Miss Molly udvarlója

Horror / Novellák (1563 katt) Ebenezer
  2011.08.21.

Bár a korombeli felnőttek hajlamosak lesújtó véleménnyel lenni a tizenévesek emlékezetének megbízhatóságával kapcsolatban, így életem végéhez közeledve már nem szégyellem beismerni, hogy nekem pedig van egy tiszta emlékem 1897-ből, 14 éves koromból, amelyet most, több mint hetven év elteltével is, ugyanúgy fel tudok idézni, mintha csak tegnap történt volna. Szemernyi kétség sincs bennem, hogy az eset, amelyet most papírra vetek, pontosan úgy történt meg, ahogy azt most elmondom.

Akkoriban még a Taylor Street-en laktunk, nem messze a saroktól, ahol ez a szűk utca belefut a Prince August-ba, hogy bekapcsolódjon London egyik szegénynegyedének vérkeringésébe. A Taylor Street nem különbözött semmiben a megannyi macskaköves nagyvárosi utcától, amelyekre a fiákeresek nem azért nem hajtottak be, mert szűk volt a biztonságos közlekedéshez, hanem mert többre tartottak a maguk és lovuk testi épségét, mint az a fél ezüstpennyt, amit kereshettek volna ezért. Kalapot emelve megálltak a Prince August-on és mormogtak valamit a sötétről és a fiáker szélességéről, és aztán csendben várták, amíg az utas kiszáll, és gyalogosan indul neki a keskeny utcának.

A mi házunk pontosan 34 lépésnyire volt ettől a saroktól, számtalanszor leszámoltam, amikor magam is az iskolából jöttem, vagy éjjel igyekeztem haza a Baltimore Pub-ból, ahol zárás után mosogattam, hogy ne legyek annyira terhére szegény anyámnak, aki apám bányászbalesete után öt testvéremre és rám robotolt. Az utca mindössze három kandeláberrel bírt, egy a sarkon volt, egy pár lépésre a mi kapunktól, egy pedig a végénél, ahol zsákutcává vált egy esőzés utáni földomlástól. A kapunk előtti lámpafény egyenesen a púpos Albert üveges műhelyének cégérére esett, amely üzlet a belső udvar egyik sarkában húzta meg magát, szinte bocsánatkérően.

Házunkban ugyanolyan munkások éltek, mint mi magunk is, ha tévedésből egy másik lakásba léptem volna, talán első pillantásra fel sem tűnt volna, hogy nem otthon vagyok. Ugyanazok a szürke függönyök, kopott-feslett kárpit és olcsó csecsebecsék, hogy otthonnak lehessen nevezni ezeket az alig harminc négyzetméteres lyukakat. Az egyetlen lakó, akinek a lakását azonnal megismertem volna, hogy nem a miénk, Miss Mollyé volt a negyediken. Molly Anderson, ahogy a lekopott névtábla jelezte, a legfelső emeleten lakott, és szobája, amelyet a hamarosan leírandó esemény előtt mindössze egyetlen egyszer láttam, olyannyira különbözött a ház többi lakásától, mint a fiáker a hintótól. Már a gangra néző ablakát is mélyvörös függöny takarta, az előszobában pedig süppedős szőnyege volt, amelyen át egy kis nappaliba jutott a ritka látogató, ahol nem a megszokott bolhapiaci porcelánfigurák ütött-kopott gyűjteménye állt a nyikorgó ajtajú vitrinben, hanem valódi francia üvegbalerinák, holland csipketerítők és egy orosz Fabergé-utánzat. Hogy Miss Molly mivel foglalkozott, azt mindenki csak találgatta, anyám szerint férfiakat fogadott, és habár ezt a véleményt több asszonyság is osztotta, én sosem láttam nála senkit, kivéve azt az egyetlen esetet, amikor igen, és soha többet.

Hogy mi volt az igazság Miss Molly körül, a mai napig nem tudom bizonyosan, bár az azóta eltöltött évek alatt összegyűjtött tudásomnak hála, legalább megpróbálhatok némi világosságot vinni a rejtélybe, amely évekig lebegett a Taylor Street fölött, mígnem egyéb megrázó esetek nem fordították az emberek figyelmét London más utcáira. Pár hónappal a megrendítő éjszaka előtt egyik éjjel a Baltimore-ból tértem haza, amikor a másodikra érve észrevettem, hogy Miss Molly súlyos függönyei mögül még fény szűrődik ki. Mint mondtam, 14 éves voltam, és ebben az időben a fiúk érdeklődése már elfordult a gyerekes játékoktól a férfiasabb dolgok felé, köztük a nők is kezdtek igen érdekessé válni. Persze nem a korunkbeli csitrik, hanem az igazi nők, mint amilyen például Miss Molly is volt. Szerintem nem lehetett idősebb 25 évnél, mindig szépen öltözött, és bár az évek során számos szemrevalóbb hölggyel hozott össze a sors, Miss Molly határozottan érzéki jelenség volt. Ír lányként sűrű vörös haja és zöld szeme volt, pisze orra és olyan igéző szája, amelyet az ízlésesen feltett piros rúzs szinte ellenállhatatlanná tett.

