Képek a múltból

Szépirodalom / Novellák (241 katt) Erdős Sándor
  2023.09.21.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/10 számában.

Arcát a tenyerébe temette, és keserves zokogás rázta meg sok terhet cipelő vállát. A reggeli nap halvány sugarai is így találtak Kelemenre. Arcát a tenyerébe temetve aludt el az apró konyha asztalára dőlve. Zsibbadt tagjait masszírozva lassú mozdulatokkal csoszogott a spájzba és egy szelet szalonnát vágott magának a gerendán lógó nagy oldalból. A kenyértartóból is kiemelte a kenyeret és egy nagy karéjjal kanyarított belőle, majd kivitte egy fatálon az ételt a kis konyha asztalára.

– Mariska ezt is milyen gondosan szelte fel – nézett a kenyérre és könnyek csillogtak ráncok szabdalta szemében.

Második napja tűnt el az erdőben élete párja, akivel nehéz, ám annál boldogabb negyven évet töltött el ebben a kis erdőszéli házban, amit saját kezével épített, és a felesége gondos keze varázsolt otthonossá. Azt mondta, gombát megy szedni, mert egy pörköltet szeretne főzni, amit Kelemen annyira szeretett. Mikor még sötétedéskor sem ért haza, Kelemen félelmekkel telve indult a keresésére. Félelmekkel, mert az asszony már nem volt fiatal, és bármi rossz is történhetett vele. Azt kizárta, hogy eltévedt volna, hiszen ismerte az erdőt, mint a tenyerét. Ennek már két napja, de még semmi. Sehol sem lelte a szeretett feleségét.

Negyven év. Ennyit töltöttek együtt jóban, rosszban, ám boldogságban. Mikor megismerte a bálon a csinos, takaros menyecskét, még ifjú volt és szertelen. Szerelem volt első látásra, ami az idők folyamán szeretetté szelídült és nyugalmat árasztott magából. Nem volt könnyű életük, hiszen mind a ketten szegény családból származtak, és mindenért keményen meg kellett dolgozniuk, amijük csak van. A nehézségeken a kölcsönös bizalom és szeretet segítette át őket, amit egymás iránt éreztek. Kelemen és Mariska a pap előtt Istennek tett fogadalmát, miszerint kitartanak egymás mellett a sírig, komolyan is gondolták és eszerint éltek.

Miután megreggelizett, újra elindult az erdőbe, hogy élete párját tovább keresse. Egyedül volt, segítségre nem számíthatott, hiszen a falu messze volt, és attól félt, hogy késő lenne, mire megjárná a három napos utat. Fél évente egyszer ment el oda, hogy beszerezze a megtermelt zöldségek cseréjével azt, amit ők nem tudtak előteremteni. Gyermekük sajnos soha nem született, ami az egyetlen lelkig hatoló fájó pont volt mindkettőjük számára. Képek villantak be a múltból, ahogy Mariska zokogott, mikor egyetlen megfogant magzatukkal elvetélt. Utána már nem esett teherbe soha. Ez a szörnyűség sem választotta szét őket egymástól, hanem inkább megerősítette közöttük az amúgy is erős köteléket, ami oly erősen összetartotta őket.

Sárguló levelek hullottak a fákról, miközben Kelemen minden bokor alját és minden apró vízmosást megvizsgált, hátha valahol rosszul lett az asszony, és ott fekszik segítségre várva. Iszákjában egy kulacs hideg tejet, zsebében egy szelet kenyeret vitt magával, hiszen Mariska már két napja nem evett, nem ivott. A remény, hogy élve megtalálja, hatalmas erőt adott neki. Lehajolt, és felvett a földről egy letört faágat, és arra támaszkodva sántikált tovább az erdő mélyén.

A lába nem volt már a régi. A nagy háborúban találatot kapott, és azóta hasogatta a fájdalom. Főleg ilyen nyirkos időben fájt nagyon. Négy évig volt távol, ám Mariska hűségesen várt rá annak ellenére, hogy a halálhírét keltették. Sohasem fogja elfelejteni mikor visszatért, és viseletes katonaruhájában a kis faház felé sétált. Mariska épp kapálta a veteményt. Felpillantott a munkából és szaladt felé. A haja kibomlott, az arca kipirult, és örömkönnyeket hullatva ugrott a nyakába. Remek ebédet főzött neki, majd elvonultak a hálóba szeretni egymást.

Lassan sötétedni kezdett és Kelemen összeszorult szívvel, egyre kétségbeesettebben keresgélt tovább. A remény kezdett elszállni, mint az égen vonuló madarak, ám ő nem adta fel, hajtotta a szeretet ereje.

Halk nyögdécselés ütötte meg a fülét, és ő összeszorult szívvel a hang irányába sietett. Egy fagyalbokor mellet meglátta az asszonyt feküdni. Ahogy csak bírt, futott arrafelé, reménykedve benne, hogy még időben érkezett. Mariska lába egy farkascsapdába szorult, amit a gyenge asszony nem tudott szétfeszíteni. Nagyon legyengült állapotban volt, de szerencsére élt még. A férfi kivette a tejet az iszákból és az asszony cserepes szájához tartotta, miközben szürke haját simogatta. Mariska hálás, szeretetteljes szemekkel nézett rá.

– Kelemen, Kelemen – suttogta az asszony, miközben mindkettejük szeméből záporoztak a könnyek.

Előző oldal Erdős Sándor
Vélemények a műről (eddig 2 db)