Költemény helyett
Kiátkozottan, éktelen, vakítva,
kapaszkodok körömszakadtig én
e tiszta, istenadta kis papírba,
lehetne rajta bárha költemény,
de hát e versikét a kín faragja
bolond korom sötétedő egén,
a kény a szűrömet lapátra rakta,
mitől magam vagyok szegény legény.
De mert a szám sosem tudom befogni,
a tűzközelbe nem jutok csak úgy,
ha testem átlyukadt, akár a zokni,
a létezés pimasz halálba fúl,
utána méretes halomba gyűjtve
a társaimmal elhevergetek,
marad neked csupán ki összegyűrte,
s legott szemétre dobta versemet.
