Az én Édesanyám
Süt nap, éled a világ,
csak te fekszel, édesanyám.
Fejed felett virág koszorú,
lehet ezer minden szomorú.
Tulipán, orgona búbját
földre hajtja.
Mert kinek szól,
az már nem láthatja.
Ülök sírod mellett,
eszem a múltban jár.
Mikor még nekem is „volt”
ÉDESANYÁM.
Szava halkan szólt,
ha dicsért vagy szidott.
Keze közben fejemen matatott,
mert szeme közben kedvesen mosolygott.
Ittam minden szavát,
bíztam benne nagyon.
Ő volt az én óvó angyalom.
Már beteg volt nagyon,
ölelte két karom.
De tudtam, hogy meg már nem válthatom.
Egy forró nyári éjjel
elment s itt hagyott.
Nem maradt más,
csak sírás, fájdalom.
Most itt ülök virágözön között,
képzeletemben élsz,
ami mindig örök.
Fejem felé szürke felhők szállnak,
de vissza nem hozták
Az ÉDESANYÁMAT.
