Egy új esély
1.
Joe a buszmegállóban ült, és a munkásjáratot várta. Közben egy kislány nevetésére lett figyelmes a hajnali közlekedés zajai között. A hang kilétét nem látta, olyan volt, mintha csak elméjének elrejtett zugában lett volna csak jelen. Mintha ébren álmodott volna. Közben megérkezett a munkásjárat, és ahogy elhaladt a buszpályaudvar többi része előtt, egy kislányt látott meg vígan, boldogan az anyja közelében játszani, ugrándozni. Elgondolkodott, hogy őt hallotta-e vagy azt a kislányt hallotta nevetni, aki évekkel ezelőtt meghozatta vele az élete legnehezebb döntését, és ott hagyta a hivatását.
Aznap verőfényes napsütés szórta szikráit és nyugalom volt a tűzoltóságon. Joe és a többiek a pihenőszobában beszélgettek egy kávé mellett, amikor riasztást kaptak. A rádió hangja egy balesetről tett bejelentést ahol egy személyautó ütközött kamionnal. Amilyen gyorsan csak tudtak a helyszínre érkeztek, és akkor Joe-t különös érzés kerítette hatalmába. Valami rossz. Amikor közelebb ment a személyautó roncsaihoz, hogy az a kislány fekszik holtan a kocsi hátsó ülésén aki előző héten még boldogan nevetgélt a házuk szomszédságában, és mesélte nagymamájának, mi lesz, ha nagy lesz. Ő volt az a kislány, a pici Erica aki felébresztette benne az apai ösztönt annak ellenére, hogy semmi közelebbi kapcsolatot nem ápolt vele. Nem vigyázott rá sohasem, épp csak köszöntek, ha meglátták egymást az udvaron. A kislány mindig úgy köszönt, Szia, Joe. A férfi tudta, hogy a korkülönbségre fittyet hány a kislány de akkor is tiszteli a maga módján. Joe és a párja Evy éveken keresztül küzdöttek, hogy legyen saját gyerekük, de sajnos ezt az élet nem adta meg nekik. Talán ezért volt az, hogy Joe közelebb érezte magához a kis Ericát.
S most ez a kislány mozdulatlanul feküdt az autó hátsó ülésén, összeroncsolódott testtel. Ahogy közelebb lépett az autóhoz, könnybe lábadt a szeme, és a kislányt nézte, és arra gondolt, hogy nem fog többé neki köszönni azon az édes kis hangján. Nem fogja többé hallani, Szia, Joe.
Mindezt háttérbe szorítva nekiláttak a munkának, és a feszítővágóval szabadították ki a kis Ericát, már amennyi megmaradt belőle. Levágták a hátsó ajtót, és csak a felsőtestét látták a kislánynak, mert az ütközés erejétől a lába beszorult az anyósülés alá, ami teljesen hátracsúszott a hátsó ülés elejéig, odapréselve a kislányt. Mindeközben az anyját már kiszedték Joe kollégái az autóból, de sajnos ő sem élte túl a balesetet. Amikor kivették, még annyit mondott a tűzoltóknak, hogy a kislányomat mentsék meg, majd örökre lehunyta a szemét. Ő rajta külsérelmi nyom alig-alig látszott, az ütközés során bekövetkezett belső vérzés nyomán hunyt el.
Ahogy Joe próbálta a kis élettelen testet kiszabadítani a kocsi fogságából, úgy látta meg, hogy a baleset következtében az első ülés kettévágta a kis Ericat, és amikor ki tudta szabadítani, először a felső testét tudta kivenni, mert gerinctől lefelé a lábai ott maradtak az ülések között. A fél test olyan volt a kezében mintha egy élethű rongybaba lett volna. Csakhogy nem az volt, mert lógtak a belei, és a vér patakokban hagyta el a kis testet. Joe olyat tett, amit még addig soha azelőtt. Miután letette a szétszakadt kislányt, azonnal a kollégáitól kért segítséget, és kiabált. Gyertek gyorsan nem bírom tovább. A kollégái azonnal szaladtak, hogy segítsenek, de amire odaértek, Joe összeroskadt, mint a kártyavár, és guggolva remegett a kislány holttestétől pár méterre.