Akkor éjjel, talán a Pub dohányfüstjétől és az állandó sörszagtól kissé megbódulva, elhaladtam ajtónk előtt és a vörös függönyös ablak mellé lopóztam. Abban reménykedtem, talán megpillanthatom őt, amint szobája magányában érezve magát netán többet is mutat, mint amit a napközben viselt, vastag, térd alá érő szoknya és szűk kabát láttatni engedett. Ahogy ott lapultam lélegzetvisszafojtva, meghallottam valamit. Először nem tudtam mire vélni, de olybá tűnt, Miss Molly nincs egyedül, hanem valakivel suttogva beszél. Füleltem. Hamarosan felismertem, mit is hallok, nem suttogást, hanem valami mást, amitől 14 évesen úgy elvörösödtem a sötétben, mintha csak lopáson kaptak volna. Miss Molly és titokzatos látogatója szeretkeztek, ehhez kétség sem fért, a nő ajkait kéjes hangok hagyták el, és bár sosem láttam még ilyet, elképzeltem a rúzspiros ajkakat izgalomtól szétnyílva.

Ez este után nem kapkodtam el a mosogatást a Baltimore-ban, és kerestem az alkalmat egy újabb leskelődésre. Arra vártam, hogy Miss Molly egyszer talán nem húzza be a függönyt annyira, vagy egy szellő meglebbenti, és én megláthatom, ami ha férfivá nem is tesz, de közelebb visz. Ahogy ezt írom, szinte még most is hatalmába kerít az izgalom, amit akkor éreztem. Harmadik alkalommal egy apró résen keresztül megpillanthattam a nőt, amint elsétált a konyhába és visszatért a szobába. Habár az egész nem lehetett több három másodpercnél, meggyőződhettem róla, hogy Miss Molly teste tökéletesen illett lenyűgöző arcához, különösen abban a finom, színes alsóneműben és harisnyában, amely vélhetően csak a londoni arisztokrata kisasszonyoknak adatott meg. Nem volt nyugtom ezután, ha csak szürke ruhájában megláttam, máris reszketett a lábam. Nem tudom, észrevette-e rajtam, szerintem igen, hisz minden bizonnyal értett az ilyesmihez, de sosem adta jelét. Egészen január 29-ig.

Akkor kedden megint a Baltimore-ban voltam, és utána Miss Molly vörös ablaka volt a célom. Amikor felértem a negyedikre, meglepve láttam, hogy az ajtaja ujjnyira nyitva áll, habár a szokottnál is halványabb volt a kiszűrődő fény. Amikor felértem, megfordult a fejemben, hogy visszasietek, mielőtt észrevesz, de ekkor Miss Molly-t láttam meg, ahogy szélesebbre tárja az ajtót és felém int. Félreérthetetlenül beljebb invitált, és én, mint az igézett egér a kígyó barlangjába, a végzetembe osontam. Megismertem a nő köntösét, most ugyan szorosan össze volt fogva, de szemernyi kétségem sem volt felőle, hogy alatta ugyanazt a finom fehérneműt viseli, amit korábban láttam. Miss Molly láthatta rajtam, hogy agyam feladta a szolgálatot és határozott mozdulattal bevezetett a belső szobába. Döbbenetem csak tovább fokozódott a megpillantott dekadencia láttán, mivel a szoba teljesen nélkülözte az általam elvárt berendezéseket és megjelenést.

Talán anyának és az asszonyoknak mégiscsak igaza volt, Miss Molly egy olyan nő, aki a testét bocsátja áruba idegen férfiaknak. Egy hatalmas ágyat láttam a szoba közepén, körben gyertyákkal, amelyek sejtelmes vöröses fényt adtak és tükröket a falakon. Az egyetlen további bútor egy hatalmas szekrény volt, amelynek lazán kinyílt ajtaja olyan ruhákat engedett láttatni, mint amilyenek csak ünnepelt színésznőkön voltak elképzelhetőek a számomra. Fel sem tudtam fogni, Miss Molly hogyan tudta volna megvenni akárcsak egyiküket is, nemhogy egy egész ruhatárat fenntartani ilyenekből. Megszédültem az erős illattól, amelyet a gyertyákba öntött olaj árasztott, és a vérpiros árnyak furcsa ködként ereszkedtek rám. Tisztán emlékszem, hogy ez volt az a pillanat, amikor megijedtem. Mint akin elmúlik a kígyó bűvölete, agyamba vér zúdult és kivert a veríték. Csapdában voltam, és borzalmasabbnál borzalmasabb gondolatok támadtak rám. Mi lesz most velem? Meg fognak ölni? Talán csak rám akarnak ijeszteni? Megtudták, hogy leselkedem?

