Jimmy és a '90-es évek

Külvilág / Közélet (1264 katt) Jimmy Cartwright
  2010.10.24.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2008/6 számában.

Ha címszavakban akarnám kifejezni, mit jelent számomra a kilencvenes évek, valahogy így foglalnám össze: középiskola, új haverok, nagy "bulik", találkozás az ismeretlennel, szerepjáték, számítástechnika, irodalom, horrorsokk, érettségi, szakma, klubélet, lemezújság, Bandisco, nyári munkák, házibulik, első szerelem, első berúgás, első munkahely.

De nézzük sorjában. Az évtized legelején, vagyis '91-ben kezdtem meg középiskolai tanulmányaim. Az év nyarán "kijártam" egy tánciskolát, így meglepődve láttam, hogy leendő osztálytársaim közül ott már többel is találkoztam. Hamar kiderült, hogy a sulinak van egy informatika klubja a helyi Ifjúsági Házban, így ott meglehetősen rendszeres látogató lettem. Később, úgy '92-'93 körül már olyan megbízhatónak bizonyultam (meg még páran), hogy tanári felügyelet nélkül is bemehettem, s nem csak a "hivatalos" klubnapokon. Programoztunk (Pascal), játszottunk (Targhan, Prehistorik, Prince of Persia, SreetRod, Airborne Ranger, Sim City, stb.), időnként jókat beszélgettünk régi klubosokkal, megismertük kicsit a Windows 3.1-et (sajnos). Persze a középiskola meghozta az új ismeretségeket is, bár az igaz, hogy többségében a hímnem tagjai közül. Ez nem volt túl meglepő annak fényében, hogy műszaki középiskolába jártam. Persze az ott töltött öt év alatt rengeteg marhaságot megcsináltunk.

1991-ben jelentkeztem nyári munkára is. Két hetet dolgoztam egy mezőgazdasági kutatóintézetben, ahol megismerkedtem az egyik legjobb barátommal, aki mára írótársam lett. Igen, A.C.-ről van szó, bár akkor még leginkább Rudi-ként neveztem. ő ismertette meg velem a "Találkozás az ismeretlennel" klubot, ahol csillagászattal, UFO-kutatással, agykontrollal és hasonlókkal foglalatoskodtunk. Általa váltam szerepjátékossá is. Először a kutatóban "játszottunk", lényegében segédeszköz nélkül. Ha mégis el kellett valamit dönteni, hát feldobtunk egy pénzérmét. Később a Kaland-játék-kockázat könyvek alapján meséltünk egymásnak, majd jött a néhány oldalas AD&D ismertető egy számítógépes játékokkal foglalkozó magazinban, amit saját kedvünkre és igényünkre formáltunk. Aztán elérkezett '93 ősze, amikor igazán pénztárcabarát áron (ha jól emlékszem 1000 Ft körül) megjelent a Nagy Zöld Könyv. Innentől nem volt megállás egy jó darabig.

Az iskolai számtekórák és az IH klubja azonban nem elégítette ki a gép iránti kíváncsiságom, ezért elvégeztem egy tanfolyamot, ahol mélyebben megismerhettem a Windows 3.1-et. Kezdtem érteni, miért és mire is jó. Tetszett, hogy nem kell szöveges képernyőn tökölni a ChiWriter-rel, hanem van szép, grafikus Word. Ráadásul a DBase adatbázis-kezelő helyett is volt Excel meg Access. Később aztán amikor otthon is lett gépem (PC természetesen, hiszen a '90-es éveket éltük), belevetettem magam az írásba. Először csak a kéziratokat írtam be, később már szinte kizárólag a géppel írtam. Ebben az időszakban született rengeteg félbehagyott novellám, versem, egyéb szösszenetem. Ekkor kezdtem érdeklődni a horrorirodalom iránt is. Éjjelente külföldi adók horrorfilmjeit néztem, próbálva mögé nézni a borzalmaknak. Ez olyannyira sikerült, hogy ma sem tudok igazán jót borzongani egy horroron, hanem azt lesem, milyen a dramaturgia, igyekszem előre kitalálni, mi lesz a következő jelenet, s elismerően bólogatok, ha találok valami jól sikerültet, ami még engem is meglep.

Lassan, de biztosan közeledett az érettségi, s minél közelebb volt, annál sűrűbbé váltak a feszültségoldó társasági foglalkozások (I.H.B. bulik - gy.k.: Iszunk, hányunk, belefekszünk. :-) ). Mindegy volt, csak ne az érettségi járjon a fejünkben. Aztán megvolt ez is, igen jó arányban átmentünk annak ellenére, hogy az utóbbi két évben nem sikerült igazán átadni a tanároknak az anyagot. Valahogy így jártunk a technikusképzésen is, mikor alig két hónappal a vizsga előtt vált világossá az egyik szakmai tanárunknak, hogy nem hülyéskedünk, amikor azt mondjuk, hogy nem értjük, miről beszél. Szegény azt hitte, megtanították nekünk az alapokat, amire ő felépítette a mondanivalóját, azonban ez sajnos korántsem volt így. Rohamtempóban pótoltunk, s valahogy csak sikerült letenni a vizsgákat.

