Ciklusok
Bomlik az ősz szele, kelleme, mámora bódít,
illatokat sodor egyre a kertemen át,
hónom alá keze csendesen úgy karolódik,
mintha vigaszra sorolna utánad imát.
Mert tovatűnve a tengereken repül immár
rég ez a nyár, s vele száll csitulón az a láz,
melybe velem tüzesen szerelembe fonódtál,
pernye maradt csak utána, mihaszna, ha fáj?
Szívdobogás, puha csók, ölelés, hova tűntél,
merre keresselek, árva maradt örömöm,
júliusom kicseréli fagyára a zord tél,
merre keresselek, én tovatűnt szeretőm?
Bárha sután, de lebegve az ősz szele ringat,
csillagos ég takarója alatt szövi már
szívem az új nyarakat, tudatom belezsibbad
zsongva, amint közeleg veled újra a nyár.
