Égig érve
Szemet szemért, fogat fogért elv
itatja át a nemzetünket,
kibékülésre nincs esélye
acsarkodó tekinteteknek,
megosztva vér a vérnek esve
gyalázza másikát kevélyen,
hiába jő karácsony este,
nem érzi át a lelke régen.
Ki erre húz, ki már amarra,
precízen el van osztva fentről,
vigyáz a kény a bősz magyarra,
ha véleménye máshogyan dől,
legott alázza mindenét szét,
kutyái morgva ráharapnak,
megadja így magát (no még szép)
a húsba mélyedő fogaknak.
De hogyha jönne egy, ki végre
feloldaná viszálykodásunk,
ha összeállna mind a vére,
s az ördögére hogyha ráunt,
a másikával összefogna,
hogy újra nemzetét a fényre
terelve végül egybefonja
erőit és az égig érne.