A bulik helyszíne alapvetően az IH-ban, szombat esténként működő Bandisco volt. Persze előtte "alapoztunk" valamely, vagy több közösségi intézményben (gy.k.: kocsma). Így vált emlékezetes, sőt kultikus hellyé a "Matyi", a "Gyülekező", a "Snack", vagy épp a "Drink". Az első azért is, mert itt több alkalommal voltak jó kis rock-bulik. Igazából az akkori underground közösség törzshelye volt. Nyilván voltak házibulik is, főleg születésnapokkor, de ugyanilyen eseményre adott okot a szilveszter is. Emlékszem, amikor Igiék egyik buliján Csizmával "narancsos vodkát" mértünk a konyhában - egyet nekünk, egyet nektek. A gond csak az volt, ami persze utólag derült ki, hogy se nem vodka volt, amit mértünk, se nem narancs, de azért elég népszerűnek bizonyult.

Az érettségi és technikusi vizsgák után többen jelentkeztünk a suliból nyári munkára: címerezőtáborba. Erről hosszú oldalakat lehetne írni, annyi minden történt. Fél ötkor ébresztő, reggeli, s fél hattól már a földeken dolgoztunk. Hol búzát egyeltünk, hol napraforgót, de leginkább a kukoricaföldeken múlattuk az időt - néha szó szerint. Délután 2-3 körül vissza a szállásra, ebéd, fürdés, szabad foglalkozás, sportolási lehetőségek (főleg foci), este diszkó. Akkoriban volt nagy divatja a Mortal Kombat nevű játéknak, amelyből sokaknak tetszett a "felütés", amit kiválóan lehetett gyakorolni a napraforgón. Persze volt focibajnokság is, nem csak úgy hobbiból rúgták a bőrt pl. a Szeméremajax csapat tagjai. Nos igen, tényleg sok marhaságot megcsináltunk.

Eközben azért nem feledkeztem meg a számítástechnika lehetőségeinek felfedezéséről sem. Írtam, kipróbáltam több grafikai programot - akkor még főleg DOS alatt - (Fascinator, Deluxe Paint, Neopaint), és néhány zeneszerkesztőt is (ModEdit, ScreamTracker, FastTracker, ProTracker), s így sikerült az egyik haverom bátyja által fejlesztett Nyúsz című lemezújságba beférkőzni, mint grafikus, mint író, mint zenész. Ekkortájt szerelmesedtem bele a demózásba is. Sajnos csak a haverokra és a különböző magazinok lemez-, később CD-mellékleteire támaszkodhattam ez ügyben, mivel az internetről akkor még nem is igazán hallottunk. Persze modemek már akkor is léteztek, és az ezek által telefonvonalon keresztül elérhető BBS-ek (Bulletin Board System), valamint kisebb hálózatok (FidoNet). A Nyúsz sajnos több ok miatt megszűnt, de 1997-től elindítottunk egy másik lemezújságot, amely a Ne0lógia nevet kapta.

A technikusi vizsgára való felkészüléskor ért az első komoly érzelmi trauma: az első szerelem. Több küszködéssel, fájdalommal járt, mint boldogsággal, de ez abban a fél évben nem számított. Ezalatt az időszak alatt éltem meg az első, és azóta is legnagyobb berúgásom - persze a lány miatt. Egy Bandisco-ban voltunk, Portorico Rum-ot ittunk, amit később kólával hígítottunk - fele-fele arányban. 5-6 3 dl-es pohár után már nem a jókedv uralkodott a bensőmben, hanem a borzalmas rosszullét. Így tűntem el egy emeleti WC-ben néhány órára - ami számomra persze alig tűnt egynél többnek. A végén ketten támogattak haza, majd szó szerint letámasztottak az ajtó elé, becsöngettek, majd elhúzták a csíkot. Kedves édesanyám engedett be, nagyon nem szólt semmit. Aztán otthon még vezettem kicsit a porcelánbuszt, majd kidőltem. Később aztán helyrerázódtam, túltettem magam az eseten, de a lányon azóta sem. Azt hiszem, az elsővel majdnem mindenki így jár.

Végül, de nem utolsósorban a kilencvenes évek második fele meghozta az első munkahelyet is. Távközlő műszerész lettem a MÁV szentesi telephelyén és a hozzá tartozó vasúti szakaszokon. Kifejezett szakmai munkát igen ritkán végeztem, megtanultam viszont betongyámot cipelni, kavicsos talajban gödröt ásni, oszlopot traktorutánfutóra pakolni, mászóvassal oszlopra mászni - jót tett a tériszonyomnak -, téli fagyban porcelán szigetelőt törni, légvezeték-szakadást javítani, tekerős telefont szétszedni és összerakni. Egy évig bírtam - helyesebben addig sem -, de szerencsére a szerződés is lejárt. Így kerültem utána a szakmámba dolgozni ahhoz a vállalkozáshoz, ahol pár éve még nekem tanították, hogy kell bánni a Windows-al. Erre az időszakra már örömmel tekintek vissza, hiszen rengeteget tanultam, tapasztaltam a szakma gyakorlati részéből. Megismertem a különböző "felhasználókat", kezdve a teljesen amatőrtől, a valamennyire hozzáértőn keresztül a "vérprofikig" (amely utóbbiakról mindig kiderült, hogy mégsem olyan profik).

Így telt, s ezeket jelentette számomra a '90-es évek.

Előző oldal Jimmy Cartwright