Új idők felé
Mit ér a révedés a régi szép időkbe,
ha most szavára mégsem élesül fülünk,
ha menni kell, mi mégsem indulunk előre,
ha lázadó hevünk a messzeségbe tűnt.
Hiába küszködünk tovább az ingoványon,
ha partra érni elfogyott kevés hitünk,
csupán ülünk kifosztva, bár egekbe vágyón,
de elfogadjuk ősz fejünk felett a bűnt.
A bolti pult előtt hiába álldogálunk,
hiszen zsebünk üres, miként a gyomraink,
az Úr üres panaszkodásainkra ráunt,
a balgaságainkra már le sem tekint.
De nemsokára táltosan helyünkre lépve,
kibontja zászlaját egén megint a hit,
s az ifjaink bolond apáik ellenére,
kikényszerítik azt mi majd kijár nekik.
