Borús napunkra...
Borús napunkra hallgatag terül
a kétkedés mogorva, bús kedélye,
szorongat és nem enged el belül,
lehúz kegyetlen-ostobán a mélybe.
Emészti egyre megmaradt hitünk,
kemény, konok fejünk lenyomva tartja,
reményeink sugára messze tűnt,
amint nyakunk szorítja durva karja.
A lázadásainkra válaszul
a lelkeink alázza, zúzza, gyötri,
kesernyesége fojtva, álnokul
szeretne szolgamód gödörbe lökni.
De már az alkonyatra jő az éj,
az álmaink kiosztja végre sorban,
keverve benne éledő remény
remeg lehunyt szemünk mögött valósan.
S a reggelünk bohón elűzi majd
borús napunk megannyi balga nyűgét,
hitünk halott porában újra hajt,
velünk megújhodón a régi hűség.
