Önmagáért való művészet?

Külvilág / Zenebona (83 katt) Jimmy Cartwright
  2017.09.18.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/9 számában.

Az ifjúkorom legendás, szellemi deformációit részben okozó, abszurd humorban utazó társulatát az utóbbi években jótékony homály fedte. Persze fel-felbukkant a modern kor információs hálózatának elektronikus hullámain egy-egy részlet, epizód, hol szöveges, hol hallható, hol pedig látható és hallható formában. Ezen esetekben rögtön magával ragadott a jóleső nosztalgia meg az önfeledt kacagás. Hiába az 1986-ban alakult, de csak 1991-ben nagy nyilvánosság elé lépett, akkor még Laár pour Laár Társulat néven (később L'art pour l'art Társulat-ként) tevékenykedő négyesfogat jó (avagy rossz) értelemben vett érdekes humora gyorsan közkeletű lett, egyes „beszólásaik” szállóigékké váltak. A prózai előadások mellett igazán remek zenés produkciók is voltak a repertoárjukban. Ezen utóbbi műremekekkel foglalkozunk kicsit az alábbiakban.

Mindenekelőtt azonban meg kell világítanom egy kérdést, mely szerint miért éppen most foglalkozom én ezzel. A válasz elég egyszerű: HomoErgaster a legutóbbi szerkesztőségi ülésre elhozta az általa VHS-ről bedigitalizált Vastyúk is talál szeget című TV-műsor első epizódját, ami bennem elindított némi lavinát, s az utóbbi hónapban végignéztem a YouTube-on az összes Vastyúkot, meg a társulat egyéb fellépéseit (főleg a Boborjánosokat). Mindeközben pedig előkapartam a kiadott albumaikat, és munka közben azokat hallgattam. Így aztán sikerült magamban visszaidézni a boldog és gondtalan diákéveket, s így aztán ez az egész mizéria megihlette eme írást.

A társulatnak négy nagylemeze jelent meg, amelyen a zenés produkciók között halható néhány örökbecsű prózai mű, többek között a Besenyő család életének néhány részlete, amely vizuális formában a Vastyúk is talál szeget című, 11 részes sorozatban látott napvilágot. De mi most csak a zenei résszel foglalkozunk, hiszen az is feledhetetlen.

Talán az első dolog, ami a társulat zenei munkásságából mindenkinek beugrik, az a Dolák-Saly Róbert Anti bácsi karaktere által énekelt „Lila liba”. Nem tagadom, nekem is az egyik személyes kedvencem. Amikor először lement a TV-ben (az 1995-ös szilveszteri műsorban), a térdemet vertem a könnycsorgató nevetéstől. A következő évek bulijai nem múlhattak el anélkül, hogy legalább egyszer ne szólalt volna meg az „Az én kutyám gyere ide, Szerelmes vagyok, de kibe” kezdetű dal. Sikítva üvöltöttük a refrént is: „Lalalalalala lila liba, lalalalala. Lalalalalala csiga-biga, lalalalala. Lalalalalala cica-mica, lalalalala. Lalalalalala csiga-cica, lalalalala.” Ami még nagyon nagyot ütött a dalszövegben az az „A legnagyobb tragédia, Anyukámnak nincsen fia” strófa volt. Azóta is számtalanszor meghallgattam. Megunhatatlan.

Egy rádióban leadott részlet által vált nagy kedvencemmé a „Besenyő-Boborján-dal”, amely az első, Vastyúk is talál szeget című albumukon szerepel. A Lila libához hasonló rockos-zúzós zenei alap remekül illik a Besenyő Pista bácsi által énekelt értelmetlen szöveghez. Ezt ellensúlyozandó, Boborján éneke alatt kellemes, lágy dallam szól. Anno még magnókazettára rögzítettem, és annak rendje és módja szerint ronggyá is hallgattam.

Szerény véleményem szerint a Vastyúk még egyfajta útkeresés volt, ám a Lila Libára összecsiszolódott a társulat, így – szintén szerény véleményem szerint – zeneileg ez lett a legjobb, legváltozatosabb album. Egy rockosabb számmal indít, lágyabb betétekkel (A szerelem olyan, mint egy medve), majd egy lírai dal következik (Margit-dal), aztán egy fura, talán pop-nak mondható duett jön (Szappanopera), visszatér a keményvonal (Lila liba), majd ismét egy lírai költemény szólal meg (A nyálon lőtt lány balladája), ami után újra a rock vizeire evezünk (Fületlen fiú), ismét visszatér a líra (A bálterem). Az ezt követő „Szerelmi vallomás” keveri a rockot a lírai hangzással. Dolák-Saly Róbert önálló „Duett”-je (kicsit normálisabb szöveggel :-) ) biztosan slágerlistás lenne, hiszen egy zenei remekmű. Az utolsó előtti szomorkás gitármuzsika által (Bogárdal) Laár András egy igen fontos dologra hívja fel a figyelmünket. Végül megtudhatjuk, egy könnyed popzenei aláfestéssel, miért is ne együnk túl sok dinnyét.

A rákövetkező évben, 1997-ben jelent meg a Winnetou című album, amelyet már új felállással készített a társulat, hiszen Galla Miklós és Nagy Natália (számomra ismeretlen okokból) más vizekre eveztek. Helyükre Pethő Th. Zsolt és Szászi Móni lépett, akik már az előző albumok munkálatain is közreműködtek. Ezen az albumon tovább bővült a zenei repertoár, így a rock, pop, líra mellé szépen befért némi klasszikus zene, gyermekdal-szerű költemények, a régi KFT zenekar hangzásvilágával rendelkező szintipopos dalok, majd egy kis tangó.

Amit erről az albumról kiemelnék, mint személyes kedvencek, az a „Fakír”, a „Duett”, a „Besenyő család-dal” és az „Altatódal”. Ez utóbbinak valami fergetegesen jó szövege is van ráadásul: „Leszállt az est, szünet van az égen, Kisgyermekem, aludjál már régen. Az udvaron a ló se nyihaházik, A svábbogár lábujjhegyen mászik. A kismadár nem csipog a fákon, Hogy tégedet elnyomjon az álom.” és így tovább. (Még zombi is van benne! :D )

Az eleddig utoljára megjelent, szám szerint negyedik albumuk 1999-ben látott napvilágot „A három testőr és a jeti” címmel. Újabb zenei bravúrokkal bővült a repertoár, hiszen felhangzik pl. egy remek blúz (Kemenesfalvi bácsit nem ismerem én), valamit több, meghatározhatatlan stílusú dal. A címadó, első nóta igen pörgősen nyitja az albumot, és érdemes itt is figyelni a szövegre. Mondanom sem kell, kedvenc. Erre az albumra került rá több változatban a „Hányszor lehet büntetlenül énekelni egy refrént?” című, egyeseket irtózatosan idegesítő, szerintem viszont jópofa szerzemény. Ennek első változatát követi egy remek rock, a „Vasmacsó”. Szintén kihagyhatatlan, már csak a szövege miatt is. Kis refrénéneklés után jön a „Jetidal”, amely számomra zeneileg besorolhatatlan, viszont igen jó, mint ahogyan a következő „Te vagy az éden” című pörgős, majdnem klasszikus rocky. Ha valamiért szomorkás vagyok, általában felvidít az „Ez nem az én napom” című költemény.

Összességében azt lehet mondani, ha a szövegektől eltekintünk (bár ugyan miért tennénk? :-) ), hogy mindegyik album remek, mi több, több slágergyanús szerzemény van mindegyiken.

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 1 db)