Az erdő csodája
Bús, szomorú ma az erdő
könnyezik egy falevél,
bokrok alatt szeméthalmon
füst ül, mint egy szemfedél.
Fulladoznak ifjú cserjék
por üli a lombokat,
kókadt szirmú kis virágot
műanyag zsák fojtogat.
Néhány apró szürke egér
gyülekezik a réten,
a kidobott sok szemetet
gyűjti össze serényen.
Szarvas tépi agancsával
szél hordta fóliákat.
A szorgalmas vörös mókus
is összegyűjt egy párat.
Megsajnálták néma fákat,
kik moccanni sem tudnak.
Csúnya ember szemetétől
leveleik sárgulnak.
Úgy döntöttek kézbe veszik
ők a saját sorsukat,
visszaviszik feladónak
nem szórakoznak sokat.
Reggel, mikor felkelt a nap
sápadt arccal néz körül,
apró erdei állatok
nem ültek hát tétlenül.
Az összes szemét, mi az erdőt
fojtogatta csendesen,
Visszakerült a városba
a házak előtt pihen.
Tanakodtak, nem keveset
az ámuló emberek,
kiserdőbe szégyenszemre
visszavinni nem lehet.
Mit tehetünk? kérdezgetik
egymást a büszke népek.
Hasznosítsuk akkor újjá
inkább most az egészet.
Úgy is tettek és nem csak most
ezek után minden nap,
hisz ki szemetet hasznosít
sok szép dolgot visszakap.
Vidám is volt erdő népe
tiszta lett az otthonuk,
bokrok, fák is örvendeznek
zölden csillog a lombjuk.
