Fáradt falevelek
A napsütés szikrázón hasított a természetbe, miközben a gyalogtúrát vezető Pál egy kicsit elkalandozott. Azon merengett el egy kicsit miközben haladtak, hogy ő már várja a természet gyönyörű színpompás küllemét, ami mindig csodálattal töltötte el. Ezt a gyalogtúra-vezetői tanfolyamot is azért végezte el, mert a szülei nagyon rá voltak állva, hogy ez igenis kell neked, és szeretnénk is, mert legalább lesz valaki a családban, aki a természet lágy ölén lehet mindig. Mindig ezt mondták neki. Pál ezt a szöveget slamposnak tartotta, de végül beadta a derekát, és elvégezte. Őszintén szólva nem érezte azt, hogy megbánta volna, mert ahogy a szülei mondták, mindig a természetben lehet, de a meleget nem szerette. Jobban érezte magát, amikor az időjárás hűvösebb, esős, és végre beköszönt az ősz. Az elkalandozásból Juli hozta vissza a valóságba egy kérdéssel, aki mindvégig ott gyalogolt mellette.
– Meddig tart ez az útszakasz?
– Még körülbelül egy kilométer és elérjük az úti célunk végállomását ahol van egy pihenőhely.
Megkönnyebbült sóhaj tört fel a túrán résztvevők mellkasából.
– Ahogy hallom, örültök neki – intézte szavait mosolygósan a mellette álló Julihoz majd a többiekre nézett.
– Igen, örülünk – válaszolta Juli, és egy lágy mozdulattal, hogy a többiek ne lássák és hallják, megfogta Pál kezét, és a következőt kérdezte tőle.
– Mi a baj? A mosolyod nem őszinte. Csak az nem látja aki nem ismer. Én ismerlek.
Pál hallgatott és a lány szavai által a múltba zuhant, ahol egy fájó, most már csak emlék képei sejlettek fel előtte, amit akkor át kellett neki élni. Megvan az oka rá, hogy miért nem szerette a nyarat de a szülei ezt soha nem vették észre, és ha észre is vették, soha semmi jelét nem mutatták, hogy foglalkoznának ezzel. Pál húsz éves volt, amikor egy autóbalesetben meghalt a bátyja, és ő ült mellette az anyósülésen. Ez akkor történt, amikor a nyaralásukról jöttek haza. Mint akkor, abban a pillanatban kiderült, az élet átírta a forgatókönyvet, ami az utolsónak hatott. Pál még tudott a bátyjával beszélni, mielőtt örökre lehunyta volna a szemét, és a bátyja bocsánatot kért ezért az esetért, nem akart bajt. De az lett belőle, és Pál egy életre megjegyezte azt a napot, amikor elvesztette a testvérét. Augusztus tizedike volt életének legrosszabb napja. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörtént vele és a testvérével és mint sokszor, megint a vétlen halt meg. Egy másik autós vakmerősége okozta életének tragédiáját, ami örökre nyomot hagyott benne. Ahogy jöttek hazafelé, egy beláthatatlan kanyarban előzött a másik sofőr és már nem lehetett elkerülni a frontális ütközést.
– A bátyám halála óta nem szeretem a nyarat – mondta elfúló hangon.
A lány megértő, könnybe lábadt szemmel nézett rá, és ő egy másodperc alatt megértette azt, amit Pál szülei nem vettek figyelembe. A halál megváltoztatja az embert. Az elfogadás tényével nézet könyörtelen farkasszemet, és kész tények elé állítja az embert. Vagy elfogadja, vagy megtanul vele együtt élni. Ha egyik sem sikerül, teljesen beleőrül a szeretett ember hiányába. Ezt nem vették észre fiukon a szülők.
– Van egy ötletem! – kezdte határozottan mondandóját a lány.
– Éspedig, mi lenne az? – kérdezte érdeklődve Pál, aki saját magán is meglepődött, mert még soha senkinek nem beszélt a belső vívódásáról. Most úgy érezte, hogy Juli mázsás köveket vett le a válláról, amiket eddig cipelt az évek alatt. Hálás volt a lánynak.
– Levezeted ezt a nyári túrát, és kiszakadunk a hétköznapokból. Csak mi ketten. Elmegyünk kikapcsolódni. Összeszedjük pár holminkat egy bőröndbe és elengedjük a problémákat.
A fiúnak tetszett az ötlet, hogy a nagy semmiből valaki megértéssel viseltetett iránta, és valahol örült is neki, hogy mindezt egy lány személyében kapta meg. Pál levezette a nyári túrát, ahol az első beszélgetést követően Julival még azt sok másik követte.
Elérkezett az idő, hogy kezdtek a nyári időszak után lehullani az első falevelek, és az idő is hűvösebbre váltott. Ez volt Pál igazi évszaka. Julival tényleg összepakoltak egy bőrönd ruhát, és elutaztak a közeli hegyekbe, ahol volt egy faház a kikapcsolódni vágyó emberek számára az erdő közepén. Csendes volt, és csak az erdő hangjai szolgáltatták a zenét, és a kopár kopaszodó fák voltak az Élet díszei Pál számára. A lábaik alatt surrogó avar megszínesedett levelekkel mint egy szivárványszőnyeg terült el, és gyönyörködhettek benne egész nap. A sötét gondolatú nyári hónapokat így felváltotta az öröm és a nevetés, és a lehullott falevelek látványa melegséget hozott Julival együtt Pál szívébe. Az együtt töltött idő végére Pál és Juli úgy tértek haza, hogy egy párt alkottak. Így változott meg Pál élete, és tudott saját magával békében lenni, és megtanulta elfogadni szülei reakcióit a jövőben.
Sümeg, 2023.
