Őrangyalomnak
Hosszasan, merengve, papír felett ülve
Töprengek rólad, olybá vigyázó angyalom.
Már rég kialudt, égető küzdelmekben
A lágyan pislákoló, viaszszagú gyertyafény.
Mint ágyútűzzel zúdított, parázsló vár romjai,
Füstölög, halovány holdfényben a hősi kanóc.
S a mélabús gyertyarúd, kavargó fellegében
Megjelenik előttem, tündöklő múzsai képed alakja.
Be lágyan simítod, virgonc szellő módjára
Orcámat, besurranva ablakomon, hűvös hajnalon.
Megzörgeted a vén leveleket, nevetsz reám
Ekképpen, tiszta szívből kacagva, szerelmesen.
Zászlós hajóként akartam, szebb tengerekre terelni
Könnyed, víz tükrén kecsesen ringó vitorlás lelkedet.
Csakhogy mindig a te sarkcsillagod mutatott
Utat, mentsvárat, megmentve mélységek veszedelmeitől.
Gyilkos vészek közepette, nem moccantál
Megkínzott, elfogyó, vonagló testemtől.
Legnyugodtabb, idill szívvel harcolhattam,
Mert életet locsoltál könyörgő, koldus ajkaimra.
Vigyázol most is, csillogó őzgida szemeiddel
Melyek végtelenjében megpillantom virágzó gyümölcsünket.
Reggeli napsütés virradt, lengi be melegen a szobát,
S virulok, mert őrizel világ poklaitól, minden vészen át.
2023. 07. 04.
