Buda_Pest
A Nap most bukik át
a hegyek kéklő
ormán.
Az erkélyek
szegélyén
int tétován.
Szmogot lélegez be a
város eme
türkiz éjszakán.
Arany csíkba- homlokát
hajtja a holnap.
Elemészt, felemészt.
A város elszívja lelked
de az alkony
a hidak ívén
új reményt
ad a sebek mentén.
A megpörkölt varak
szélén- vörös
vér szakad fel.
Budapest
ez a város
ez az emlék
ez a pillanat
örök pillanat.
Hidak tetején
elhamvadt menedék.
Nyári betonon
a csikkek illata.
Mint megkopott
szerelmek
árnyéka.
Budapest.
Mint a megkopott
metrók hajnali
hangja.
„Az ajtók záródnak”
Emlékek, az énekes
utolsó hangja.
Budapest.
Ez vagy te.
Egy álom.
Egy töredék.
Egy életrész.
