Linktár

Időkaland

A délelőtti fények ostromolják
a hajnal itt maradt leheletét,
ölelgetéseik varázsa jár át,
a vérerem megannyi szegletén.

Ilyenkor éledő reményeimmel,
miként a kiskamasz, szeles vagyok,
a grund megannyi új csodája hív el,
midőn repes, hogy újra játszhatok.

A nyári délelőttök egyre fogynak,
az én időm közelg a tél felé,
de kellemét e víg, vidám napoknak
öreg szívem sosem felejtené.

Ha majd az est leszáll deres hajamra,
emlékeikkel alszom átkarolva.