A vadász és a driád

Szépirodalom / Élet-halál (1954 katt) Xenothep
  2014.09.19.

Amikor meghallotta az autó hangját, Jessica a gondolataiba merülve lépdelt könnyedén a padkán azon gondolkodva, hogy mi az emberek célja általában. Először azt hitte, égdörgést hall, amit a feltámadó szél sodor felé, aztán már hallotta a motor távoli, mély dübörgését. Villám hasított az esti idillbe, amit azonnal követett a pusztító csattanás, és egy percen belül szakadt az eső. Az út mentén kapta el, jó pár kilométerre a várostól, még az erdőben.

Átugrott az út melletti árkon, és egy terjedelmesebb lombú fa alá állt, hátizsákját a földre eresztve, hátát a törzsnek támasztva. Rá akart gyújtani a szúnyogok ellen, de a doboza üres volt, így hagyta visszahullani hátizsákja mélyére. Áldotta az eszét, hogy felhúzta a hosszú szárú farmernadrágját a meleg ellenére, így valamelyest védve van a kicsi vérszívók zaklatásától. Arra gondolt, kivárja, amíg elmegy mellette az autó, kissé alábbhagy az eső, aztán tovább indul, de kezdett besötétedni, neki pedig nem volt lámpája. Aggódva figyelte, amint a vihar kettes fokozatba kapcsol, és habos vízáradatot kerget le az enyhén lejtő úton a kanyarban.

A kora este hangjai töltötték meg az erdőt mögötte, zajok, neszek, baljós roppanások és különös zörgések, de ő szinte nem is hallotta őket. Még mindig a gondolatfoszlány kísértette elméjét. Az emberek és az ő céljaik. Mi végre az egész? Mi az ok? Mi a cél? Siker, pénz, hatalom?

Az autó hangja felerősödött, mire ő kissé felemelte fejét a távolba fülelve.

- Francba… - mormolta, és bár hangja komornak tűnt, szemei élénken csillogtak. Sötét haja épp csak nedves lett az esőtől, kissé csapzottnak tűnt. Tudta magáról, hogy vonzó, arca csupa mosoly és kedvesség, a halvány vörös napszemüveg meg úgyis eltakarja a többit. Most levette napszemüvegét, hanyagul a pólója nyakára akasztva a száránál fogva, és fürkészőn nézett ki a bokrok közt balra, az út felé. Különösen fénylő szemeiben nem volt semmi, se mosoly, se kedvesség, se könyörület, se szánalom, amint figyelte a közeledő autót.

Tűzvörös sportkocsi közeledett, valami régi modell, meglehetett vagy tizenöt éves is, de a hangja nagyon kellemesen dorombolt. Úgy tűnt, hogy van lassú közeledésében valami baljóslatú, ahogy a sűrű eső verte a tetejét, szétporlasztva a vízcseppeket, szinte ködbe burkolta a kocsit. Lámpáinak fénye lélektelenül fehéren derengett, mint a vaku villanása, az esőfüggönyön keresztül elfolyó vonalai miatt pedig inkább tűnt valami különös, egzotikus élőlénynek, mint autónak. A lány hűvös tekintettel nézte a járművet, de gondolatai vadul száguldottak agyában. Pulzusa egyre lassult, földöntúli nyugalom szállta meg. Szája kiszáradt, szomjasan nyalta meg ajkait, orrcimpái leheletnyit kitágultak, mintha valami kellemeset érezne túl az eső áztatta avar illatán. Egy pár másodpercig meg sem rezdült, minden idegszálával a közeledő dolog felé koncentrált, és nem volt tudatában, mennyire hasonlít most egy nagymacskaféle ragadozóhoz.

