Linktár

Ócskavas

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/9 számában.

– Jó reggelt! Szabad ez a hely?
– Persze, bár szerintem délután van.
– Helyi idő szerint?
– A Titán ideje szerint.

Tehát neve is van ennek az ócskavasnak – kortyoltam bele italomba. Elgondolkodva néztem ki az apró ablakon, pár kamiont láttam az űrállomás egy távoli szegletében. Lerakodtak. A panoráma lassan arrébb araszolt.

Az asztalok precízen emelkedő szalagja – farkába harapó megdermedt kígyó. Vagy mintha a Kishercegből lenne egy üreges, ronda bolygócska szelete. Ha találnék elég rozsdamarta lyukat a falon, vajon hány naplementét számolhatnék össze?

Felnéztem a középpont irányába, pillantásom elmélázott egy eszegető overálos alak kopasz fejebúbján.

Mindig is zavart ez a hengeres belső kialakítás, most is vártam, hogy az ital kicsorogjon felfelé a poharamból, de nem tette meg nekem. Nyamvadt fizika.

Volt még két órám az indulásig. Két standard órám.

Szülőbolygómon gyorsabban telt egy óra. Viszont a tavasz tizenhét évig tartott. Ugyanaddig a nyár. Az ősz elől szöktem, nem akartam télen meghalni.

Én láttam... lángoló csatahajókat az Orion peremén... mindezek a pillanatok elvesznek az időben, mint könnyek az esőben... Vajon milyen érzés lehet tudni utolsó napod dátumát? Én csak azt tudtam, ha ott maradok, téli nap lesz.

Ifjúságom volt maga a tavasz. Majd megszoktam a nyarat. Ezért választottam azt a bolygót új lakhelyül a prospektusból. Az állt benne, olyan, mint a Mars, vagy mint a Földön Ausztrália belseje volt a kataklizma előtt. Sosem jártam abban a naprendszerben, de rákerestem a galaxineten. Tetszett a félsivatagos táj. Szimbolikus belső harmónia.

– Átutazóban? – a szemben ülő férfi szavai visszarántottak az ócskavasra.
– Sokat gondolkozott ezen a kérdésen? – szúrtam oda, öröm volt nézni hápogását.

A választól csipogó komom mentette meg. Ideje beszállni.

Itt hagyni ezt a szánalmas oázist, gyorsan fakuló emléket a vándorlás útján.