Linktár

Se Veled, se Nélküled

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/4 számában.

Esténként néztük a csillagokat a stégről. Az ég bársony kék színben pompázott fölöttünk augusztus idusán és megannyi sok csillag hullott. Kívántunk.

Én azt akartam, hogy Ő az enyém legyen. Sose tudtam rájönni, hogy tetszettem-e Krisztinek és sohasem árultuk el egymásnak, mit kívántunk, így csak a magamét tudtam.

Mindig nevetgélt, ha komolyra fordítottam a szót, és rólunk kérdeztem. Csak biccentett a fejével és vállat vont. Voltak pillanatok, amikor teljesen összezavart. Barna, nagy szemeivel pislogott, dobálta göndörkés, hosszú haját, és motyogott valamit maga elé időnként. Oda voltam érte.

– Bence, későre jár, lassan indulnunk kéne lefeküdni. Fáradt vagyok.
– Ne még, maradjunk egy kicsit!
– Rendben, egy kicsit – bólintott.

Szúnyogok szerencsére alig voltak. A Tisza vize tisztán, makulátlanul terült szét a tájon, hullámok csaptak ki a partra, mozgatva ezzel a stéget is. Félhold ragyogta be a környezetet, gyönyörű látványt nyújtott, csak úgy ragyogott az ég. Olyan fénye volt, hogy akár könyvet is lehetett volna olvasni.

– Fürödjünk meg meztelenül! – kiáltottam el egyszer csak magam.
– Te megőrültél? – kérdezte a lány kissé felháborodva.
– Nem, édesem, ez csak móka, nem kell egymáshoz dörgölőznünk!
– Hát oké...

Hamar megszabadultunk ruháinktól és beleugrottunk a vízbe, amely kellemesen simogatta testrészeinket. Úsztunk, viháncoltunk, fenségesen vidáman teltek a késő esti órák.

– Kiment a szememből az álom – szólalt meg a vízben Krisztina.
– Mit szólnál, ha pecáznánk egyet? – kérdeztem tőle.
– Remek ötlet volna! – helyeselt.

Kikászálódtam a vízből, és megtörölköztem. A parton állt a kis családi hétvégi házunk lábakon, hogy az áradáskor ne menjen be a víz. Alatta volt egy sufni, ott tartottam a pecáimat, ahol édesapám és a bátyám is. Hamar felszereltem kettőt, s már mentem is vissza a mólóra. Ő már tűkön ült.

– Ma kifogjuk Moby Dick-et! – mondta tréfásan.
– Nem szükséges, nem bálnára pecázunk! – Nevettem el magam.
– Keszeg, kárászra megyünk csontival és büdös kukoricával, hidd el, tökéletes! A domináns szagra jobban jönnek – tettem hozzá.

Azzal leültünk, és néztük a bot végét. Már eltelt egy óra és semmi. Még egy kapás sem volt. Egyszer csak elkezdte valami rángatni az én botom.

– Ott lesz a mini Moby! – sikkantott a lány.

Elkezdtem tekerni az orsót, és nemsokára egy tenyeres kárászt emeletem ki a vízből.

– Gyönyörű! – Mosolygott. – Engedjük vissza!
– Azt már nem! – feleltem bohókásan. – Ezt elkészítjük reggelire, paprikás lisztben.

A lány fancsali képet vágott, sajnálta a halat, de ettől függetlenül szerette fogyasztani, csak most valahogy elérzékenyült.

– Jól van, finom falatok várnak ránk – mondta elmélázva.

Bedobtam újra a botot. Ültünk csendesen, minden apró kapásra figyelve. Fenekeztünk.

– Hé, ide nézz, Benji! – Ragyogott fel az arca. – Ez nagyon húzza! – Szép óvatosan elkezdte tekerni az orsót. – Már mindjárt kint van a feje!
– Megyek szákolni!

Óvatosan alátettem a halnak. Gyönyörű fogás, egy szép dévér! Lesz mit enni holnap! Örömömben előbányásztam zsebemből egy cigarettát, s rágyújtottam.

– Kérsz?
– Kivételesen elfogadom, nagy alkalom ez a mai!

Odanyújtottam neki a dohányt, egy slukk és mosolygott. Miután elszívta a bagót, megbeszéltük, hogy nyugovóra térünk. Összeszedtük a felszerelést, és elindultunk aludni. Tudtam, hogy mellém fog feküdni a francia ágyra, de nem lesz kémiázás. Örültem, hogy velem volt. Lefekvés előtt a zuhanyzóban sem másztam rá, nem akartam, hogy megharagudjon. Pedig szívesen beálltam volna mellé! Úgy ám! Gyönyörű teste volt, igazi modell típus!

Az éjszaka nyugalmasan telt. Korán reggel madárcsicsergésre ébredtünk.

– Kérsz kávét? – kérdeztem.
– Igen, köszönöm, két cukorral, tejszínhabbal.

Megfőztem és letettem a lány elé, majd magamnak is öntöttem.

– Figyelj, megcsinálom a reggelit, mit szólsz hozzá, most nem neked kell sütni. Pihenj!
– Édes vagy! – Azzal egy nagy cuppanósat kaptam tőle az arcomra.

Fülem vörösen lángolt. Megpucoltam, megmostam és befűszereztem a halakat. Sütöttem hozzá krumplit. Alig fél óra alatt elkészültem, megterítettem, és nekiláttunk enni. A hűtőben maradt még korábbról némi tartármártás, jól jött a reggelihez, meg némi kenyér is maradt még múltkorról.

– Nagyon finom lett! Elismerésem szakács úr!
– Köszönöm, igyekeztem – mondtam neki mosollyal az arcomon.
– Egészségünkre! – mondtuk evés után szinte egyszerre, majd összepakoltuk a táskánkat és elindultunk kerékpárral a városba.

Az úton azon elmélkedtem, hogy életem legszebb élménye volt ez kis együtt töltött idő…

Szentes, 2023 tavasz