszönhetően.
– Olyan jól elvoltak, hogy írni, olvasni is elfelejtettek, mert az életmódjukhoz erre nem volt szükség.
– Talán próbálták megőrizni a tudást, de mivel a jég mindent letarolt, a vulkanikus apokalipszis mindent elpusztított, nem maradt semmi használható a régi világukból.
– Maradtak a homályos legendák, mesék, a szájhagyomány…
– Így aztán a megmaradt tudás is használhatatlanná torzult idővel. Nem csoda, ha a mai emberek ezeket nem veszik komolyan.
– A legutóbbi kirajzás óta túl sok idő telt el.
– A túlélők nem tudták megtartani a tudást és nem csak szellemileg, de testileg is drasztikusan visszafejlődtek.
– Nem csoda, hatszázezer év az hatszázezer év…

-.-

II.

1.,
…Valamikor sok ezer évvel ezelőtt…


Miután kiszálltak a suhanóból, gyalog folytatták az útjukat a hatalmas park közepén álló Portálhoz. Ani és Yori egyre nehezebbnek érezték a hátizsákjukat, egyre gyakrabban álltak meg egy kis pihenőre. Pedig nem a hátizsákjuk volt nehéz, hanem a szívük.

A memória-kristályok aprók voltak, de mindent tartalmaztak, amire szükségük lesz majd a távoli kolónián. A helyi anyagokból majd mindent el tudnak készíteni, ami a további életükhöz kell. A kristályok segítségével majd növeszthetnek ugyanolyan organikus házat, amiben eddig éltek. A növényi alapú épületeket aztán csak rá kell csatlakoztatni a helyi központi hálózatra és be kell lakni. Ugyanígy létrehozzák majd a hétköznapi élethez szükséges tárgyakat, az edényektől, a ruhákon keresztül a legapróbb kényelmi eszközökig.

-.-

Volt még egy kis idejük az indulásig, leültek hát egy kellemesen árnyékos padra.

– Anyádék nem gondolták meg magukat? – kérdezte Yori.
– Nem lehet őket meggyőzni…– sóhajtotta Ani.
– Próbáljak meg én beszélni velük? A kommunikátorunk még működik, és van még annyi időnk, hogy felhívjuk őket.
– Te sem tudod meggyőzni őket, hogy hagyjanak itt mindent. A csodálatos házukat, kertjüket, a nyüzsgő várost, ahol egész életüket leélték. Nem érdekli őket, hogy jön a lehűlés, hogy megváltozik a világ, hogy összeomlik minden. Ragaszkodnak ahhoz, amit ismernek, amit szeretnek. Már elköszöntünk, elbúcsúztunk tőlük, ne zaklassuk fel őket újra.
– A szüleidet még talán meg is értem, de az itt maradó fiatalokat már nem igazán.
– Ők bíznak abban, hogy a tudásunkkal, a technikánkkal átvészelhetik a zord éveket, és mikor jön a felmelegedés, ott folytatódik majd az élet, ahol félbehagyták.
– Bíznak a földalatti városokban, a természet-közeli életmódban és még nem tudom miben.
– Mindig is voltak fiatalok a hátramaradók között. A korábbi civilizációk között eddig mindig volt átfedés. Mikor jött az aktuális apokalipszis, mikor a Föld, édes-mostoha szülőanyánk átmenetileg lakhatatlanná vált, a népesség túlnyomó többsége kirajzott a portálokon át. A népesség egy kisebb része mindig itt maradt és megpróbált túlélni. Aztán amikor újra lakható lett a Föld, a kirajzottak egy jelentős része visszatért, és új civilizációt épített a túlélők segítségével.
– Most viszont akkora lesz az apokalipszis, hogy bizonytalan az itt maradók túlélése és az elvándoroltak visszatérése is.

-.-

2.,
…Napjainkban, valahol egy európai nagyvárosban…


Az igazi kávé olyan csábítóan hangzott, hogy Ági már azt sem bánta, hogy azt Egon konyhájában kapta meg. Út közben beugrottak Egon lakásába valami jegyzetért, és ha már ott voltak, a professzor feltett egy kávét. A remek kávétól megenyhülve Ági kíváncsian nézelődött Egon dolgozószobájában, amíg a professzor a papírjait keresgélte.

