Jason Brown

Szépirodalom / Novellák (73 katt) n13
  2020.09.11.

– Meséltem már nektek Jason Brownról? – kérdezte Nene, miközben az asztalhoz ment, és egy kis teát töltött magának a virágmintás porcelán bögréjébe. A többiek érdeklődve kapták fel a fejüket.
– Nem, nem meséltél még! – csapott le egyből a dologra Abby, aki épp egy bonyolult pasziánszt próbált már vagy harmadszorra kirakni.
– Talán egy ifjúkori hódolód volt? – kérdezte kíváncsian Betty, aki épp ekkor toppant be az ajtón, és komótosan az ágya felé igyekezett. Betty már nehezen járt, ezért egy masszív, alumínium csőből készült járókeretre támaszkodott.
– Ó, dehogy, dehogy! – kuncogott.
Még Judith is letette a romantikus füzetecskét, amit az ágyban fekve olvasgatott, és érdeklődve Nenére nézett.
– Lennél szíves elmondani, ha már így felcsigáztál minket?
– Hát jó, ha ennyire ragaszkodtok hozzá, elmesélhetem – mondta, miközben óvatosan a szájához emelte a bögrét és ivott egy kortyot.

A Napsugár szeretetotthon lakói kíváncsian köré gyűltek.

– Tudjátok, még a hetvenes évek elején történt, akkor költöztünk le a megboldogult férjemmel és a két vásott lurkómmal Friscóból Miamiba. A Southeast Gables környékén vettünk egy takaros kis házat, és ők lettek az új szomszédaink. Bizony így volt.
– Jóképű volt ez a mister Brown? – érdeklődött Judith.
– Ó, igen! Az igazat megvallva nagyon is jóképű volt – pirult el Nene. – Jason legalább hat láb és három inch magas, sötét, hullámos hajú, csillogó szemű, napbarnított bőrű, elragadóan sármos férfi volt. Állandóan mosolygott, ilyenkor kivillantak hibátlan, hófehér fogai. Mindig a legutolsó divat szerint öltözött. A felesége, Melissa is kedves teremtés volt, remekül illettek egymáshoz, sose hallottuk, hogy veszekedtek volna egymással, vagy akár a gyerekekkel. Az övék tökéletes házasság volt.
– Gyerekek is voltak?
– Még szép! Három! A legnagyobb, Mike akkor felvételizett az egyetemre, ahova aztán a jó eredményei miatt egyből fel is vették. Játszott a profi kosárlabdacsapatban is, abban az évben a Miami Heat megnyerte az országos bajnokságot. Micsoda ünneplés volt! A középső fiú, Tim is nagyon okos volt, később ő is egyetemre ment, ma egy jólmenő befektetési vállalkozása van. És a legkisebb, egy tündérszép, szőke kislány, akiből, azt hallottam, később híres fotómodell lett.
– És jól éltek? – bukott ki a kíváncsiság Abby-ből, aki harmadszorra is elbukta a pasziánszt.
– Eszméletlenül gazdagok voltak, bár Jason sosem hivalkodott a pénzével. Keményen dolgozott, nem voltak káros szenvedélyei, csak a családjáért élt. Minden nyári szünetben Európába vitte őket vakációzni. London, Párizs, Budapest, mindenhol megfordultak.
– Biztos egy beképzelt hólyag volt – vetette oda foghegyről Judith. – Akinek ennyi pénze van, az mind egy felfújt hólyag.
– Korán se hidd! – nevetett Nene. – Emlékszem, amikor eldugult a konyhamalacunk, és a férjem épp üzleti úton volt, Jason önként felajánlotta, hogy átjön és megszereli. Annyira előttem van, ahogy a méregdrága, Ralph Lauren öltönyét a székre akasztja, majd feltűri az ingujját, és nekiáll a mosogatót megszerelni. Egy igazi földreszállt angyal volt.
– A férfiak soha nem angyalok!
– Hát ő az volt sajnos. Nem is tudom, talán nem bántam volna, ha flörtöl velem. Olyan szép keze volt, és meleg, barna szeme. Mindig figyelmesen meghallgatta, amit mondtam. De nem, esélyem se volt! Neki csak Melissa létezett. Imádta! Minden hónapban, az összeismerkedésünk napján, 24-én ismerkedtek meg, ahogy Melissa később elmesélte, hatalmas, vörös rózsacsokorral várta.
– Tuti, hogy meleg volt a pali – rázkódott a nevetéstől Betty, miközben majd kiesett elhasznált sárgás műfogsora.
– Ugyan dehogy! Melissával később igaz barátnők lettünk, nem voltak titkaink egymás előtt, ő mesélte, hogy egy vadállat az ágyban, és a természet rendesen ellátta mindennel, ami kell, ha értitek, mire célzok…

Judy váratlan érkezése szakította meg a történet fonalát.

– Lányok, gyertek vacsorázni! Péntek van, almás pite is lesz!

Aznap este mindannyian kivételesen jól aludtak, és álmukban egy magas, jóképű férfival sétáltak kéz a kézben, aki kedves volt és megértő, és minden nyáron Európába vitte őket nyaralni a gyerekekkel.

*

Pár hét múlva beköszöntött az ősz, és hidegebbre fordult az idő, csúnya, esős napok következtek. Szürke, unalmas kedd délután volt a Napsugárban. Abby szokás szerint pasziánszozott, Betty az ágyon ült, és sós kekszet majszolt, Judith meg fátyolos szemmel bámult ki az ablakon és az esőt nézte, ami vastag patakokban csorgott alá. Hirtelen Nenéhez fordult, aki az ágyban fekve régi képeslapokat rendezgetett.

– Csak úgy eszembe jutott: vajon mi lett mister Brownnal? Él-e még?
– Kivel?
– Tudod! Jason Brownnal!
– Nem tudom, miről beszélsz. Nem ismerek semmilyen Jason Brownt – rázta meg közönyösen a fejét Nene, miközben fakó arccal továbbra is a képeslapokat szortírozta.

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 6 db)