A verseny
Még három nap volt a versenyig. Tamás nagyon izgult, mert mégiscsak nemzetközi verseny lesz, amin részt kell vennie. Az iskola után egyből gyakorolni szokott. Valamikor este nyolcig a rúgásokat szokta gyakorolni. Az edzője György, akit ő mindig csak Zen mesternek hívott, a napja többségét arra szokta áldozni, hogy Tamás megfelelően felkészüljön. György soha nem mondta Tamásnak, de mindig magát látta, a fiatalkori énjét, amikor őt készítették fel versenyre a kitartását és az energiáját, amit belefektetett a versenyekre való felkészítésbe. Büszke volt Tamásra.
– Csak tudnám, hogy miért hívsz te mindig engem Zen mesternek? – kérdezte tréfásan a tanítványától. – Az azért nagyon érdekelne engem – s egy felhúzott szemöldökű pillantást vetett Tamásra.
Tamás annyit mondott erre.
– Azért, mert felnézek önre. Én is szeretném elérni egyszer hogy karate világbajnok legyek.
– Ez megtisztelő tőled, Tamás, és nagyon jól esik. Te pedig nagyon jó tanítvány vagy. De mindez csak rajtad múlik, hogy eléred-e vagy sem. Egy biztos, én támogatlak és felkészítelek erre a három nap múlva esedékes versenyre.
– Ön szerint van esélyem?
– Mivel ez nemzetközi verseny lesz, itt több ország növendékei fognak megmérkőzni egymással. Olyan gyerekekkel fogsz ott találkozni, akiket nem ismersz. Lehet, hogy testesebb lesz, lehet, hogy vékonyabb, lehet, hogy épp izmos, zömök lesz az ellenfeled, de egy biztos. A technikai tudásod megvan ahhoz, hogy nyerj egy-két küzdelmet. Egyre kell mindig nagyon figyelned. Az elméd olyan legyen, mint a tó tükre, tiszta és zavartalan. Ha ez megvan, a lelki béke már jönni fog magától. Csak koncentrálj majd a küzdelemre. Nagyon fontos a lelki nyugalom és a béke a harc előtt és közben is.
– Igyekszem mindent megfogadni, amit csak mond, és úgy tenni, hogy az majd a végén az én javamat szolgálja.
– Jól van kölyök! De most pihenj le, mert holnap itt a verseny, és ott kipihenve kell részt venned.
– Rendben, válaszolta Tamás.
Elérkezett a verseny napja. Tamás nagyon izgatott volt, de György előtt azt mutatta, mintha haláli nyugodt lenne. Persze a mestere tudta, hogy Tamás nagyon is izgul. A verseny Budapesten volt.
Amikor odaértek, leadták a nevezést, és amikor a verseny rendezői rábólintottak, Tamás és György az öltöző felé vették az irányt.
Szembe került az első ellenféllel, aki kétszer akkora volt mint ő maga. Itt az segített neki, amit mondott az edzője, a technikai tudása, és emellé még párosult a fürgesége. Egy két jól irányzott rúgással előnyt tudott magának szerezni, és azt a küzdelem végéig meg is tudta tartani, így meglepetésére mindjárt az első küzdelmét győzelemmel kezdte. A küzdelmek egész nap zajlottak és Tamáson látszott, hogy fárad, de nagyobb volt benne az akarás és a küzdőszellem, minthogy feladja. A nap folyamán becsúszott neki egy két vereség is, ahol csak pontokkal kapott ki az ellenfeleitől, de összességében egy harmadik helyet tudott megszerezni élete első nemzetközi versenyén. Amikor mentek haza a verseny színhelyéről, útközben Tamás megszólalt az éremmel a nyakában.
– Ezt a harmadik helyet önnek ajánlom, Zen mester – arcán különös mosollyal –, mert ön adta át nekem azt a fajta tudást, ami miatt a lelki békét is fel tudtam használni küzdelem közben.
– Köszönöm, Tamás, de az igazi érdem a tiéd, mert kitartottál, és megértetted a karate lényegét, azt, hogy az erő belülről fakad.
Írta: Németh Balázs
Sümeg, 2024. 03. 12-13.
