Merengő

Szépirodalom / Novellák (1718 katt) Józsa Bence
  2016.04.22.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/7 számában.

2005 szeptember. Ekkor kaptam azt a zenei válogatás CD-t Tőle. Iszonyatos belegondolni, hogy eltelt tíz év azóta. Tíz hosszú év, amelyben volt rengeteg szép, jó, szomorú dolog, boldog és viszontagságos korszakok. Azt hittem, egy lány, aki ma már felnőtt nő…azt hittem, hogy…nem képes arra, hogy felkeressen ennyi idő után, és nem képes arra, hogy néhány rövid mondattal felborítsa az egész Világomat, amit felépítettem. Évek óta nem kavarnak fel a volt szerelmeim, képtelenek rá, írhatnak, telefonálhatnak, összefuthatok velük egy kávézóban, már hidegen hagynak. Egyedül Ő képes arra, hogy ezt elérje. Szokták mondani, hogy a „Szív falhoz állítja az elmét”, de sose gondoltam azt, hogy mennyire így van ez. Pedig így van.

Vannak nők, akiket a férfiak sohasem tudnak feledni, bármerre is sodorja őket az élet. Számomra Ő ilyen. Az az igazság, hogy sokat gondoltam Rá az elmúlt években. Nem mindennap, nem minden órában, de mindig volt egy-egy pillanat, egy gyönyörű dal a rádióban, vagy egy csodálatos idézet egy könyvben, egy katartikus színházi jelenet, vagy télen, amikor zuhogott kristálytiszta hó…vagy amikor álltam a vonatállomáson, és láttam egy bodros hajú lányt magányosan ácsorogva sóváran nézve a vonat után…akkor a szívem elkezdett kalapálni, és elöntöttek az emlékek. Ha egyszer befejezem a regényem, azt hiszem, már nem Joe lesz a címe, hanem az, hogy Lia. Ezt a fantázianevet találtam ki Neki, a Joe nem tetszik, nem illik Rám egyáltalán. Hamarabb nevezném magam benne Gergőnek vagy Dánielnek. Egyébként még mindig haragszik rám. Dühös, amiért elrontottam Neki. Sajnálom én ezt az egészet. Kiszámíthatatlan kamasz voltam, rendkívül rosszul időzítettünk, de a szívet nem lehet megállítani! A férfiak dögök. A férfiak disznók. Tudom. Ismerem már ezt a sok jelzőt ránk, és vannak esetek, amikor ezek igazak is, mint az én esetemben. Fura, elvileg örülnöm kellene, hogy nem házas, hogy nincs gyereke, hogy még van lehetőség, ha az élet egyszer úgy hozná, hogy mi ismét újra együtt. De nem örülök. Nem örülök, mert részben azért nincsen neki, mert egy hatalmas nagy seb tátong kis szívének falán. Ezért inkább buli, pasik szabad idejében, és ahogy ismerem, beleveti magát a munkába is, és 500 százalékos teljesítményt nyújt, s közben elfelejt élni. Elfelejti azt, amiben hitt, azt amit én kiöltem belőle. Amióta ismerem Őt, feleség típusnak gondolom, aki gyermekek gyönyörű édesanyja lehetne. Talán sose mondtam Neki, de akármi is volt köztünk, akárhogy is szívtuk egymás vérét nehéz időkben, mindig úgy gondoltam, hogy csodálatos feleségem lenne. Ma is így gondolom. Ezért szomorít el az, ahogyan írt... ahogyan az élethez áll, ahogyan az életéhez áll. Elrontottam neki. Tudom nem a képességeink. hanem a döntéseink határoznak meg elsősorban minket…dönthetett volna másképp. Ahogyan én is dönthettem volna másképp, és szerethettem volna úgy, ahogyan Ő azt megérdemelte. Talán akkor most egy teljesen másik történetről írnék itt, amelyiknek sokkal, de sokkal vidámabb lenne a kicsengése.

Szóval felkeresett. Megkért, hogy keressem meg Vau-Vau-t, mert nagyon hiányzik Neki. Talán mindenkinek kell kabala, hogy érezze tartozik valahová. Tudom én, és azt is tudom, hogy mindig is ragaszkodott a kis plüsseihez, de elgondolkodtam… Vajon Vau-Vau valóban ennyire fontos? Mi a valódi oka annak, hogy rámírt? Ha Vau-Vau annyira fontos lenne, már évekkel ezelőtt elkérte volna, nem igaz? Ez lehet egy üzenet, hisz annak idején én Neki adtam Zöldit, s én már nem kérhetem vissza, hisz ellopták a táskát, amiben Zöldi csücsült. Mi lehet? Vajon mi lehet az oka annak, hogy hirtelen rámírt, és szeretné viszontlátni? Engem is viszont akar látni? Akkor viszont miért beszél úgy a férfiakról, hogy neki tulajdonképpen csak eszközök, akikkel eljátszadozik? Azért mert én is ezt tettem vele sötét korszakomban? De ez mit bizonyít? Vagy nem találja a helyét, és keresi azt a valamit, azt a valakit ami, aki nagyon hiányzik neki? Persze tudom azt is, hogy az írásban történő beszélgetés teljesen más, mint az élőszó, főleg ha az internetre gondolok, hisz ott könnyű eladni magunkat olyannak, amilyennek akarjuk. Ettől még lehet, hogy teljesen mást gondol és mást akar, mint amit felém közvetít. Nem látom a tekintetét, nem tudom leolvasni, mit érezhet, mit gondolhat. Szerintem magányos. Valahogy akkora űrt hagytunk egymásban miután szakítottunk, hogy én sem hevertem ki a mai napig sem. Nekem is volt sok csalódásom, voltak nők, akik ha lehet így mondani, szemetebb módon bántak velem az évek alatt, mint ahogy én bántam vele. És igen én is hasonlóan gondolkodom, nem akarok feleséget, nem akarok gyereket, nem akarok családot. Viszont akarok egy párt magamnak, egy új szerelmet, egy nőt, akit szerethetek. Számomra ez nem múlt el, csak nem találtam. Mostanában nem is keresek, talán jó ez így, talán nem. A pillangó is akkor száll le az ember vállára, ha nem hajkurássza. Ahogy olvastam a sorait a csevegőben, úgy éreztem, hogy Ő soha, de soha nem is akar párt magának. Lehet valami célzott üzenete van ennek, de lehet, hogy tényleg ki van égve. Nem tudom mi az igazság, de én azt szeretném, ha Ő boldog lenne. Ha velem, akkor velem, ha nélkülem, akkor nélkülem. Nagyon rossz érzés volt egy kiégett bulikirálynő szavait olvasni, aki precízen elmagyarázza, hogy most már tud szortírozni a pasik között, tudja, kivel álljon össze. Ezt olyan formában fogalmazta meg, hogy akár azt is mondhatta volna, hogy most már tudja, hogy melyik kannal kefélje szét a szombat éjszakát. Tegye, szíve joga, Nem is zavarna, ha tudnám, hogy tényleg ezt akarja, ha neki így jó, de nem hiszem, hogy Neki így jó. Legfeljebb így kényelmes…

Szentes, 2016 tavasz

Előző oldal Józsa Bence
Vélemények a műről (eddig 2 db)