Tárt karod párnáján
Szépirodalom / Versek (1122 katt) | Csillangó |
2013.09.01. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/9 számában.
Régvolt-arcod most már alig-alig
dereng elmém porpelyhes lakatján,
bár sokév-fal az első borzongás,
kapud mégis friss varázzsal hat rám.
Eső cseppjei zsongnak a légben,
mikor múlhat a fuldokló hőség,
záporhűs szárnyakat nyújt a jöttöd,
fátylasul fényedtől minden ködkép.
Csak az érzi rácsnak ölelésed,
ki nem érti fürkészhető lényed,
s a lényeged: a teljessé válást.
Lefújom hát a port emlékedről,
jelent építek így a Régenből,
s elfoglalom az új éra-szállást.
Tárt karod párnája, min ezentúl
ringok, tudom biztosan: sosem szúr;
új korszaknak pennájával írok.
Kavargó lombokból ma nászunk kél,
Te vagy az avar, én a kis levél,
s rögződésemnek megálljt csitítok.
Az év megnyílt ezen a várt napon,
visszavonhatatlanul számunkra,
s együtt futkoshatunk, a falakat
egy titkos szabadsággá átsúgva.
Én így szeretlek, s így üdvözöllek,
én, küszöböd örök, édes foglya,
új fejezet vagy a lélek padján,
Te ölelő ősz - s nyíló iskola!
Előző oldal | Csillangó |