Visszacsatolás

Szépirodalom / Élet-halál (1412 katt) Mab Tee
  2011.02.05.

"Odakint olvad a hó. Egy ideje már számolgatom a víz hangos csepegését. Még néhány csepp, és elindulok a nagy útra."


– 827658-as számú elítélt, Önt a törvények értelmében tíz rendbeli gyilkosság és egy emberölési kísérlet vádjával méreginjekció általi halálra ítélték. A fellebbezését a bíróság elutasította. Az ítélet végrehajtása során jelen lesznek az áldozatok hozzátartozói. 827658-as számú elítélt megértette az elhangzottakat?
– Igen, Uram.
– Ralph atya eljött Önhöz, és kéri, utoljára imádkozzanak együtt bűnei megbocsátásáért. Kíván élni ezzel a lehetőséggel?


"Sosem volt jó, amit mondtam vagy tettem. Anyám szerint makacs és önfejű vagyok. Mindig mindent elrontok, tönkreteszek. Egyáltalán kár volt erre a világra megszületnem. Az iskolában folyton csúfoltak. A tanárok pedig nemhogy segítettek volna, inkább még meg is szégyenítettek a társaim előtt. A négyeseim miatt otthon rengetegszer megvertek. Ennek ellenére mégis bejutottam egy kicsi, de jó hírű gimnáziumba. Senki sem értette, hogyan sikerült felvételt nyernem. Sokan arra gondoltak, csaltam a felvételin. El sem tudták képzelni, bizony okosabb vagyok náluk."


– 827658-as számú elítélt, értette, amit mondtam?
– Igen, Uram. Elnézést! Szeretnék Ralph atyával imádkozni.
– Rendben. Nemsokára megkapja a vacsoráját, és átöltözik. Harminc percet imádkozhat Ralph atyával, utána magáért jövünk.
– Köszönöm, Uram.


"Már a tizenkettedik évfolyamra jártam, amikor az egyik matematika órán Mr. Rippley rosszul írta fel a táblára a két ismeretlenes egyenletet. Rippley tanár úr az összes feladatot bemagolta. Magától nem volt képes egyetlen egyet sem kitalálni. Persze, a megoldás az jó volt, de nem ahhoz, amihez felírta. Jelentkeztem. Felszólított, közöltem vele, rossz az egyenlet, de Mr. Rippleynek nem lehetett ellentmondani. Hiába bizonygattam, nem jó az utolsó sor, végül az igazgató úrnál, Mr. Goodwillnél kötöttünk ki. A tanár úr az igazgatói irodában is üvöltözött velem. Azt kiabálta, szörnyen arrogáns és önelégült vagyok. Megúsztam egy szóbeli figyelmeztetéssel. Mégis mit képzelt a matektanárom? Csak úgy sértegethet, és megalázhat mások előtt? Hogy csak úgy, minden következmény nélkül kiabálhat velem? Még most is ökölbe szorul a kezem, ha az esetre gondolok.

A következő órákra már nem mentem be. Hazarohantam. Vérnyomásom egyre jobban emelkedett. Néhány perc elteltével már a fejemben dobolt a pulzusom, és akkor elpattant bennem valami. Törni-zúzni kezdtem. Üvöltöztem, leborítottam mindent, szétdobáltam a könyveimet, eltörtem néhány vonalzót. Miután elfogytak a vonalzók, a kezemmel ütöttem az asztalt. És csak ütöttem, és ütöttem, és ütöttem… Amikor már eléggé sajgott a tenyerem, a nappaliban folytattam volna tovább, de Lotti, anyám vörös macskája megjelent és hozzám dörgölőzött, én pedig egy hirtelen mozdulattal eltörtem a nyakát. Halálos nyugalom öntött el. Itt kezdődött el új életem.

Tudtam, nemsokára édesanyám hazaérkezik a munkából, ezért a macskát egy szemeteszsákba tettem, és két utcával arrébb kidobtam egy kukába. Mire Anyu hazaért, már nyoma sem volt a dühkitörésemnek. Napokig sajnálkozó arcot vágtam, és segítettem cicuskája keresésénél. De belül ujjongtam, hogy az a bolhás dög örökre eltűnt a házból. Reméltem, talán anyámnak végre fontos leszek. Persze, miután rájött, Lotti többé nem kerül elő, vett magának egy másik macskát.

Eldöntöttem, megölöm Mr. Rippleyt, és mindenkit, aki tiszteletlenül bánik velem."


– Meghoztam a vacsoráját.
– Köszönöm.


"Megváltoztam belül és kívül is. Mintatanuló lettem. Hetente kétszer konditerembe, havonta egyszer pedig kozmetikushoz jártam. Tiltott izomnövelőt is szedtem, bár ezért én írtam az edző fiának leckéjét. Közben az érettségi buliig adtam magamnak határidőt, hogy kidolgozzam a tökéletes tervet Rippley tanár úr megöléséhez. A bankett estéje hamar eljött. Minden lány az én párom akart lenni. Én Tinát választottam, azt a lányt, aki két éve jól kinevetett mindenki előtt az ebédlőben, amikor randira hívtam.

Tudtam, Mr. Rippley a folyó mentén fog a vadászkastélyhoz menni, ahol a bált tartottuk, és azt is tudtam, este hétre fog kiérni. Hat óra után enyhe rosszullétre hivatkozva kimentem a mosdóba. Onnan kiszöktem az ablakon és a víz mellett vártam rá."


– Üdvözlöm, Ralph atya. Kérem, oldozzon fel, mert vétkeztem!


