Ha jő az új tavasz
Hiába törsz reám vad-álnokul,
kemény vagyok, miként a gránit én,
sötét a felleged, ha rám borul,
de emberedre lelsz e földtekén.
Harácsolásaid galád, mohó
reményeid, habár ma éltetik,
de tudd, elolvad egyszer ám a hó,
s az új tavasz lesöpri kincseid.
Ma még a gőg uralja arcodat,
a szíveink szakadnak is belé,
de lelkeink neked kemény falat,
tudod, hiába tornyosulsz fölé.
Ha majd az óra üt, ne félj, tudom,
te újra partizán leszel megint,
hiába, mert a gyáva arcodon
reám csupán a zsarnokom tekint.
De addig is, ha tudsz, vigyázz nagyon,
alattvalódra úgy emelj kezet,
nem oly sokára majd deresre von
az új tavasz, mikor megérkezett.
