A nyár utolsó szombat estéje

Szépirodalom / Élet-halál (182 katt) Mortelhun
  2021.05.09.

A nyár utolsó szombat estéje volt. Csendben készülődtem, majdnem olyan komolysággal, mint egy felnőtt, ki ügyeket intézni megy, pedig csak 16 éves voltam, a budapesti Petőfi gimnázium bohém tanulója. Ilyenkor a szünidő végére még kéne egy nagy buli, vagy egy hatalmas szalonnasütés a barátokkal, de nem. Ehelyett lezuhanyoztam, tiszta pólót vettem és farmert, hozzá tornacipőt, majd megvizsgáltam a délelőtt vásárolt virágot, hogy milyen állapotban van. Gyönyörű volt. Egy hófehér rózsa. Tudtam, ez ma be fog találni. A többiek bulizzanak csak, én ma a szimpla szexuális kapcsolatomból végre egy egymást felvállaló, kéz a kézben andalgós kapcsolatot álmodok. A bort is kivettem a hűtőből. Tökéletes. Egy száraz rozé, ráadásul igen sokba fájt. Aztán megkerestem apám méregdrága Diour Sauvage parfümjét, és határozottan, de nem tolakodóan befújtam magam. Milyen előkelő. Úgy is éreztem magam, mint egy angol lord. Persze a lordok nem biztos, hogy BKV járaton utaznak, mint én, de ez nem vont le semmit a közelgő éj varázsából. Tudtam, Enikő már vár rám. Ahogy zötykölődtem a villamoson, elképzeltem, amint belépek az óbudai panel ajtaján, ő a nyakamba borul, lágyan szeretjük egymást, oly finoman, mintha két pihe szeretkezne, majd én megnyílok, és ő a virág, a rozé és a szerelem hatása alatt hálásan mond igent arra a felkérésre, hogy járjunk együtt.

Nos, sikeresen megérkeztem a Flórián térre, és már szálltam is befelé a panel minimalista, múltidéző liftjébe. Szívem a torkomban dobogott, s amint felértem, egy pillanatra tétováztam, hogy nyomjam-e a csengőt vagy sem.

Megnyomtam.

Az eleje nem úgy történt, ahogy elképzeltem. A romantika része kimaradt. Enikő keményen nekib@szott a falnak, és már rántotta is lefelé a sliccemnél a cipzárt. Olyan erővel és hévvel esett nekem, hogy követni sem tudtam, mi történik. Már csak akkor tértem magamhoz, amikor csuromvizesen az izzadtságtól, és ragacsosan a testnedvektől az ágyon elnyúlva Kispált hallgattunk és cigarettáztunk.

– A virág… – mondtam tétován.
Enikő rám nézett.
– Mi van vele?
– Nem raktad vázába. Még mindig kint hever a földön az előszobában.
– Zavar?
– Kicsit talán…

Megcsókolt, majd felült az ágyon. Lassan, ráérősen felállt és kisétált a virágért és a borért, ami ugyancsak a padlón hevert. Behozta mindkettőt. A virágot vízbe rakta, a borból pedig töltött mindkettőnknek. Átnyújtotta a poharat, koccintottunk, majd mélyet sóhajtva lehúzta az egészet.

– Hétfőn szeptember 1. – mondta valami különös hangsúllyal, ami nagyon nem tetszett nekem –, és ez tudod, mit jelent, ugye?
– Persze. Tudom – válaszoltam –, minden megváltozik. (Legalábbis ezt reméltem.)

Felkacagott. Egy újabb cigarettára gyújtott, majd enyhe terpesszel megállt velem szemben a szoba közepén, feltárva érett, nőies, szinte már asszonyos testét nekem a legintimebb részekkel együtt. Éreztem, ismét kezdek megkeményedni. Észrevette, és kissé összébb zárta a lábait.

