Ramina V.

Fantasy / Novellák (132 katt) bel corma
  2018.07.11.

Az ajtón kilépve az őt megrohanó, erős, ugyanakkor szokatlanul hűvös légáramlatok megállásra késztették a lányt. A földalatti világokban nem ismerték a szelet, az ott megszokott egyenletes, meleg hőmérséklet után pedig újra borzongani kezdett. Ekkor figyelt fel a furcsa, susogó zajra.

Lassan körbefordult és tudatosult benne, hogy valamiféle növényi társulás kellős közepébe csöppent. Vastag, hosszútörzsű, zöld lombkoronás élőlények hajladoztak a szélben, Ramina pedig tágra nyílt szemmel itta magába a felé áradó információkat. Belső hallására koncentrált és gyorsan sikerült is megbizonyosodnia arról, hogy helyes volt a megérzése.

„Ezek beszélgetnek egymással!”

Az égen ragyogó kerek, melegséget sugárzó valami már a látóhatár felé hanyatlott, az újra feltámadó, hideg szélben pedig önkéntelenül is összébb húzta magán a testét takaró, áttetsző selymet. Az ércszellem hangja most fájdalmasan csattant az elméjében:

- Valamilyen praktikusabb ruhára lesz szükséged, ha nem akarsz „hideg-kórt” kapni!
- Fogd be a szád! – förmedt rá a kelleténél egy hajszálnyival indulatosabban a démon, majd nagyot fújva barátságosabb hangra váltott. – Bár minden porcikám tiltakozik a dolog ellen, mégis… A legokosabb az lenne, ha egy időre visszatérnék a mágus házába. Az a meleget árasztó, aranyszínben tündöklő „valami” már félig eltűnt a horizont mögött és ki tudja, meddig marad majd ott. Odabent védve leszek a hideg ellen és talán jó lesz rám a fickó valamelyik ruhája is, ugyanakkor…
- Igen?
- Muszáj átnéznem a varázstárgyait és fóliánsait. Hasznos információk birtokába juthatunk általuk és talán némi élelemre is szert tehetünk odabent… Tessék, már többes számban beszélek! Ez a hely teljesen összezavar…
- Azt hittem, hogy tisztában vagy a mágikus pecsétek természetével. A kapcsolat kétirányú, így nem csak a te érzelmeid és gondolatvilágod hat rám, hanem az enyém is terád!
- Pazar… - morogta a lány, majd kelletlenül belépett a házba.

Az ércszellem segítségével sikerült meggyújtania az asztalon álló olajmécsest, a kandallóban felhalmozott rönkökre pedig ugyanez a sors várt. A lány hamarosan már a pattogó tűz mellett melegedett.

- Az otthon melegének halovány árnyéka csupán, de kezdetnek megteszi!

A legtávolabbi sarokban álló, vaskos szekrényhez sétált és szélesre tárta az ajtaját. A polcokon férfiak számára készült ruhák sorakoztak, aminek a lány kifejezetten örült. Rövid válogatás után sikerült is kiválasztania egy vastagabb, fekete szövetből készült, testhez simuló alkalmatosságot. Sietve bújt bele és elégedetten nyugtázta a tényt, hogy a varázstudó termete nagyjából megegyezett az övével. Futó pillantást vetett a falon lógó, aranykeretes tükörből reá pislogó képmására, majd tűnődve végigsimított csinos arcán.

- Valamit muszáj kezdenünk a fejeddel – kuncogott halkan Obshara.
- Van is valami használható ötleted az okoskodáson kívül, vagy…

Ramina elharapta a mondat végét és lenyűgözve figyelte, ahogy arcvonásai lassú változáson mennek át. Bőre sápadttá fakult, fekete haja hófehérbe fordult és arcszerkezete is teljesen átalakult. Álla keskenyebb és hegyesebb lett, barackszínű ajka teltebbé vált, egykoron sárga írisze pedig halovány, kékes árnyalatúvá változott.