A férfit úgy ismerték a bajtársai, hogy a legvadabb helyzetekben is helyt állt, és bátorította őket de ez most más volt. Soha nem látták még ilyennek, és belül tudták, hogy valami eltört benne, az ami egész idáig vitte előre a bajban. A segítőkészsége. Talán, hogy ha aznap nem az a kislány fekszik ott az autóban, akkor Joe mind a mai napig a tűzoltók oszlopos tagja lenne. De az élet másképp hozta. Imádta a hivatását, de ez a baleset megváltoztatta. Egyik reggel bement az irodába, beadta a felmondását, és kilépett az életét jelentő tűzoltóság kapuján. Mindenki értetlenül állt előtte, de tudták, minek lett ez a következménye. Hirtelen a többiek is rádöbbentek, hogy az ember egy szempillantás alatt meg tud változni.
Joe sokat mesélt nekik a kislányról, és tudták, mennyire szerette, még ha csak a szomszédja is volt. Joe hangja és személyisége hiányzott a tűzoltóságról.
2.
Mindez öt évvel ezelőtt történt, és Joe akkor azt látta a legjobbnak, hogy otthagyja a bajtársakat. Hiányzott neki az elmúlt években is a hivatás, a bajtársakkal való ökörködés, akárcsak beszélgetés, és amikor az éjszakás járatra felült, és kinézett az ablakon, néha elmerengett a múlton, majd rájött, hogy hiányzik neki az, hogy ismét életeket mentsen, és hiányoztak a barátai.
Amióta kilépett egy gyárban dolgozott, ami monoton munkának bizonyult, de csinálta, mert Evy számít rá, és nem hagyhatja cserben, és soha nem is tenné. Időközben a legnagyobb ajándék is megérkezett az életükbe, pedig már ő is és Evy is elfogadták, hogy nem lehet kisbabájuk, amikor Evy egyik reggel szédüléssel és hányingerrel ébredt. Így ment ez körülbelül egy hónapig, amire csinált egy tesztet, és pozitív lett. De addig csak hitegette magát, és mondta Joe-nak is, hogy biztos, hogy nem terhes, mert hát megmondták neki az orvosok anno, hogy nem lehet babája.
Örültek a hírnek, hirtelen fel sem tudták fogni, hogy gyermekük lesz, és Joe megfogadta Evynek, hogy ezután még keményebben fog dolgozni. Evy tudta ezt, hogy Joe komolyan mondja, de azt is jól tudta, hogy a férfi nem szerette a munkáját, csak azért csinálta, hogy őt eltartsa, meg azért, hogy felejtsen. Evy nagyon jól ismerte férjét és tisztában volt vele, hogy mindennap számára egy belső küzdelem azzal, ami a múltban történt, és ellensúlyként ott volt az, hogy hiányzott neki a bajtársiasság az életéből. Sokat törte a fejét, hogy megtegye, hogy odaáll elé és azt mondja neki, beszélnem kell veled. Ez látszólag könnyűnek tűnt, de azért volt neki nehéz, mert tudta nagyon jól, hogy Joe ellent fog állni, és először hallani sem akar róla. Egy ilyen alkalom volt ez, amikor megtudták, hogy babájuk lesz. Joe örömében felkapta és átkarolta Evyt, majd, miután letette, lehajolt a kis pocaklakóhoz, és gyengéd puszit adott Evy pocakjára.
– Beszélnem kell veled.
– Miről van szól? – kérdezte Joe azonnal.
– A munkádról.
– Igen, tudom, hogy még keményebben kell ezután dolgoznom, de ezzel tisztában vagyok.
– Nem erről van szó. A tűzoltóságról.
– Nem akarom és kész.
