Halottak napja
Ismét eljött az emlékezés időszaka, mindenszentek, halottak napja. Ilyenkor én is a temetőket járom, ahogyan sokan mások. Kegyelettel emlékezem elhunyt rokonaimra, barátaimra, kollégáimra. Koszorúval, virággal, mécsessel teszem ünnepélyessé a pillanatot. Imát mormolok a lelki üdvükért, vagy azért, hogy az elkövetkező életeik során boldogan éljenek. Egyszerű rítus ez, szokványos szertartás. Mégis más lelki és szellemi állapotba kerülök ezeken a napokon. Jobban figyelek a belső hangomra is.
Így fordulhatott most elő, hogy amikor ebben a merengő állapotban az egyik temetőből egy másikba tartottam, és megláttam egy táblát, nagyon megrémültem. A táblán ez állt: „Vigyázz, Gyerekek!”
Azonnal lefékeztem és körbenéztem. Hála a jó égnek, egyetlen gyerek sem volt a közelben. Lassan, óvatosan hajtottam tovább, de mégis megragadt bennem ez a két szó: „Vigyázz, Gyerekek!” Miért is kellene félni a gyerekektől? A gyerekek aranyosak, ártatlanok, kedvesek. Többnyire. De mi van, ha másféle gyerekekre figyelmeztetett ott az a tábla? Egyáltalán, mikor tették azt oda?
Azután jutott eszembe, hogy lehet, inkább a gázra kellett volna taposni. Lehet, hogy az a felirat csapda volt? De ki tenne ilyet? Nem szép dolog ilyesmivel viccelődni, ha épp annak szánták. Meg nem is történt semmi. Vagy mégis, csak nem tudok róla? Megálltam a STOP táblánál, és körbenéztem a kocsiban. Minden úgy volt, ahogy hagytam. Nem értettem ezt a táblás dolgot. Továbbhajtottam.
Hirtelen beugrott! Gyerekek! Nagy „Gy”-vel! Nem szimplán gyerekek! Amit elsőre nyelvtani hibának véltem, valójában nem az volt. Akkor megértettem. Hallottam már ilyen történeteket. Ám nem aggódtam, hiszen semmi furcsaság nem tűnt fel, nem láttam semmit, senkit. Így elhessegetve ezt a kellemetlen gondolatfelhőt tovább jártam körutam.
Már beesteledett, mire hazaérkeztem. Lemosakodtam, átöltöztem, és vacsorát készítettem, amit jó étvággyal el is fogyasztottam. Közben azonban elmém hátsó bugyraiból ismét felszínre bukkant a gondolat, mi lett volna, ha mégis lettek volna ott Gyerekek. Ki tudja, mi történt volna... Ezek a mai Gyerekek bármire képesek!
De, ha bármire képesek... lehet, hogy most is itt van velem egy Gyerek láthatatlanul? Vagy több is? Most nem merek megmozdulni, nehogy hozzáérjek egyhez... És megszólalni sem merek... Csak itt ülök, talán az idők végezetéig. Vagy addig, míg a Gyerekek meg nem könyörülnek nekem, és fel nem fedik magukat, hogy aztán apró cafatokra tépjenek. Azt hiszem ezt megszívtam! Jéghideg lehelet borzolja a tarkóm... Elmentek ti a jó büdös pi...
