Meseország
Lám, itt vagyunk, hol bús képű lovagok járnak,
üveges tekintetű hercegnők a semmibe révednek!
Szép ez a kietlen táj, lábunk alatt a hervadó mennyország!
Most itt leszünk, ahol szikrát szór a fekete csend!
Mit sem érő szavak elvesznek a végtelen idő nyomán!
Herceg ácsorog, kezében bűzös, fekete tulipánt lenget!
Fejünk felett átrohan az ezüstös éj csillagos pokla,
már elrohant a nap, elmúlt az éj és az összes pirkadat,
csak szalad és rohan minden boldog és boldogtalan
Lásd, milyen szép ez a nap, amikor egyszer vége van!