Ahogy a kocsi bokroktól szűrt fénye az arcára hullott, úgy tűnt, mintha a fényt belülről kifelé sugározná. Vonásai mögött feltűnt valami szögletes, valami nyugtalanítóan kígyószerű, aztán a kocsi mellé ért, még jobban lelassítva, így arcára újra árnyék borult. Később majd végiggondolja a jelenetet újra, meg újra, próbál rájönni, mi vezetett a döntéshez, mi az ő célja igazán, de valószínűleg ismét nem fog sikerülni. A döntés megszületett abban a pillanatban, amikor a jármű egy vonalba került vele, és ő meglátta a vezető sziluettjét a sötétített ablaküveg mögött. Persze lehetett érzékcsalódás is, az ablakok szinte átlátszatlanok voltak, és a korai időpont ellenére elég komor sötétség ülte meg az erdőt a vihar miatt. Mégis úgy érezte, hogy látja az alakot odabenn, a meleg utastérben, ahogy kényelmesen hátradől, kezeit lazán nyugtatja a kormányon, fejét kissé félrebillenti, mintha hallana valamit, így arca szinte félprofilból látszik. De ki hozta a döntést? Ő, vagy valami rajta kívül álló, nála jóval erősebb, kényszerítő erő?...

A lány felvette a zsákját, kilépett a fa alól, nem sietett, figyelt, hova lép, nem akart elcsúszni. Végzetes lehet minden pillanat, ha téved, az alkalom elillan. Óvatosan, de határozottan szökkent vissza az útra, majd két karját a feje fölé emelve integetni kezdett.

A kocsi továbbgördült, már befeküdt a kanyar ívébe, amikor féklámpái felvillantak. Az agresszív vörös fény olyan volt, mint egy néma, iszonyattal teli üvöltés az eszmélés pillanatában. Jessica halványan megborzongott, majd céltudatosan indult az úttesten várakozó kocsihoz. Amint odaért, megkerülte jobbról, bal kezének ujjaival végigcirógatta a nedves fémet, majd az ajtó kilincséért nyúlt.

Az utastérből szinte dőlt ki a meleg, és valami kellemes illat, amiben keveredett egy édeskés légfrissítő, egy könnyű dezodor és egy emberi lény nehéz, életteli kipárolgása. Lehajolt a nyitott ajtóban, és bepillantott. Egy fiatal férfi nézett vissza rá kíváncsian mosolyogva.

- Pattanj be gyorsan, mielőtt bőrig ázol! – hangja kedves volt, de furcsa él keveredett bele. A lánynak a bársonykendőbe rejtett acélpenge képe jelent meg lelki szemei előtt.
„Fecsegj! Az emberek kommunikálnak egymással” – figyelmeztette magát, aztán ő is elmosolyodott, szemeiből eltűnt a vad csillogás, és megtelt élettel.
- Szia! Köszi!

Levette jobb válláról a hátizsákját, beszállt, majd behúzta az ajtót. Látta, hogy a férfi pillantása végigsiklott testén, amíg az utastér világítás fénye megvilágította kettejüket, de nem pazarolt energiát a gondolatra. A férfi most előre nézett, sebességbe tette az autót, és gurulni kezdtek.
- Zak vagyok.
- Jess. Még egyszer köszi, hogy felvettél.
- Mázlid volt. A kanyar előtt épp belenéztem a visszapillantó tükörbe. Nem láttalak az út mentén.
- Behúzódtam egy fa alá, gondoltam, hátha megvéd az esőtől egy ideig.
- Merre mész?
A lány vállat vont.
- Csak ide a kisvárosba.
- Gyalog jöttél idáig? – kérdezte a férfi árnyalatnyi meglepettséggel a hangjában.
- Biciklivel, ami azt illeti. Szétment a váltó, nekem pedig nem volt kedvem tolni kilométereken keresztül. Dög nehéz. Odaláncoltam egy fához az úttól beljebb, és elindultam gyalog, remélve, hogy jön erre valaki. Csak az esőre nem számítottam.
Hangja könnyed volt, bár folyékonyan hazudott mindvégig.
A férfi bólintott.
- Akkor szerencséd, hogy pont erre jártam. Ez egy elég elhagyott szakasz, nem sokan járnak erre manapság.
- Jah, tudom… De Flowerville-be ez a rövidebb út Tharából, és jobban is szeretek az erdőben biciklizni, mint azon a nyüzsgő új úton. A 123-as gyorsforgalmi elkerülő veszélyes a magamfajták számára. Túl gyorsan hajtanak.
- Ja, helybéli vagy?
- Aham. Flowerville-ben születtem, jól ismerem a környéket. Te merre laksz?
- Northpearlben. Utazó ügynök vagyok, egy multinacionális cég külsőseként.
- Izgalmasan hangzik – mondta a lány némi élccel a hangjában, mire a Zak felnevetett.
- A munka egyáltalán nem az, ez tény. De sok érdekes embert megismerek az utazásaim során.
- Akkor ne mondjak ügynökös vicceket, ugye?
Zak ismét felnevetett.
- Hidd el, a legjobb ügynökös vicceket az ügynökök ismerik, és ők is nevetnek rajta a legjobban. No és te? Melózol?
- Nyári munka a könyvtárban. Tanuló vagyok. Idén kezdem az egyetemet, ha mázlim van.

