Maroknyi jáspis
A nyár ma még utószor újra támad,
terítve szét a déli Nap hevét,
emészti parlagát a pusztaságnak,
mi volt előtte zöldellőn a rét.
A földgolyó a klímaváltozásra
recsegve fordul át a tengelyén,
botor fiát ma már nem iskolázza,
csak összehúzza rőt szemöldökét.
Hiába hát, a messiása eljött,
nem oly mesés, ahogy szerette volt,
de hát, ki ily bolond utódokat szült,
magára vessen akkor is, ha szólt.
Akár a sáskahad, ha átvonulva
feléli nagy mohón világait,
az ember is beáll e balga sorba,
a józan ész felé hiába int.
Habár a Föld ugyan forog tovább is,
de tudd, nem oly sokára nem velünk,
marad talán maroknyi barna jáspis
kihűlt kövén a lét, amint letűnt.