A szoba olyan volt, mint egy könyvtár és egy múzeum keveréke. Ági érdeklődve nézegette a sok érdekességet, úgy érezte magát, mint egy cukorkaboltba szabadult óvodás. Mindig is érdekelte a történelem, a régészet, a térképek. Különösen egy térképvázlatokkal teli paksaméta keltette fel az érdeklődését. Elmerült a Göbekli Tepe ásatás munkatervében…

– No, megvan! – kapta ki Ági kezéből a paksamétát széles vigyorral Egon.
– Szívesen – húzta el a száját gúnyosan Ági.
– Köszönöm!

Ági figyelme az íróasztal felé fordult.

– Ez egy igazi...? – mutatott egy az asztalon heverő koponyára.
– Persze, de nézd meg közelebbről, nyugodtan vedd a kezedbe.
– Ez pihe könnyű… – lepődött meg Ági.
– Persze, mert ez egy 3D másolat. Ha ez az igazi lenne, akkor az én fejem virítana így az igazgató íróasztalán.

Ági hirtelen elképzelte Egon fejét egy íróasztalon és ezen annyira kellett nevetnie, hogy elejtette a koponyát. Ijedten kapott utána, de a koponya elgurult az asztal alá. Az asztal alatt aztán a homloka összekoccant Egon homlokával, amitől aztán még inkább nevethetnékje támadt.

-.-

– Velem jössz Göbekli Tepébe? – lihegte az arcába Egon, még mindig az asztal alatt.
– Mibekli mibe? – fuldoklott most már Ági a nevetéstől.
– Göbekli Tepe… A létező legizgalmasabb ásatási helyszín. Még nem hallottál róla?
– Ez az, ahol valami kör alakú építményeket találtak állatos ábrákkal?
– Régebbi, mint a piramisok, régebbi, mint Stonehenge…
– De Naomi azt mondta, hogy Antalyába mentek.
– Ő persze oda menne… Tengerpart, luxus szálloda, meg minden, de én onnan tovább megyek az ásatásra, ahová Naomit hat ökörrel sem lehetne elvontatni.
– De akkor is… A tanfolyam, Naomi…
– Ne légy már ilyen nyuszi…
– A török riviéra, meg egy izgalmas ásatás veled, ez igazán csábító, de azért nekem ez nem ilyen egyszerű…
– Tudom, a tanfolyam kell, hogy megtarthasd az asszisztensi állásodat, Naomi a nagynénéd, akivel úgyis elég kényes a kapcsolatotok… De ne mérlegelj mindig ilyen hideg fejjel! Bátran szédülj bele a szerelembe…
– Szédült egy alak vagy…
– Szédülj velem, aztán utánunk a vízözön…

-.-

Mire kikászálódtak az asztal alól, minden eldőlt. Ági passzolta a tanfolyamot, már nem érdekelte a családi béke se, úgy döntött, fejest ugrik ebbe a kalandba.

-.-

3.,
…Napjainkban egy égi hajóban…


Ann és Yorn szokásukhoz híven az űrhajó ablakában könyökölve élvezték a látványt.

– Mióta tönkrementek a terminálok, csak nagyon ritkán tudtunk rájuk nézni.
– Nagyjából tizenkétezer éve, aztán ötezer éve nyílt meg egyik-másik terminál néhány hétre, aztán a közelmúltban többször is, de akkor csak néhány órára.
– Tizenkétezer éve az expedíciók megpróbálták helyreállítani a terminálokat, meg az erőműveket. Mikor nem jártak sikerrel, és rájöttek, hogy nem tudnak visszamenni, lassan elvegyültek az itt élő népesség között.
– Ötezer éve is hasonlóan jártak az akkori expedíciók, de ők, mikor rájöttek, hogy nem tudnak visszamenni, isteneknek adták ki magukat és osztották az észt…
– Legalábbis megpróbálták, aztán ők is szépen elvegyültek…
– Ahogyan a későbbi kis létszámú expedíciók tagjai is kénytelenek voltak beépülni, ha életben akartak maradni.
– A Hold árnyékos oldalán lévő kis kommunikációs portál is csak korlátozottan működik, nem képes se személyeket, se hajókat továbbítani. Alig tudtuk elküldeni a beszámolónkat is.
– És abban sem lehetünk biztosak, hogy célba ért a küldeményünk.
– Mivel ez a portál csak egyirányú, válaszra nem is számíthatunk.

