Kései martalócok
Nincs maradásom e tájon, a bérem e hóra az éhség,
földemet új uraság bitorolja enyém csak a nincsem,
messze megyek, szaladok szaporán, takaróm a sötét ég,
nem fogok én veletek veszekedni, vigécek a kincsen.
Új szeleket vet az ég e vidékre, kegyetlen erősek,
hajlik a fák koronája, akárha a földig is ér már,
más a szabály, csak a kény ma az úr, keretén a legények
dölyfösek és a szemük csupa ördögi láz, csuda sóvár.
Nincsen esélyem, az öklök erősek, a gyomromig érnek,
hull a fejemre a mocskuk, amit fröcsögőn kiabálnak,
persze tudom, hogy eközben orozva a hegy fele néznek,
tetszik-e tébolyodásuk, avagy sem a lelkük urának?