A műszerfalon egy doboz cigaretta csúszkált ide-oda, Zak elvette, hogy a boxba dobja, aztán megakadt, és a lány felé kínálta.

- Dohányzol?
- Igen. Pont elfogyott, úgyhogy nagyon szépen köszönöm!

Jessica kihúzott egy-egy szálat mindkettejüknek, és benyomta a szivargyújtót. A férfi halvány fél mosollyal figyelte, amint meggyújtja mindkét szálat, majd az egyiket odanyújtja neki. Amikor beszállt a kocsiba, ő épp csak megnézte felületesen, de nem foglalkoztatta különösebben a dolog, most azonban egy gondolat kezdett formálódni agyában. A lány kedves, közvetlen és naivnak tűnik. Ráadásul, ha halványan is, de az volt az érzése, hogy táncba hívja. Fesztelen viselkedésében nincs semmi mesterkéltség, csak valami visszafogott vagányság, és szó, ami szó… nagyon csinos. Lehet, hogy tartogat valamit az éjszaka?

Bekapcsolta a médiacentert, egy helyi adóra keresett, aztán lehalkította, hogy ne legyen zavaró. Elhúzta a száját.

- Rock and roll. Ezen a környéken bármelyik sávra keresek, szinte mindenhol ez szól.
- Konzervatív vidék, ez tény. A WKLW-n szoktak csak adni ennél modernebbet, de gyalázatosan gyenge a vétel esőben.

A lány beleszívott cigarettájába, a parázs fénye egy pillanatra megvilágította arcát. A férfi a szeme sarkából pillantott csak rá.

„Van kisugárzása” – gondolta. Agyának legmélyén, egy titkos hátsó ajtó mögött, egy sötét veremben gondolatai úgy mozdultak egymás felé, mint a sötét barlang mélyén, a kövek alatt tekergőző kígyók. Nem adta át magát az egyre erősödő vágynak, fékezte elméjét. Fiatal még az este, előttük az egész éjszaka.

Kihúzta a hamutartót a műszerfalon, aztán egy gombnyomással pár ujjnyira leengedte mindkét oldalon az ablakokat, hogy a huzat kivigye a füstöt. Eközben a lány önfeledten dobolta térdén a ritmust, kicsit ingatva felsőtestét.

- Ezeken nőttem fel, állandó háttérzaja életemnek, így engem nem zavar. Milyen az élet a ködös Northpearlben, ott a nagy víz partján?
- Fejlődő iparváros – vont vállat Zak. – Nyüzsgés, ricsaj, forgalom még éjjel is, nincs egy nyugodt perce senkinek soha. Mindenki rohan, jön-megy, intézkedik, mint általában a nagyvárosokban. Igazából ez az egyik előnye a munkámnak. Nem kell egy irodaház huszonhetedik emeletén bámulnom a rakodódarukat egész nap, és hallgatnom a csörömpölést. Jobb szeretem az ilyen kicsi városkákat, mint amilyen Thara, Chrysvill, vagy Flowerville. Jártam már a vidéken régebben, most is örültem, hogy eljöhetek ide. Van itt valami különleges, amit már első alkalommal is éreztem, de nem igen tudnám szavakba önteni.