– Nézz a szemembe, kérlek! Tudom, mennyire hiányzik neked, ami nem is igazán munka, mint inkább hivatás, és azzal is tisztában vagyok, miért hagytad ott, de azt is látom, hogy belül őrlődsz, és nem szereted a mostani munkád, mert csak a régi emlékeken és a bajtársakkal eltöltött közös dolgokon gondolkozol. Az jár a fejedben, és közben próbálsz megfelelni nekem, és mindent jól csinálni, amit meg is teszel. Joe, azt akarom, hogy menj vissza a tűzoltóságra, mert szeretlek, és azt akarom, hogy ismét boldog légy! A kapcsolatunk tökéletes, nem csinálhatnál ennél jobban semmit, de tudom, hogy hiányzik.
Joe szemébe könnyek szöktek, és megelevenedett előtte az a nap, és amikor meg akart szólalni, Evy közbeszólt.
– Tudom, ne mondj semmit! Hidd el, ő is ezt szeretné, akármilyen pici volt. De most már helyette itt lesz a mi kisbabánk, aki eltereli róla a figyelmed, és igényelni fogja a törődésedet. Őt pedig, mint ahogy eddig tetted, őrizd meg a szívedben. Ott örökre élni fog. De most nekünk van szükségünk rád, és ahhoz, hogy teljesen elengedj minden rosszat, ami a múltban történt, szembe kell vele nézned úgy, hogy visszamész. Hidd el, a barátok is örülni fognak neki!
–Rendben, meggyőztél. Holnap bemegyek az irodába, és beszélek a parancsnokkal.
Másnap reggel Joe időben felkelt, és bement a tűzoltóság irodájába, hogy beszéljen Ford parancsnokkal. Mielőtt bekopogott, gyomoridege volt, de amikor benyitott az irodába, olyan érzése támadt, mintha hazatért volna. Újra elöntötte a szívét a melegség az emlékekkel, amiken keresztülment a bajtársakkal, és határozottan állt ott az egykori parancsnoka előtt.
– Mi járatban erre felé Joe? – kérdezte a parancsnok.
– Érdeklődni szeretnék…
De még mielőtt befejezhette volna a mondatot Ford parancsnok csak ennyit mondott.
– Üdv újra nálunk! Jó újra látni, és mi is vártuk már ezt a napot, hidd el! Tudtuk, hogy egyszer el fog jönni, de nem tudtuk, hogy mikor. Akár már most beállhatsz, mert még a ruhádat is megtartottuk a rangoddal együtt. Azt is tudtuk, hogy miért hagytál hátra minket, de tiszteletben tartotta az egész egység, és nem is beszéltünk sokat róla.
Joe nem tudott megszólalni, könnyeivel küszködve, de mégis férfi módjára odanyújtotta kezét Ford parancsnoknak és annyit elrebegett.
– Köszönöm!
Joe újra teljes értékű embernek érezte magát, és a felelősségtudat felerősítette benne az érzést, amit eddig magába fojtott, hogy hiányzott neki a hivatása és a barátai. Otthagyta a gyárat, ahol az elmúlt években dolgozott, és két dolog létezett neki az életben. A családja és a hivatása. Neki ennél több nem kellett.
Idő közben megszületett a várva várt jövevény is, és a kis Barbara csak megerősítette Evy és az ő kapcsolatát. Amikor bevitték a kis csöppséget a tűzoltóságra, hogy megmutassák a barátoknak akkor adták oda a bajtársak Joenak és Evynek az ajándékot, amit nekik és a babának szántak.
Így járta meg Joe egyszerre a földi poklot és a mennyországot azzal, hogy volt, akit elvesztett, de az élet kárpótolta egy saját lánygyermek világra jöttével. Boldogok voltak, és ez volt a legfontosabb. Az élet néha csúnya játékot űz, de olykor kárpótolja is az embert. Joe így kapott egy új esélyt az élet két területén is.
Írta Németh Balázs
Sümeg, 2023. 8. 30. – 2023. 9.13.