"Fél hét felé járt az idő, amikor feltűnt első „emberáldozatom” autója. Leintettem. Csodálkozva kiszállt, megkérdezte, mit keresek ott. Mikor közelebb jött, elkaptam, betömködtem a száját egy ronggyal, hátul összekötöztem a karjait, és visszatuszkoltam az autójába.

A folyónál egy elhagyatott, de már előkészített helyen kiszálltunk, beültünk a ránk váró csónakba, majd beeveztem a hömpölygő víz közepére, és lehorgonyoztam. Rippley nyakára kötelet hurkoltam, melynek végét az evezővillához csomóztam, és egy laza mozdulattal belöktem dermedt zsákmányomat a vízbe. Bár a sodrás nem volt nagyon erős, mégis a víz alá nyomta a tanár urat, aki erős rúgkapálásokkal egy ideig fent tudta tartani a fejét. Míg fuldoklott, könnyű, eldöntendő matekpéldákat adtam fel neki. Fejrázással vagy bólintással adhatta meg a helyes választ. Jó megoldás esetén megemeltem a nyakára kötött kötelet, hogy a feje a víz fölé kerüljön. Tehetségtelenebb volt, mint gondoltam. Sajnos hamar megfulladt, pedig sokáig néztem volna még, ahogy kapkodja a levegőt. Megvártam, míg elmerül, elvágtam a kötelet, és visszaeveztem a partra.

A kocsijával behajtottam az erdőbe, álcahálóval lefedtem, majd azon az úton tértem vissza a vadászkastélyba, amelyiken jöttem. Nem tűnt fel senkinek a távollétem. Másnap este eltüntettem a maradék nyomokat is.

A matektanárom halott volt, mégsem nyugodtam meg. Folyton arra a gyönyörre vágytam, amit a gyilkosság adott nekem. Olyan izgalmat éreztem akkor, amit egyetlen nő sem tudott nyújtani. Újból ölnöm kellett. Amint teltek a hónapok, úgy nőtt bennem a feszültség, s végül Tinára esett a választásom. A lányt két hétig tartottam fogva egy elhagyatott farm kiszáradt kútjában. Megtanítottam őt imádkozni. Hozzám! Ura és parancsolójának szólított. Ha elég ájtatos volt, kapott enni és inni. Az utolsó napokban csak annyira engedtem le a vizesvödröt, épphogy el ne érje. Végül köveket és földet borítottam a fejére. Rémült sikoltozását sosem felejtem el."


– Itt az idő! Mint megbeszéltük, most elkísérjük a kivégzőszobába. Ralph atya velünk tart, ha kéri.
– Kérem, Atyám, ne kísérjen el!
– Imádkozom a lelked üdvéért, fiam!


"Tina Reed is meghalt. Tetszett a nyomozók tehetetlensége és dühe, mert nem tudták megoldani az ügyet. Aztán újra és újra ölnöm kellett. Eleinte kidolgoztam mindent, de ahogy még jobban rákaptam a gyilkolás ízére, egyre kevésbé figyeltem a részletekre. A végén már ismeretlen embereket tettem el láb alól, akiket durvábban és hosszabban kínoztam meg, mint a korábbiakat. Én lettem a „Néma gyilkos”, ki kíméletlenül, kegyetlenül, szavak nélkül öl.
A vadászat - én így neveztem -, minden egyes másodpercét élveztem. Az a hihetetlen boldogság, amikor puszta kézzel fojthattam meg valakit, végignézve rémült vergődését, leírhatatlan. Ha a pokolban valamit hiányolni fogok ebből a nyomorult életből, akkor ezt az érzést.

Az újságok címlapon hozták az utolsó gyilkosságaimat, elfogásomat, két év elteltével a tárgyalásomat is.

A bűnvádi eljárás során csak tíz ember halálát tudták rám bizonyítani. Hány embert öltem meg? Harmincat, negyvenet. Nem eleget. A legutolsó préda is csak azért élte túl, mert figyelmetlen voltam, és Dickens nyomozó – aki a nyomomban járt –, közbelépett. Némán figyeltem, ahogy a sírdogáló, szánalmas koronatanú elmesélte a köztünk történteket, miközben rám, a „Legfőbb Gonoszra” mutatott. Nem bántam meg semmit.

Utolsó szó jogán azt mondtam anyámnak, ő a hibás mindenért. Sírva fakadt. Ha szó szerint nem is, de lelkileg mégiscsak meggyilkoltam őt, és ez örömmel tölt el engem.

Öntelt, arrogáns alak vagyok? Lehet. De kit érdekel! Így elértem azt, amire mindig is vágytam: végképp beírtam magam a történelembe.

Mert engem, Donald Duskot, egy lapon emlegetnek majd a Hasfelmetszővel."


***

A médium ijedten ült fel az ágyban. Ennyire kegyetlen látomása még sohasem volt. Reggel az első útja a gimnáziumhoz vezetett. Meglátta a fiatal suhancot, aki nemrég kezdte a tizenkettedik évfolyamot. A látnok utánaeredt. A fiú két utcával arrébb egy sötét sikátorba tartott. Kék szemetes zacskó volt nála, amit gyorsan bedobott az egyik konténerbe. Épp megfordult, amikor hirtelen egy 38 milliméteres pisztollyal nézett farkasszemet. Rémülten hátrálni kezdett.

– Nem hagyhatom, hogy megöld az apámat! – szólt Kirsten Rippley és hidegvérrel meghúzta a ravaszt.

Előző oldal Mab Tee
Vélemények a műről (eddig 3 db)