Csillaghullás
Volt ezer út, de mi balgatagon, begubózva
ördögeinknek a pokla felé meneteltünk,
és ugye kentük a dolgot a fűre, a fára,
nincs ki felelne ezért, aki volt, az is eltűnt.
Hittük, a múlt betakarja a bűnt, elodázza,
vétkeseinkre mutatni mi úgyse fogunk már,
eldagonyázva a cinkosaink mocsarába
tompul a félelem és a bakó sohasem vár.
Hej, pedig ott, hol a lét befejezte az útját,
méri az Úr, ki mit ér, ki miként szerepelve
adta hitét oda és el esetleg a vártán,
mint igazult, netalán csak alélt el a lelke.
És kik a mérlegen állva a mennybe kerülnek
visszaidézik a tévelyedetteket ismét,
értük imáik emelve a végtelen égnek
nézik az éjben a néhai csillagok estét.
