Tiló alatt
Maró kacaj mögött közöny,
csipetnyi gúny keverve el,
hiába csorduló a könny,
ha béna karjainkra lel,
nem oldja már az ösztönünk,
marása nem csikar hevet,
a lázadás, ha messze tűnt,
utána senki sem nevet.
Csupán a lagymatag halál
mi még ölelve tart sokat,
de lám, keresve sem talál
közötte mára boldogat,
reménytelen, sötét ködünk
takarja ösztönünket el,
lenyelve mind a balga bűnt,
aludt a vér, alig tüzel.
Nyomán az áltatás maradt
szemernyi ópium gyanánt,
megadva semmi perc alatt,
amit ma épp reánk datált
kevély urak szeszélye ím,
nyakunk az új tiló alatt
alig feszül, kezünk legyint;
tegyed bakó a dolgodat.