- Friss levegő, nyugalom, sok-sok zöld erdő? – kérdezte Jessica mosolyogva.
- Igen, igen, mindez, de még ezen felül is van a tájnak valami ősi szépsége, valami az egész képben, amire mindig nosztalgiával gondolok.
A lány a férfit nézte, amíg az beszélt.
Szenvedély – gondolta. Kezdte érdekelni a másik. Elnyomta cigarettáját, aztán előre fordult, miközben Zak folytatta.
- Gyerekkoromban egy ilyen helyen laktunk, de apám új állása miatt felköltöztünk északra. Sohase bírtam megszokni, pedig egészen kicsi voltam még, csak hét éves, amikor elhagytuk a békés kisvárost, ahol születtem. New Hope, ismered? A 143-as mentén dél felé.
- Nem, még nem jártam arra. Azt hiszem, egy darabig el tudnék élni egy nagyvárosban. Persze azzal a feltétellel, hogy bármikor hazajöhetek, ha besokallok.
Mindketten felnevettek, a légkör egyre oldottabbá vált.
- No és hogyan egyezteted össze a rengeteg utazást a családi élettel? – kérdezte a lány könnyedén.
A férfi intett.
- Á, nincs családom. A sok utazás valóban felemészti az időmet, nem kedvez a hosszú távú kapcsolatoknak.

Közben azon töprengett, miért tesz fel neki a lány ilyen személyes kérdést. Mi a cél? Ha sejtette volna, mennyire összecsengenek a gondolataik, talán másképpen reagál, talán jobban figyel, de persze, nem tudhatta. Fesztelenül fecsegtek mindenféléről, a gazdaságról, a környékről és az elmúlt évek divatirányzatairól, mindeközben a férfi egyre erősebb késztetést érzett. Körvonalazódott a fejében egy terv, és a sokadik alkalom rutinjával simán osztotta meg gondolatait.

„Gyönyörű!” – gondolta. - „Meg kell szereznem! Micsoda vad!”

Már majdnem kiértek a fák közül, amikor egy kanyar után az autó megrándult, a férfi összevont szemöldökkel pillantott a műszerfalra.

- Mi a franc?...
A lány aggódó arccal fordult felé.
- Mi az?
- Nem tudom, de…

A motor köhögött párat, majd végképp lefulladt. Minden fény kialudt, elhallgatott a rádió is, Zak lekormányozta az út szélére, és a kocsi lassan megállt. Kicsatolta övét, és felsóhajtott.

- Nagyon szeretem ezt a kocsit, de már elég sok kilométer van benne, néha előfordul az ilyesmi. Nem hiszem, hogy komoly baj lenne. Adj egy pár percet, megnézem, mit tehetek.
A lány gondolatai száguldottak, most bizonytalan hangon szólalt meg.
- Tudok segíteni?...
- Á, dehogy… Nem kell, hogy összemocskold magad. Lefogadom, hogy valami kontakthiba az akkumulátor körül. Az okozhat ilyesmit. Pár perc az egész!
- Várj!
Zak meglepetten fordult felé. A lány kissé remegett, bájos arcán félelem árnyéka suhant át.
- Ne hagyj itt!
- De hát nem tart sokáig! Csak megnézem, mi a gond.
- Nem akarom, hogy kiszállj.
A férfi kissé sajnálkozva gondolt arra, hogy így elveszik a játék varázsa, de azt kérdezte.
- Miért?
A lány habozni látszott, lesütötte a szemét, aztán felnézett.
- Veszélyes lehet.
- Veszélyes?
- Nem akarom, hogy kinevess.
- Ugyan már, nem foglak kinevetni. Félsz a sötétben?
- Nem, nem erről van szó, csak… hallottál már a Flowerville-i gyilkosságokról?
Zak most őszintén meglepődött.
- Igen, olvastam pár cikket. A rendőrség azt nyilatkozta, hogy az esetek nem függenek össze, de egy újságíró, akinek nem jut eszembe a neve, vészmadárkodik örökké, hogy nem így van. Egyetlen sorozatgyilkosról beszél, aki magányos autósokat és stopposokat…
Hirtelen elhallgatott.
- Oh… nyugodj meg, Jess, nem hiszem, hogy pont itt lenne most. Még ha létezik is ez a magányos farkas, nem tudhatta, hogy épp erre jövünk, és itt lerobbanunk.
A lány az alkarjára tette a kezét.
- Persze, nyilván, de… az jutott eszembe, amit írt róla. Hogy bestiálisan kegyetlen, késsel szabdalja össze az áldozatait, meg összekarmolja.
Zak megnyugtatóan veregette meg a lány kézfejét, de belül remekül szórakozott.
- Hidd el, ha netán itt lenne, akkor emberére akadt. Mielőtt ügynökösködésre adtam a fejem, egy önvédelmi technikákat oktató iskola egyik tanára voltam. Bár az utóbbi időben nem sok időm jutott az edzésre, azért tartogathatok egy-két meglepetést ennek a fantomnak. De mint mondtam, kizárt, hogy összefutunk vele. Rögtön jövök, rendben?
A lány elhúzta a kezét, és felsóhajtott.
- Oké, rendben…