-.-

– A terminálokat mi sem tudjuk helyreállítani… Nem mi hoztuk létre őket, mi is csak megtaláltuk, rájöttünk, hogy mire valók, aztán karban tartottuk és használtuk. Persze, ha lenne elég energia, meg tudnánk nyitni néhány portált…
– De nincs…
– Még mindig fosszilis energiahordozókból nyernek energiát.
– Azért vannak már atomerőműveik és napelemeik is…
– De még mindig messze vannak attól, hogy közvetlenül a Napból nyerjenek energiát…
– Ha esetleg megcsapolnánk az atomerőműveket…
– Összeomlana az egész gazdasági rendszerük, ami amúgy is elég labilis, mivel mindenféle önpusztító hülyeségre pazarolják az erőforrásaik jelentős részét…
– Akkor aztán soha sem érnék el azt a fejlettséget, hogy közvetlenül a napból jussanak energiához, és meg tudják nyitni a portálokat.
– De ha előbb pusztítják el magukat, mint hogy felismerjék a portálokat, megnyissák őket és a következő természeti kataklizma előtt ki tudnának rajzani, megszűnik az élet forrása.

-.-

III.

1.,
…Valamikor sok ezer évvel ezelőtt…


Ani egy apró falevelet morzsolgatott az ujjai közt. Megszagolta az összegyűrt levélkét és Yori felé nyújtotta.

– Vajon találkozunk még valaha ezzel az illattal? – kérdezte.
– Talán igen, talán nem…De ha ezzel nem is, biztosan lesz szerencsénk érdekes és kellemes illatokhoz.

Ani eldobta az összegyűrt levélkét és hirtelen témát váltott.

– Anyámék életében még elviselhető lesz az élet, hiszen már nem fiatalok. Meg sem érik az igazi összeomlást.
– Azt nem de a kirajzás miatt sokkal szegényebb lesz ez a világ.
– Sok mindenről le kell majd mondaniuk.
– Ha leállnak a gyárak, csak a meglévő készleteket élhetik fel…
– A természet-közeli életmód azért ad lehetőséget nekik egy viszonylag kényelmes életmódra.
– Azért nem tudom, mennyire gondolták át, hogy hogyan fognak boldogulni a gépeik, a megszokott utazásaik, meg egyéb szórakozásaik nélkül. A mai emberek nem tudom, hogyan fognak átállni a csökkentett üzemmódra, amit természet-közelinek neveznek.
– Azért az ő életükben még fog működni sok minden.
– Igen, de csak itt, a fennsíkon, az utolsó városban. A kirajzás után az erőművek nagy része automatikusan leáll, velük együtt a gyárak és a közlekedés is. A terminálok sem tudhatjuk, meddig bírják. Az interkontinentális kapuk nélkül leáll a kapcsolat a világ többi részével, de ha az intersztelláris kapu is leáll, akkor nem lesz velük semmi kapcsolatunk.
– Durván beszűkül számukra a világ.

-.-

– Eljött az idő – állt fel Yori a padról.
– Igen, eljött – állt fel Ani is.

Nehezen tudtak elszakadni az eddigi életüktől, az itt maradó rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől, de végül is a terminál felé vették az irányt. Nehéz szívvel léptek be a Portál területére. Lassú léptekkel sétáltak a gigantikus kőkörök között. Szerették volna minél tovább érezni a monumentális építmény varázsát.

-.-

2.,
Göbekli Tepe, napjainkban.


Ági és Egon az egész napi fárasztó munka után egy üveg bor mellett beszélgetett a régész-szálláson. A lány rengeteget tanult a professzortól, boldog volt régész-asszisztensként. Az idősödő Egon pedig új erőre kapott. A hirtelen ébredt szerelem viharos első napjai után mindkettejüket izgalmas, új gondolatok foglalkoztatták.