Miss Molly az ágy melletti kis asztalra mutatott, ahol szintén gyertyák voltak és valami más, amely akkoriban hasonló izgalomba hozott, mint a lányok: cigaretta, drága konyak és elegáns dobozú csokoládé. Most már nemcsak a környezet, de az eddig látott kirívó gazdagság is szédíteni kezdett. Azon a kis asztalon olyan értékben hevertek a luxuscikkek, hogy anyám egyévi bére nem lett volna elegendő megfizetni őket.

- Vegyél belőle, ne légy szégyenlős! – biccentett az asztal felé Miss Molly.

Hangja barátságos volt, de így visszagondolva kissé szomorkásnak is tűnt. Elsőnek a cigarettát próbáltam ki, de pár szívás után olyan köhögés jött rám, hogy le kellett tennem és inkább a megbízható csokoládét kezdtem majszolni. Állítom, azóta sem ettem annál finomabb édességet, nem angol volt, az biztos, talán svájci vagy olasz. Megvárta, amíg végzek vele, majd így szólt:

- Tudom, hogy leskelődsz utánam, amivel komoly bajba sodrod magad és engem is.
Megráztam a fejem, de hang nem jött ki a torkomon.
- Ne aggódj, még senki nem tudja, csak mi ketten. Alkut ajánlok. Kapsz tőlem csokit, cigarettát és inni is, de ne leskelődj többet! Megegyeztünk?

Korábban alábbhagyott félelmem újult erővel tört rám. De ezúttal pontosan tudtam, mitől félek: Miss Molly arca a lefüggönyözött szobában, a groteszk árnyékokat rajzoló gyertyafényben csak egyetlen jelzővel volt leírható – démoni. Hirtelen csak arra tudtam gondolni, hogy kijussak ebből a lakásból, sose kell több édesség, de még cigaretta sem, sőt, a második emeletnél feljebb soha többé nem akartam menni. A nő megérezhette a belsőmben dúló harcot és beletúrt a hajamba:

- Csak meg tudunk beszélni egy ilyen dolgot egymással, ugye, Anthony? Mint két felnőtt.

Hang továbbra sem jött ki a torkomon, de bólintottam. Ebben a pillanatban alig láthatóan, de határozottan meglebbent az utcai ablakot takaró sötét függöny és Miss Molly arca a másodperc töredéke alatt fordult nyájasból rémültté. Felkapott egy marék csokoládét, a kezembe nyomta és a szekrény felé lökött.

- Meg ne merj nyikkanni se! – mondta és olyan pillantást lövellt felém, hogy attól tartottam, ott helyben összezúznak a szikrák, amelyeket kicsapni véltem látni a zöld tekintetből. Magamra maradtam a parfümös illatú ruhák között, a sötétben és fülledt melegben, kezemben az olvadó csokoládéval.

Semmit sem hallottam, nem nyílt az ajtó vagy az ablak, nem reccsent a padló, nem rezzent semmi. Szemem kezdett hozzászokni a sötéthez, és felfedeztem, hogy a szekrény kulcslyukán át beszúródik egy vékony vörös fénypászma. Nem mertem moccanni se, ahogy Miss Molly rám parancsolt.

- Nem számítottam rád ma éjjel – hallottam a hangját.
- Nem, nem, dehogy – hallottam ismét, anélkül, hogy bárki más szólt volna.
- Épp most akartam – mondta Miss Molly a láthatatlan beszélgetőpartnerének.

El sem tudtam képzelni, kivel társalog, hiszen a szoba egyszerűen nem volt olyan nagy, hogy valaki elég távol álljon a szekrénytől ahhoz, hogy ne lehessen hallani, ha beszél. Váratlanul az ágy halk sóhaját hallottam, egy test huppant rá könnyedén. Továbbra sem mertem moccanni, ám a csokoládé vészesen olvadni kezdett izzadó tenyeremben. Le kellett tennem máskülönben hamarosan kicsúsznak és leesnek a szekrény aljába. Úgy térdeltem le, mint akinek a kezében dinamit van, amely a legkisebb rezzenésre is ezer darabra szaggatva robban fel. Az ágy felől zajok jöttek, és ezek minden bizonnyal elnyomták az általam keltett halk recsegést, és a csokoládékat sikerült leraknom. Így letérdelt helyzetben azonban szemmagasságba került a kulcslyuk, és minden tiltás ellenére pár másodpercnél tovább nem bírtam parancsolni magamnak, hogy ne lessek ki rajta.

