Apák és fiúk 3.
– Amin nem tudsz változtatni azt, fogadd el! Ha számodra rossz dolog, akkor próbálj minél több számodra elfogadhatót kihozni belőle! – mondta az apja.
Akkor ehhez tartja magát. Igaz, még mindig nem tudja, hogy ki is az a Kisbér Júlia, aki meglepte őt a kis Szilárddal. Hát jó kis, egy életre szóló meglepetés, ha valóban ő az apa. Az apja és az anyja is elkísérte. Két hét óta másról sem beszéltek otthon, csak a gyerekről. Az anyja még itt, a bíróságra menet is hasznos és okos tanácsokkal látta el.
– Két esélyes ez a gyerek dolog. Vagy a tied, vagy nem a tied. Ha nem a tied, ha nem te vagy az apja, akkor itt be is van fejezve a történet. De ha igen, akkor megint sima az ügy. Fizeted a gyerektartást és ennyi. Onnantól még csak tudni se kell neked a gyerekről. A nőről meg pláne nem – vigasztalta az anyja.
Tizennégy éve került az apja hozzájuk. Ő akkor tizenegy éves volt. Hamar megszerette a férfit. Ahogy nőtt, egyre jobban érezte, hogy ilyen apára vágyott. Azt a másikat, lassan el is felejtette.
Beléptek a bíróság épületébe. A portás megmutatta, hogy hova kell menniük, illetve neki mennie. Ahogy kinyitotta a folyosó ajtaját, rögtön a babakocsit látta meg és az abban ülő gyereket. A gyerek is ránézett. Valami melegség futott végig a testén. Csak állt és nézte a kicsit. Az értelmes barna szemét, benne szétszórva, az övére is oly jellemező zöldes pöttyökkel. Egy barna hajtincs a kicsi homlokán, a baloldalon rendetlenkedett, ahogy az övén is. A kicsi a fejét oldalra hajtva mosolygott rá. Mintha saját magát látta volna a kisgyermek kori fényképeiről visszanézni.
Leguggolt a kicsihez.
– Szervusz, kisember – nézett lágy-melegséggel a kicsi szemébe.
Az apja és az anyja meghatódva nézték őt és a gyereket. Aztán mind a hárman a pár méterre álló kis társaságra néztek. Ott két nő és egy férfi állt.
– A gyerek rendben van, de melyikőtök az anya – szólt gonoszkodva a nők felé.