– Szeretném, ha járnánk – böktem ki nagysokára, megtörvén a kínos csendet.
Megütközve nézett rám, majd a köntösét magára terítette. A keze idegesen remegni kezdett.
– Szó sem lehet róla. És hogy tudd, hétfőtől, sőt most, ha kilépsz az ajtón, majd nincs többé Enikő, meg Cica, meg Baba, onnantól kezdve ismét tanárnő leszek neked. Minden visszaáll a helyére. Te maradsz Kovács Péter, én pedig Tóthné Szabó Enikő, matek és fizika szakos tanár.
– Viccelsz... – suttogtam, miközben éreztem, a torkom kiszárad, és a szoba is forogni kezd velem. A szemeim előtt színes foltok kezdtek ugrálni
– Nem, nem viccelek, és szeretném, ha a tegeződést is elfelejtenénk egy életre. Ez a nyár meg sem történt. Csak 16 éves vagy az Isten szerelmére, én pedig egy 32 éves, férjezett asszony!
– Számít? – Azt hittem, hangosan mondom, de csak rekedtesen, szinte suttogva kérdeztem.

Nem válaszolt. Kisétált az erkélyre, és egy újabb cigarettára gyújtva nézett bele az éjszakába. Távolról kiabálás és nevetés hallatszott, meg valami üvegcsörömpölés, vélhetőleg valaki erős volt és dobálta az üres sörösüvegeket. Zavarodottan és megszégyenülten álltam a szoba közepén teljesen meztelenül. Néztem őt, és kavarogtak bennem az érzések. Ő odakint az erkélyen még egy erőteljeset szívott a cigijéből és lepöckölte azt a mélybe. Kezeit leeresztette, és lassan, nagyon lassan lecsúsztatta magáról a köntöst. Hátranyúlt és enyhén széthúzta a fenekét.

– Gyere – szólt hátra még mindig nem nézve rám –, rakd be utoljára úgy istenigazán, hogy egy fél napig ne térjek magamhoz!

Mögé léptem és leguggoltam. Finoman beletemettem az arcomat a fenekébe, ő felsóhajtott. Éreztem, hogy lüktet a kéjtől az egész teste, ahogy végignyaltam a vágatot, s közben a kezeim játékosan lecsúsztak a bokájáig. Mozdulatom gyors volt, nem is számíthatott rá. Megemeltem és átbillentettem őt az erkély korlátján. Végig sikoltott, amíg tompa puffanással földet nem ért. Csend lett, csak a távolban mulatozók zaja nem akart szűnni. A sikoly hallatán kitódultak az alant lakók, majd, miután tudatosult bennük, hogy mi is az, amit látnak, őrült zavar támadt. Mindenki egyszerre hívta a mentőket és a rendőrséget. Mielőtt kiértek volna a rendőrök, én kinyitottam nekik az ajtót, azzal se kelljen bajlódniuk, betettem egy Frank Sinatra cd-t, majd a korlátra ültem csak úgy pucéran kezemben a bor maradékával és csendben szürcsölgettem.

Épp akkor rontottak be a szobába, amikor a My Way utolsó taktusaira jómagam is a mélybe billentem Enikő után. Igen, tudom, kicsit teátrális, de mit tegyek? Ha már szólnia kell, szóljon nagyot. Mondjuk, ezt a részt konkrétan beszoptam. Odalent egy hatalmas, felfújt készség várt, amelyre ráesve semmi bajom nem történt leszámítva a kiugrott vállamat. Szóval bűnhődnöm kellett. Ám legyen. 6 évet kaptam, melyből 4 év után feltételesen szabadultam. S hogy azóta mi lett velem? Nem sok. Elmentem Enikőért, kiástam, és most szökésben vagyunk, minket már soha senki el nem választ. Üres szemüregében egy-egy szál fehér rózsa, egy üveg száraz rozé pedig bennem. Ti se csüggedjetek! Az élet szép, barátaim, szép, ha mondom!

Előző oldal Mortelhun
Vélemények a műről (eddig 4 db)