Kincskeresők

Horror / Novellák (133 katt) Erdős Sándor
  2022.06.07.

Alex felhúzta a cipőjét, megigazította az ing gallérját, és a nyakkendőjét a nyakába vetve a gardróbszekrény elé lépett. Elkezdte a nyakkendőjét kötni, és ahogy a tükörbe pillantott, hirtelen valóra vált, amitől gyerekkora óta rettegett…

Kellemes őszies idő volt. A nap már nem sütött forrón, csak kellemesen simogatta melegével a fiúkat. Alex és Tom egy nemrégen hallott történet inspirálta kalandra indult a hegyek közé. A történet, mely még most is a fejükben járt, egy hegyek között megbúvó kincs kereséséről és megtalálásáról szólt. A két fiú szinte még gyerek volt, de már hősnek és a világot megváltó férfiaknak gondolták magukat.

A felszerelésük mindössze egy bicskából, egy–egy szendvicsből, valamint egy hosszú, erős kötélből állt. Több holmit nem vittek magukkal, hiszen estére hitük szerint kincsekkel megrakodva úgyis hazaérnek. Vidáman haladtak a dombon felvezető ösvényen, tervezgetve a rájuk váró fényes jövőt. A kincs hollétéről fogalmuk sem volt, de azt sejtették, valahol a domb mögötti szakadék oldalában lévő barlangban fogják megtalálni. A felszerelésük részét képező kötél is ezért volt náluk. Lemásznak a szakadék oldalán és a barlangban meglelik a kincseket.

Egy óra múlva már ott is álltak a szakadék pereménél. Szakadéknak hívták ezt a domb oldalán leszakadt földtömeg vájta gödröt. Gyermekfejjel minden nagyobb és varázslatosabb, mint felnőttként. A meredély szélén mélán bámészkodó fűz oldalára csomózták a kötelet, és megkezdték az ereszkedést a mélybe. A gödör alján, talán úgy tíz–tizenöt méter mélységben szikladarabok feküdtek, mint egy óriás csorba fogakkal teli szája.

Tom haladt elől, utána Alex ereszkedett lefelé. Az első öt méteren még semmi probléma nem volt, de utána Alex karja fájni, majd zsibbadni kezdett.

– Siess, Tom – kiabált barátjára –, alig bírom magam tartani.
– Nem tudok gyorsabban menni – kiáltott vissza barátja elkeseredett arcot vágva.

Alex összeszorította a fogait és küzdött, de az ereje már fogytán volt. Néhány pillanat múlva elgémberedett keze el is engedte a kötelet, és zuhanni kezdett, útközben magával sodorva barátját a mélybe.

Mikor Alex magához tért, a hold fénye világította meg csupán a környezetét. Hogy mennyi idő telt el azóta, mióta a mélybe estek, fogalma sem volt. Megmozgatta tagjait, hogy épségben van-e. A végtagjai mozogtak, bár rettenetesen fájt mindene.

– Tom! – a hangja szinte csak suttogás volt. – Tom, jól vagy? – kérdezte a ráboruló csendben.

Halk nyöszörgést hallott nem messze attól a helytől, ahol feküdt. Megpróbál arra felé kúszni, de nagyon nehezen ment. Fájt minden porcikája. Néhány perc múlva odaért barátjához. A hold szűrt fénye rávilágított Tom összeroncsolódott testére. A karjai és az egyik lába természetellenes szögben csavarodott el. Sápadt arca csupa vér volt, de nyöszörgött, tehát élt még. Alex gyomra a látványtól felfordult és sugárban hányni kezdett, majd újra elájult.

Dideregve tért magához, és mikor a szemét kinyitotta, már fényes nappal volt. Őrült szomjúság gyötörte, de vizet nem hoztak magukkal. Oldalra pillantott, ahol barátja feküdt, és újra hányinger tört rá, bár hányni már nem tudott. Tom teste görcsösen remegett agóniájában, és a nyílt sebekből lassú tempóban pumpálta a szíve a vért.

–Segíts! – suttogta. – Kérlek, ne hagyj meghalni!

Egész testét remegés járta át majd elájult.

Alex kétségbe volt esve. Mit csináljon? Hogy segítsen? Hiszen ő is segítségre szorul. Az őrült szomjúság, ami kínozta, már szinte őrjöngésig fajult. Duzzadt ajkai lassan suttogták.

– Vizet.

Vadul nyalogatta le a mellette fekvő szikla oldaláról azt a pár csepp vizet, ami a hajnali harmatból maradt. Ismét hatalmas fájdalom hasított belé, és jött a kellemes öntudatlanság.

Ismét sötét volt, mire újra magához tért. Lázas volt és borzalmasan szomjas. Nyalogatni kezdte a sziklákat, egyiket a másik után. Néhány csepp harmathoz jutott ezzel a módszerrel, de ez korántsem csillapította szomját. Odébb kúszott és nyalogatta tovább a sziklákat. Az egyiken kicsit többet talált és mohón szürcsölni kezdte a ragacsos folyadékot.

– Mit csinálsz? – kérdezte egy hörgő hang. Kinyitotta a bedagadt szemeit, és Tom sápadt arcát látta maga előtt. Épp az ő vérét szürcsölgette az előbb a fejéről. Elhaló szíve alig-alig pumpálta már a vért szegény összeroncsolt testéből. Félelemmel teli szeme csillogott a láztól, ahogy Alexre nézett. Alex keze rákulcsolódott egy kisebb fajta sziklára és barátjára ripakodott.

– Iszom! – mondta, majd nagy erővel lesújtott Tom arcára. Mint a dió héja, ha rálépünk, úgy szakadt be a homloka és láthatóvá vált az agya. Alex mohón ivott. Még cuppogott is a gyönyörtől, ahogy a vért és a híg agyállományt nyelte.

Még kétszer csillapította szomját barátja testének nedveiből. Másodszorra már a magukkal hozott bicskát is használta, hogy felnyissa a hasüreget további nedvességért. A fej már száraz dobozként csüngött csak a nyakon.

Hanyatt feküdt, mikor meglátta szakadék szélén lefelé bámuló arcokat. A keresésükre indulók most találtak rájuk.

Ekkor hallotta meg a hangot, amit soha sem felejtett és rettegett tőle azóta is.

– Meglátsz még a hátad mögött és a véred adod nekem. Nyugtom addig nem lelem. – Tom hangja volt. Tomé, aki már rég halott volt.

Vizsgálat nem történt az ügyben. Egyszerű balesetként könyvelték el a dolgot. Tom testén lévő vágásokat is a baleset során történt sérülésnek tudták be. Az ő megmenekülését csodának hívták. Barátja hangja azóta is a fülébe cseng, és retteg tőle.

A tükörben Tom sápadt alakját látta. Koponyája üres volt. Kicsavarodott kezében egy szikladarab volt és ezt suttogta:

– Meglátsz még a hátad mögött és a véred adod nekem. Nyugtom addig nem lelem.

Előző oldal Erdős Sándor