Zak meghúzta a motortér ajtajának nyitó fogantyúját, kivett a kesztyűtartóból egy elemlámpát, aztán kiszállt a kocsiból. A lány látta a körvonalait, amint előreindult. Megnyalta ajkait, és hátradőlt az ülésen, behunyva a szemét. Testét elöntötte az adrenalin, szinte fürdött benne minden idegvégződése, szíve azonban mégis szabályosan, nyugodtan vert, még a légzése sem gyorsult fel különösebben. Egyedül, éjszaka az erdőben egy idegennel.

Zak felnyitotta a motorháztetőt, kitámasztotta, aztán a lámpával a motortérbe világított. Pontosan tudta, hogy a kocsinak az égvilágon semmi baja nincs. Ő maga okozta a problémát. A műszerfalon elrejtett egy kapcsolót, ami megszakította az áramkört, kiiktatva az akkumulátort, ez okozta a kocsi leállását. Egy vízhatlan oldalrekeszből elővette a túlélőkést, és betűzte az övébe. Kicsit zörgött, világított erre-arra, majd, amikor úgy gondolta, hogy elég idő telt el, lekapcsolta a lámpát, és visszaindult. Azt mondja majd, hogy beázott egy kábel, és gyalog kell továbbmenniük. A nők általában nem értenek a kocsi villamossághoz, mindig elhiszik ezt a mesét.

Megkerülte az ajtót, behuppant az ülésre, és felsóhajtott.

- Az a helyzet, hogy…

Oldalra pillantott, de a mellette lévő ülés üres volt. Ez megakasztotta egy pillanatra. A kocsi utas ülés felőli ajtaja nyitva volt, a lány nyilván kiszállt, de ő meg sem hallotta. Rendben, esik az eső, meg minden, de azért csak hallania kellett volna. Kiszállt ő is, és körülnézett a sötétben.

- Hahó! – kiáltotta, de válasz nem érkezett. A dolog felvillanyozta. A lány megsejtett valamit? Megijedt talán? Úgy tűnik, vadásznia kell rá, és ez cseppet sem volt ellenére. Csak fokozza a dolog izgalmát.
- Hé, hova lettél?

Jess a fák közt állt, nem túl mélyen az erdőben, és összehúzott szemekkel figyelte a sötét tömeget az úton, amely az autót jelentette, miközben kibújt csurom vizes pólójából. Kicsit aggódott, hogy talán rosszul mérte fel a helyzetet. Lehetséges, hogy ha továbbra sem válaszol, a férfi egyszerűen megunja a kiabálást, beül a kocsiba, és elhajt. Persze tudta, hogy a kocsinak semmi baja, minden azon múlt, vajon Zak akar-e vele játszani. Látta a szemében a gondolatait, de vajon elég nagy hatást tett rá?...

Kibújt farmerjából is, feldobta arra az ágra, ahol a pólója lógott. A férfinél lámpa van, használni fogja. Ha pedig erre világít, ő majd ad neki látni valót. E pillanatban valóban felvillant a lámpa erőteljes fénye, ahogy a férfi lassan pásztázni kezdte először az utat a kocsi mögött, majd a fákat. Gyorsan megszabadult utolsó ruhadarabjaitól is, aztán hátat fordított az útnak, várva, hogy a lámpa fénye ráessen. Ez hamar bekövetkezett, hallotta a férfi meglepett szisszenését, mire sötéten elmosolyodott.

- Hát te meg… - hallotta távolról, miközben laza tempóban futni kezdett a fák közt.

Zak elvigyorodott.

