Egy darabka természet

Szépirodalom / Novellák (50 katt) Ann Heart
  2021.10.07.

Ahogy kiléptem munkahelyem ajtaján, megcsapott a szabadság szele. Egész nap egy irodában ülni és a monitort bámulva az ügyfeleknek magyarázni a sablonos banki dolgokat, melyeket már unos-untalan, szinte mint egy automata ismertetem, eléggé monoton. A tűsarkú kezdett kényelmetlenné válni. Akárcsak én, a lábaim is ki akartak szabadulni az oxigénszegény börtönből. Éppen mobilom kijelzőjéről próbáltam meg leolvasni az aktuális időpontot, mikor valaki meglökött, amitől a kommunikációs eszköz kiugrott a tenyeremből. Szinte lassított felvételként pergett le az a néhány másodperc, ahogy a telefon a gravitációs erő vonzásában a talaj felé közeledik. Agyam gyors reakciójaként kezeim sebesen utána kaptak és megragadták, még mielőtt az a térkővel ízlésesen kirakott járdába csapódott volna. Én sem értem, hogy történhetett, de sikeresen elhárították annak bekövetkeztét, hogy eme intelligens szerkezet darabjaira hulljon szét. Hátranéztem, hogy megpillantsam, ki volt a majdnem telefongyilkos. Egy fiatal srác volt, aki fogait összeszorítva vicsorgott, majd végignézve a happy end jelenetet elmosolyodva zavarában, bocsánatot kérve tovább igyekezett. A pillanatnyi anomália után visszatérve a valóba folytattam tovább az utam.

Hazaérve sietve lerúgtam lábamról a cipőt. Nyúzottnak éreztem magam, ezért első utam a zuhanykabinhoz vezetett. Zuhany alatt egy ötlet jutott eszembe, mely amúgy is aktuális volt. Izgatottság lett úrrá rajtam oly annyira, hogy be is fejeztem eme tevékenységemet és egy gyors kávészünetet tartva összeszedtem gondolataiban, hogy mire is lesz szükségem projektemhez. Gyorsan magamra kaptam egy melegítőt, majd tükörbe nézve meggyőződtem hajam állapotáról, ami jelenleg a tűrhető kategóriába tartozott. Randi a természettel. Milyen rég nem voltam már a közeli erdőben! Egy kisebb szatyrot vettem magamhoz és már otthon sem voltam. Egy négyemeletes ház harmadik emeletén laktam. Bezártam az ajtót és elindultam lefelé.

– Szervusz Zsuzsikám! Milyen régen nem találkoztunk már! – szólalt meg Franciska néni, mikor meglátott. – Hová ilyen sietősen? Csak nem randevúra igyekszel ennyire?
– Kedves Franciska néni! De, úgy is mondhatjuk – mosolyogtam rá, majd tovább siettem, nem akartam több időt elpazarolni, hiszen már hamarabb sötétedett.

Egy nagyot szippantottam az erdő légköréből, amint leértem. Érezni lehetett benne a lehullott levelek utolsó, fanyarkás leheletét, mely jó érzéssel töltött el. Az aranyló napsugár simogatta a fák színesen haldokló lombozatát. Szememmel a talajt páztáztam, kincsek után kutatva, melyek vagy kihívóan mutogatták magukat vagy szemérmesen elrejtőztek az avar alatt. Főleg tobozokat találtam, de volt makk és gesztenye is, melyeket azonnal elraktároztam, mint ahogy eme pillanatot is emlékeimben. Lassan a nap elérte a horizontot és a szürkület kezdte átvenni a helyét. Már nem virítottak az ezerszínű levelek és a kellemesen langyos levegő is hűlni kezdett.

Lassan hazamentem és nekiláttam munkámnak. Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem az idő múlását, mely most mintha a szokásosnál is gyorsabban telt volna. Mikor befejeztem, örömmel töltött el a kész művek látványa.

Azóta is, mikor munkahelyemen pillantást vetek a dekorációra, mely egy darabka a természetből, agyamba villannak a napsütötte avarillatú emlékképek és melegséggel töltenek el eme havasan fagyos, zord időben.

2021.10.02.

Előző oldal Ann Heart
Vélemények a műről (eddig 2 db)