- Olyan vagyok most, akár egy nemes kisasszony az emberek világából – suttogta Ramina, miközben egy fekete kendővel hátrakötötte a haját. – Miért pont ez az arc…
- Régebben egy bölcs, öreg varázstudó vette igénybe a szolgálataimat. Gyakran megfordultam nála és megtetszett nekem a dolgozószobája falán lógó, lányát ábrázoló festmény.
- Nem az óidők emberei néztek ki így? Hiszen ők már egy világévvel ezelőtt elhagyták ezt a világot! Ezek szerint te…
- Igen – suttogta halkan Obshara. – A legszerényebb számítások szerint is legalább huszonhatezer esztendeje létezem már. Nos, mivel elég szoros kötelék van közöttünk és ez előreláthatóan sokáig így is marad, így nem látom akadályát annak, hogy őszinte legyek veled. Másfél eonnal ezelőtt teremtettek engem, akárcsak a fegyvered pengéjét alkotó fémet.
- Negyvenezer év… - lehelte a démon döbbenten, majd tekintetében vidám fények gyúltak. – Minél erősebb vagy, annál jobbak az én esélyeim a harcban!
- Éles eszű vagy, ez tetszik! – bókolt a lánynak egy sort a szellem. – Az igazat megvallva, szívesebben dolgozom együtt intelligens lényekkel, mintsem félállati szinten vegetáló teremtményekkel.

Ramina kissé elbizonytalanodott ezen okfejtés hallatán. Olyan érzése támadt, mintha a kettejük közti szerepek felcserélődtek volna egy pillanatra. Mintha csak Obshara lenne az, aki irányítja őt és nem fordítva. Belső látására hagyatkozott és megnyugodva tapasztalta, hogy a vastag, fekete füstkígyó formájában őket egymáshoz kötő pecsét sértetlen. Nagyot sóhajtott és úgy döntött, hogy inkább az őszinte elismerés jeleként értékeli az ércszellem megnyilvánulását. Gyomra most korogni kezdett, ő pedig kíváncsi pillantást vetett a folyosó végéből nyíló, keskeny ajtóra.

- Megyek, szétnézek az éléskamrában, bár tartok tőle, hogy csak mérgek és undorító esszenciák sorakoznak a polcokon…

***

Szárított hússal és aszalt gyümölcsökkel felpakolva tért vissza, majd – miután zsákmányát az asztal vastag, gyalulatlan deszkáira borította -, nyögve huppant le egy vastag kárpittal húzott, kényelmes karosszékbe. Gyors mozdulattal a szájába hajított egy szem aszalt fügét, hátradőlt az ülőalkalmatosságon és puha bőrcsizmába bújtatott hosszú, formás lábait az asztal lapjára feldobva nekiállt, hogy alaposabban áttanulmányozza az ölében pihenő, fekete bőrkötéses könyvet. Találomra ütötte fel az egyik oldalt és megdöbbentette az, amit látott, vagyis inkább nem látott!

A könyv lapjai üresek voltak és hiába kezdett őrült lapozgatásba, végül rá kellett döbbennie arra, hogy itt és most biztosan nem fog választ kapni a kérdéseire és ami még rosszabb, egyelőre ennek a rideg világnak a foglyaként kell tovább léteznie.

Vörös köd borult az elméjére és épp nekiveselkedett, hogy teljes erőből a falhoz vágja a kódexet, amikor az ujjaiba lüktető fájdalom nyilallt, ezzel egy időben pedig az egész karja elzsibbadt. A könyv kifordult elernyedő ujjai közül és a padlóra zuhant.

Egy percbe is beletelt, mire az élet visszatért ernyedten lógó végtagjába és már meg sem lepődött, amikor újra felcsattant az elméjében fegyvere szellemének vékony szopránja:

- A könyv önálló intelligenciával rendelkezik és megvédi magát mindennemű támadástól.
- De… Miért üresek a lapjai? Hová tűnt belőle a szöveg és a belé rejtett tudás?
- A mi világunkból való, így ebben a létezésben ugyanúgy nem működik, mint a magasabb szintű, démoni mágia.
- Hogyan fogunk így hazajutni? Csak a segítségével lett volna esélyünk…

Raminán kezdett eluralkodni a pánik és csak az ércszellem nyugodt hangjának sikerült kijózanítania őt.

