Elment...
Elment, kit egykoron ismerhettem,
Kinek élete nem volt értelmetlen,
Kit a barátomnak mondhatok...
Néki nem tudom... mit adhatok...
Számomra EZ felfoghatatlan,
Az egyik nap köztünk van...
Beszél... jár... s megteremt pillanatokat,
Másnap csak tátongó űr az, mi ITT maradt.
De EMLÉKE él... S élni is fog!
Míg a föld megszűnni nem forog,
Őrzöm képét s a mosolyát,
s szívének minden jóságát.
Mert nem halt meg Ő, még mindig ÉL emléke a fejemben,
Csak a messzeségbe távozott, hol lénye MÁR tiszta végtelen.
