Simonetta

Szépirodalom / Novellák (162 katt) n13
  2020.04.03.

Ma újra láttam, és ez a találkozás felzaklatott. Azóta vagy harminc év telt el, de ő még mindig sugárzóan szép és fiatal volt, miközben én csúnya és öreg lettem. Ahogy néztem, előjöttek a régi érzéseim. Azok a csodálatos zöld szemek, amivel még most is megbabonáz, a sötétszőke hajkorona, a telt csípő. Valami földöntúli báj és szépség keveredik benne az angyali ártatlansággal. Ennek a kisugárzásnak nem sok férfi tudott a környezetében ellenállni, hát még egy félszeg, pattanásos kamasz. Mindenki szerelmes volt bele, egytől egyig, ott volt például Sandro vagy Piero, hogy Lorenzót már ne is említsem. Azt beszélik, Sandro sok képének ő lett a modellje. Végül Marco Vespucci lett az a szerencsés, vagy szerencsétlen, akihez hozzáment. Csak hat évig voltak együtt, aztán a tragédia. Fiatalon engem is magával ragadott költői szépsége. Vonzódásom plátói volt, az esélytelenek rögeszmés ragaszkodása. Szerettem a róla készült képeket nézegetni. Egyszer Olaszországban nyaraltam, és utam során Firenzét is útba ejtettem. Az Uffiziben találkoztunk. Ahogy ott állt életnagyságban, abban a nagy fehér teremben, tényleg olyan volt mint Vénusz, fejét kissé oldalra hajtotta, jobb keze a mellén pihent. Alig mertem ránézni, arcom piros színt öltött, és kezem nyirkos lett az izzadságtól. Talán kellett volna mondanom egy mosolygós „Buongiorno signora”-t de összeszorítottam a szám, és eljöttem. Sok éve már ennek. Mára elmúlt az érzés, csak az emléke maradt meg. Egyébként ő manapság elég népszerű, sokat látni a médiumokban. Nem véletlen, hogy ma is feltűnt.

Töprengésemből fiam szavai zökkentettek vissza a valóságba.

- Mi ez, apa? – kérdezte, miközben a jobb vállam mögül belekukkantott a laptopomba.
- Ez egy festmény.
- Festmény?
- Igen. A címe „Vénusz Születése”, és egy híres olasz festő, Sandro Botticelli festette Firenzében a XV. században.

Előző oldal n13