- Hallgass és figyelj rám! Minden világnak vannak olyan nexus pontjai, ahol az ellenkező pólus ereje megnyilvánulhat. Tudod, egy sötét világban a fény ereje és fordítva… A kozmikus egyensúly megmaradása miatt van így, de ez most nem fontos… A lényeg az, hogy innen nem túl messze, egy Hanh - Tanakh nevű ősi városban épült fel sok ezer évvel ezelőtt az a zikkurat, melyen keresztül a démoni energia manifesztálódhat ebben a világban.
- Vagyis, csak azon a helyen olvashatjuk el a könyvet. Egészen pontosan, milyen messze is van…
- Nagyjából kétheti járóföldre innen. Persze, ha sikerül lovat szereznünk, akkor ez az idő a harmadára csökken majd.
- Nem tudnál egyszerűen csak elteleportálni engem arra a helyre? Sok gondunk megoldódna…
- Sajnálom, de csak az egyszerűbb bűbájokra, igézésekre és illúziókra terjed ki a hatalmam. Ez a világ engem is korlátok közé zár.
- Használhatnám az árnyat a teleportáláshoz! – lelkesült fel a lány nagy hirtelen, ám Obsharának sikerült gyorsan lelohasztania a jókedvét.
- Legalább egyszer látnod kell azt a helyet, ahová szeretnél megérkezni, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen nagyságrendű varázslathoz rengeteg energiára van szükség. Az árny annyi életerődet szívná el a rituálé során, hogy azzal nagy valószínűséggel téged is elpusztítana.
- Marad tehát a hosszú és fárasztó utazás.
- Erőt önthetek majd fáradó testedbe – kuncogott kedélyesen a szellem. – Tudod, a hatalmam erre is kiterjed!

Ramina válasz helyett csak morgott egy sort, majd morózusan bevackolta magát a néhai mágus ágyába és magára húzott néhány vastag, meleg szőrmét. Egy pillanatra még felrémlett előtte a férfi betegesen sápadt arca, azután mély álomba zuhant.

***

Már hajnalban talpon volt és a horizont mögül kikandikáló napkorong látványának sikerült őt kissé megnyugtatnia. A szíve mélyén nem igazán bízott benne, hogy élve hazajut majd, de csalódott volna magában, ha meg sem próbálja a dolgot. Kicsit kutakodott még a varázstudó holmija között, de – legnagyobb szomorúságára – egyik tárgyat sem volt képes kielégítően használni. Már majdnem feladta a dolgot, amikor a szeme megakadt egy ezüst alkarvédőn. Igazi mestermunkának tűnt számára, felületébe pedig egy démont és egy angyalt ábrázoló képet gravíroztak. A furcsa páros egy szexuális aktusban egyesült egymással, Ramina pedig tisztán érzékelte, hogy számára ismerős energiák működtetik a tetszetős holmit. Ezúttal is az ércszellem sietett a segítségére a magyarázattal:

- A démoni energiákat alakítja át olyasformán, hogy ebben a világban is használhatóak legyenek.
- Pontosan mire is használhatom ezt a holmit?
- Ha a tested elpusztulna, akkor az alkarvédő megóvná a lelkedet az azonnali megsemmisüléstől, és…
- Ez igazán lenyűgöző! – fanyalgott a démon savanyú ábrázattal.
- Ne gúnyolódj! Elegendő erővel ruház majd fel ahhoz, hogy általa birtokba vehess egy számodra megfelelő testet.
- Tehát kedvemre válogathatok majd a csinos, emberi nőstények között…
- Azért, nem ilyen egyszerű a helyzet. Nagyjából hetvenhét szívdobbanásnyi időd lenne rá, hogy megszállj valakit. Ha ezen idő alatt ez nem sikerülne, akkor…
- Végleg kitörlődnék a létezés körforgásából.
- Sajnálom – suttogta Obshara együttérző hangon. – Odahaza nem fenyegetne téged ez a veszély, ám ezen világ energiái épp ellentétesek a tiéddel. Egy–kettőre kioltanák a lángodat.

Ramina nagyot fújt, majd felkapta a mágikus tárgyat és felpattintotta az alkarjára. Egy pillanatra megszédült, ahogy a mágikus kötés létrejött kettejük között, ám gyorsan sikerült összeszednie magát.

A vállára kanyarította az élelemmel teli tarisznyát, ellenőrizte a tükörben csinos álcáját és miután megbizonyosodott róla, hogy még mindig a hófehér hajú, bájos arcvonásokkal megáldott nő jeges, kék tekintete néz vissza rá, jobb kedvre derült. Szélesre tárta a ház ajtaját, majd nagy levegőt véve kilépett a szabadba.

Előző oldal bel corma