Halotti lepel
Fehér gyolcs,
Tiszta szemfedő,
Tömjén és mirha,
Végső temető.
Hideg kőágy
A rideg testnek,
Utolsó csók,
Rebbenő érintés
A tépett sebnek.
A fények kihunytak,
A dallam elmarad,
Korsóban a víz
Borrá nem dagad,
Nincs már vigalom,
Nincs már kacagás,
Érlelt halál már
A túloldalon vár.
A vágyakozó léleknek
Megadták a kegyelmet.
De most csupasz a gyolcs,
Nincs már szemfedő,
A rideg ágyon
Üres a temető.
Fény simogatja
A hideg falakat.
A lepel magába roskadt,
A halál elmaradt.
Édes dallamot
Dúdol az angyali szél,
A vihar elmúlik,
Kitisztul az ég,
S ránk borul
A végtelen Remény.