Valószínűleg azért nem szakadt fel a torkomból artikulálatlan félelemüvöltés, mert annyira megdöbbentem a látványon, hogy szó szerint elakadt a lélegzetem és bilincsbe zárt a rémület. Az ágyon ott feküdt Miss Molly, pontosan olyan testhelyzetben, amelyben egy nő arra vár, hogy egy férfi magáévá tegye, ám ez a férfi leírhatatlanul más volt, mint bárki, akit azelőtt vagy azóta is valaha láttam. Magas, nyúlánk figura volt, elnyújtott végtagokkal és hosszú ujjakkal. A nő fölé görnyedt és ijesztően kiemelkedtek vállcsontjai, amelyek egy megnyúlt, izmos nyakat fogtak közre, mely a kopasz, olajosan csillogó fejet tartotta. Nem láttam rajta ruhát, mégis kivehetetlenek voltak izmai vagy hajlatai. Vékony, de izmos lábával az ágyon térdelt és Miss Molly felé csúszott. Az egész lényben volt valami elemien visszataszító, rovarféle megjelenés, amely érzés csak tovább fokozódott, amikor fejét kissé a szekrény irányába fordította, és látható vált zölden foszforeszkáló, mélyen ülő szeme és az éles, sárgás fogait rejtő ajaktalan szája.

A jelenet bizarrsága végül áttörte a félelem béklyóját, és egészen mélyről tört fel belőlem az iszonyat üvöltése. Érzékszerveim, idegeim, nem bírták a rájuk nehezedő nyomást, tudatom megadta magát állati ösztönömnek és teljes súlyommal a szekrényajtónak feszülve úgy robbantam ki a ruhák közül, mint egy őrült vadállat. Ez az éjjel férfivá tett, még ha nem is abban az értelemben, ahogy számítottam rá, hanem hogy felelősséget éreztem egy nőért, aki kedves volt velem, és akinek egyetlen reménye én lehettem. A pillanat erejét kihasználva a lényre vetettem magam és puszta öklömmel estem neki torz fejének, kifordult vállának. A küzdelem nem tarthatott sokáig, egyetlen esélyem az volt, ha Miss Molly tesz valamit, vagy legalább is megpróbál tenni valamit. A teremtmény felszisszent és leugrott az ágyról, mintha az én súlyom nem is terhelné, majd hosszú karjával hátracsapott, egyenesen az arcomba. Hasító fájdalmat éreztem, majd nyomban meleg folyadék öntötte el szemem, a szörnyeteg karmai nyomán vér serkent az arcomból. A következő pillanatban éreztem, hogy megragad, szinte letép magáról és keresztülhajít a szobán. Tompa reccsenés jelezte, hogy egy tükörnek csapódtam és a puha szőnyegre csúsztam, egy bőrtáska mellé, ami korábban nem volt ott, de most csokoládé, cigaretta és bankjegyek szóródtak ki belőle, ahogy nekidőltem.

- Csak egy gyerek! – hallottam Miss Molly hisztérikus sikolyát – parvulus!

Az alak hozzám lépett és könnyed mozdulattal felemelt a padlóról. Szemembe vér folyt, amely keveredett könnyeimmel, amit részint tehetetlen dühöm, részint a hátamba vágó apró üvegszilánkok által keltett fájdalom okozott. Magához vont és mélyen ülő, sápadt zölden izzó tekintetével belenézett remegő szemembe. Nem állhattam ellen, a félelem legyőzött és elbőgtem magam. Maga az ördög bámult rám és én nem bírtam vele.

Anyám mindenkinek azt mondta, hogy késő éjjel fáradtan jöttem haza, megcsúszott a latyakos cipőm a lépcsőn és bezuhantam a púpos Albert műhelye melletti üvegtáblákba. Miss Molly-t soha többé nem látta senki, állítólag mindene eltűnt a lakásból, úgy maradt utána, mintha sosem élt volna ott senki. Pár hónap múlva vették ki a háziúrtól Granték, akik a nagytakarítás során szétolvadt és széttaposott csokoládét találtak a szekrény alján, és kidobták a szemétbe.

Előző oldal Ebenezer
Vélemények a műről (eddig 2 db)