Mihály bácsi és a ghoul

Horror / Novellák (276 katt) Kapitány
  2023.07.24.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/8 számában.

Már közeledett az alkonyat, de Mihály bácsi még mindig kint dolgozott a városszéli kiskertjében. Sok munkája volt a száraz és meleg nyári időjárás miatt. Kezében műanyag locsolócsővel járta végig kedves növényeit: meglocsolta a málnabokrot, a szedret és persze az édes gyümölcsöket bőven termő szilva- és barackfákat is. Elektromos Pedrollo szivattyúja megbízhatóan szállította a locsoláshoz szükséges vizet a kerti kút mélyéről.

Locsolás közben Mihály bácsi azon a különös történeten gondolkozott, amit szomszédja, Pista bácsi mesélt az előző nap. Pista bácsinak szintén volt egy zártkertje a közelben, és nap mint nap kibiciklizett ide, hogy elvégezze az évszaknak megfelelő kerti munkákat. Pista bácsit általában mindenki nyugodt embernek ismerte, de néhány nappal ezelőtt feldúltan, őrült tempóban tekert el Mihály bácsi drótkerítése mellett a kiskertek között kanyargó földúton, még csak rá sem köszönt, pedig általában minden este váltottak néhány szót, sőt, nem egyszer még egy-egy kupica szilvapálinkát is megittak együtt valamelyikük hétvégi háza előtti padon üldögélve. Következő nap, amikor újra találkoztak, Mihály bá megkérdezte, hogy mi volt az oka ennek a sietségnek.

- Ghoulok járnak a kiskertek között! Tegnap megtámadott az egyikük, alig tudtam előle elmenekülni! - mondta Pista bácsi.
- Furcsa idők járnak manapság – dörmögte válaszul bajusza alatt Mihály bácsi.

Mihály bá nagyon utálta a ghoulokat. Régebben, amikor még biztonsági őrként dolgozott egy ócskavastelepen, sokszor meggyűlt a baja a ghoulokkal. A telep mellett terült el egy ősi temető. A ghoulok valamiért rendszeresen átmásztak a magas kerítésen, és a fémkupacok között csoszogtak céltalanul ide-oda. Az itt szolgálatot adó őrök sokszor csak lőfegyver használatával tudtak velük elbánni. Hogy a kiskertek között mit keresnek, azt csak a jó Isten tudja – gondolta Mihály bácsi.

Néhány percig gondolataiba merülve simogatta hosszú fekete szakállát, majd látva, hogy a Nap már lemenőben van, úgy döntött, hogy ideje hazaindulni, a felesége már biztos várja otthon a vacsorával. Lekapcsolta a villamos szekrényben a kismegszakítót, majd rázárta a lakatot a szekrényre. Odasétált a telken lévő házikóhoz, és belépett az ajtón. Az épület egyetlen helyiségének közepén rozoga székekkel körülvéve ott állt egy régi asztal. Mihály bá itt megtalálta kedvenc csemegéjét: egy üveg zamatos akácmézet. Kinyitotta az üveget, és éppen elkezdte nyalogatni a finom édességet, amikor hirtelen egy furcsa, hörgő hangra lett figyelmes.

Kilépett az ajtón, és egy jól megtermett ghoullal találta magát szemben! A szörny gondolkodás nélkül rávetette magát Mihály bácsira, de ő egy erőteljes mozdulattal ellökte magától támadóját. Fegyvert keresve nézett körül, de sajnos csak egy kapa akadt a kezébe. Teljes erejéből odasuhintott a kapával a ghoulra; a hatalmas csapás messzire repítette az élőholt borzalmat. A ghoul hörgött, Mihály bá pedig mély hangon ordított válaszul.

Egy ideig farkasszemet néztek egymással, majd a ghoul ismét támadásba lendült. Mihály bácsi megpróbált kitérni előle, de nem sikerült teljesen jól a mozdulat: a szörny mocskos karmai végighasították a karját. Az öreg tudta, hogy ennek fele se tréfa, ezért beugrott a kis házba, és gyorsan magára zárta az ajtót. A fali szekrényben lévő elsősegélydobozból elővett egy doboz Betadine oldatot, és alaposan kifertőtlenítette a sebet.

A szörnyeteg eközben folyamatosan hörgött, és karmaival kaparta az ajtót, félő volt, hogy hamarosan be fog törni a házikóba. Bűzös lehelete már közelről érte a bent rejtőző öreget.

Mihály bácsi ekkor elvesztette türelmét.

- Na ebből elég volt! - ordította félelmetes hangon.

Felkapta az asztalon lévő üveget, és egy mozdulattal kinyalintotta a még benne található mézet. Ezután énekelni kezdett egy még gyermekkorában tanult, ősi navaho indián dalt. Ahogy az öreg a dal végére ért, megkezdődött az átváltozás.

A folyamat gyorsan zajlott le. Mihály bá emberi arca helyén egy ősidőkből származó barlangi medve ábrázata jelent meg. Kapáláshoz szokott ujjai helyén rettenetes karmok nőttek, teste pedig óriásira nőtt, és a kertben viselt kopottas munkaruhája helyén sűrű bunda jelent meg.

- Most véged van, te! - brummogta haragosan.

Kilökte a házikó ajtaját, és borzalmas medvekarmaival ficlikké szaggatta a helyzet megváltozását erősen limitált mentális képességei miatt fel nem fogó, és eredetileg prédának szánt támadójára ostobán bámuló ghoult.

Ekkor érkezett meg a helyszínre szomszédja, Pista bácsi, kezében egy csőre töltött Kalasnyikov gépkarabéllyal. Amikor látta, hogy Mihály bácsit nem fenyegeti már veszély, leengedte a fegyvert.

- Hallottam, hogy kiabálsz, azt hittem, hogy valami baj van! – mondta Pista bácsi.
- Volt is, de most már nincs – dörmögte Mihály bácsi, és elkezdett visszaalakulni a megszokott emberi formájára.
- Erre az izgalomra akkor inni kell egy pálinkát! - vetette fel Pista bácsi.
- Vagy akár kettőt is – helyeselt Mihály bácsi.

És végül így is tettek.

Előző oldal Kapitány