– Sokan kételkednek abban, hogy a vadászó-gyűjtögető törzsek hirtelen megszerveződtek és ilyen hatalmas dolgokat építettek.
– Igen. Sokan meg vannak győződve arról, hogy idegenek látogattak ide és tőlük származott a tudás, sőt, talán egy-két dolgot ők építettek – mondta Egon.
– És mi van, ha a hirtelen fejlődés a neandervölgyiekkel való keveredés miatt történt? Ha jól tudom, komolyabb civilizációk csupa olyan helyen jöttek létre, ahol jelen volt a neandervölgyi gén is…
– Lehet, de akkor a keveredés előtt a neandervölgyiek miért nem építettek civilizációt?
– És ha építettek? Ha ők nem egy rivális ősember-csoport voltak, hanem egy előző civilizáció túlélői, akik a zord körülmények miatt kőkorszaki szintre fejlődtek vissza? Ha egy apokalipszis miatt maradtak olyan kevesen, hogy nem tudtak felépíteni egy komolyabb civilizációt?
– De akkor abból a civilizációból miért nem maradt fent semmi?
– A megalitok talán régebbiek, mint gondolnánk… Talán egy sikertelen civilizáció-építés emlékei. Talán valamiféle portálokat próbáltak helyreállítani, amin a többiek elmenekültek…
– Talán…
– És mi van, ha nincsenek is idegenek? Mi van, ha az előző civilizáció népe el tudott menekülni az apokalipszis elől? Mi van, ha a neandervölgyiek azért voltak olyan kevesen, mert nekik valamiért nem sikerült a menekülés? Mi van, ha az összes látogató az előző, kirajzott civilizációk tagja? Mi van, ha nem idegenek látogattak ide, hanem a korábbi földiek? – vetette fel Ági.
– Hát ez megmagyarázná, hogy miért nem irtottak még ki minket… – nevetett Egon.
– Úgy bánnak velünk, mint jó szülők a hülye gyerekükkel…
– Mert hozzájuk képest eléggé hülyék is vagyunk…
– És ezért is nem veszik fel velünk hivatalosan a kapcsolatot.
– Várják, hogy elég okosak legyünk és magunktól is rájöjjünk, hogy kik ők és miért vannak itt.
– Te is azt gondolod, hogy nincsenek idegenek? Hogy minden idelátogató a Földről származik? – kérdezte Ági.
– Az élet csak egy anomália az élettelen végtelenjében, és mi örülhetünk, hogy a vak szerencse szeszélyéből a részesei lehetünk… – mondta Egon lassan, minden szót külön hangsúlyozva.
– Ezt azért hangsúlyoztad így, mert ez valami idézet?
– Saját magamtól idéztem. Ez a weboldalam bevezető mondata.
– Akkor lehet, hogy a Föld az egyetlenegy hely, ahol az élet létrejött?
– Ha valóban csak anomália, akkor nagyon valószínű.
– És mi van, ha elpusztul az élet egyetlenegy forrása?
– Talán azért járnak vissza az ősök leszármazottjai, hogy ezt megakadályozzák.
– Ez mindent megmagyarázna.
– Mindent…

-.-

– És miután ilyen zseniálisan megfejtettük az élet titkát, mégis mitévők legyünk? – tárta szét a karját kissé teátrálisan Ági.
– Ha én ezt az elméletet hivatalosan megpróbálom közzétenni valamilyen tudományos felületen, akkor azzal vége is a régész karrieremnek. Soha többé nem jutok el egyetlenegy ásatásra sem. Abban a pillanatra szellemi leprás leszek – komorodott el Egon.
– Na, igen… A fősodratú tudomány, meg a nyitottság az új gondolatokra az két külön dolog…
– Te viszont írhatnál egy regényt, vagy novellát…
– Amit aztán nem sokan olvasnának és nem sok hatása lenne…
– Azért talán érdemes lenne elhinteni ezt a gondolatot…

-.-

Hazautazás előtt még egyszer kimentek az ásatáshoz. Ági készített még egy videót a hatalmas építményről.

– Látom, te is nehezen szakadsz el innen, nem csak én – mosolygott Egon.

Lassú léptekkel sétáltak a gigantikus kőkörök között. Szerették volna minél tovább érezni a monumentális építmény varázsát.

-.-

3.,
…Napjainkban egy égi hajóban…


– És akkor most mitévők legyünk? – kérdezte Ann őszinte kétségbeeséssel.
– Mivel visszamenni mi sem tudunk, hiába tudjuk, azt, amit tudunk… Mi sem tehetünk mást, mint hogy kreálunk magunknak személyazonosságot és egzisztenciát, aztán elvegyülünk…– vonogatta a vállát Yorn.

-.-

Göbekli Tepe, napjainkban…

Ann és Yorn, vagyis most már Mr. és Mrs. Smith szorgalmasan kattogtatott a telefonjával, ahogyan a turista-csoport többi tagja is. A Göbekli Tepe ásatás látogatóközpontja azon a napon is nagy forgalmat bonyolított le.

Lassú léptekkel sétáltak a gigantikus kőkörök között. Szerették volna minél tovább érezni a monumentális építmény varázsát.

-.-

Előző oldal kosakati
Vélemények a műről (eddig 1 db)