Ez valóban nagy vad. Nemes, tökéletes és… meztelen. Táncba hívja tényleg, ő pedig jó vadász. Elméjére sötét köd ereszkedett, már nem gondolkodott tudatosan, amikor a lány után vetette magát. Szemei előtt csak az imént látott kép égett, a lány gömbölyded, meztelen feneke a lámpa fényében. Némán futott, próbált uralkodni légzésén, lekapcsolta a lámpát is, hogy ne árulja el a helyzetét. A lányt követni könnyű volt, világosan látszottak a lábnyomai, és hallatszott minden reccsenés, amint apróbb ágakra lépett futás közben. Nem gondolkozott azon, mennyire rendhagyó a helyzet, ilyen prédával még soha nem találkozott. Akik eddig futottak előtte, azok mind menekültek, sikoltoztak a félelemtől, és nem okozott túl nagy örömet az üldözésük, legfeljebb az, amikor utolérte őket. De ez! Ez rendkívüli volt.

Egyszer-kétszer elveszítette a nyomot, de aztán egy távoli roppanás ismét útba igazította. Soha nem érezte még ilyen remekül magát, a józanság utolsó pillanatában arra gondolt, életben kellene hagynia. Ilyen alkalom soha többé nem adódik az életben. De persze tudta, hogy nem lehet. Hozzátartozik a vadászathoz a vad elejtése is. Már közeledett, úgy tűnt, a lány kezd kifulladni. A talaj itt emelkedni kezdett, de őt nem zavarta, ruganyosan futott tovább változatlan lendülettel. Ami a kiképző iskolát illette, abban nem hazudott. Remekül értett a harchoz, és ezen képességeit nagyon jól kamatoztathatta vadászatai során.

A nyomok egy ős öreg fenyő mellett vezettek el jobb felől, újult erővel lendült futásba. Amikor a fa mellé ért, teljesen váratlanul érte az ütés, valami acélkemény dolog vágta homlokon. Megcsúszott, megpördült, de nem esett el. A lány a fánál állt, a kevés derengésben szinte világított fehér bőre, csodálatos alakja légiesnek hatott, mint egy álom. Zak megtapogatta homlokát, majd előhúzta az övéből a vadásztőrt, és felhördült.

- Jobban tennéd, ha futnál!

Ez is váratlan fordulat volt. A préda menekül, nem fordul szembe, ez viszont megállt, sőt meg is lepte őt. Vad indulat kapta el, rárontott a lányra, csak annyira fékezve magát, hogy ne ölje meg idő előtt. De valami különös történt. A lány eltűnt, ő pedig érezte, hogy valaki pokoli erővel meglöki, és a következő pillanatban arccal a fának zuhant. Elvakult dühvel fordult meg, kést tartó kezével körbe lendítve. Valami fémesen csattant, keze elzsibbadt, és látta, hogy kése pörögve a homályba repül. Zavartan nézett fel.

A lány előtte állt, jobb karját maga előtt tartva, azzal védte ki a vágást. Valamit viselt a kezén, ami úgy nézett ki, mintha egy lovagi páncél része lett volna, de az ujjak végén több centis, penge éles karmok meredeztek. Zak elméje lehűlt, józansága visszatért, ámulva nézett fel a jelenésre.

- Te?...

A lány gondolataiban hideg fémek csillogása járt, a rajtuk végigcsorduló, forró, sötét bíbor vérpatakok. Minden pillanatot szakaszokra bontott, és készen állt bármire. Érezte, amint fiatal, rugalmas izmai megfeszülnek, torka kiszáradt az izgalomtól. Rekedten suttogta.

- Ez az én territóriumom, te ostoba. Merészséged jutalma halál!

Zak csodálattal nézett fel rá, térdre akart borulni e driád fenségessége előtt, és már csak akkor ismerte fel az igazságot, amikor az acélkarmok hihetetlen sebességgel marcangolni kezdték arcát, mellkasát és gyomrát.

Jessica mosolyogva, lehunyt szemmel emelte két karját az égnek, hagyta, hogy az eső lemossa testéről a préda vérét. A kép gyönyörű volt, úgy állt ott, mint egy erdei tündér, alattomosan és gonoszan, miközben a zuhogó eső végigömlött nyúlánk alakján.

Később fáradtan, de elégedetten ült be a kocsiba, visszakapcsolta a rejtett kapcsolót, vizes ruháit maga mellé dobva az ülésre. Kis ideig csak ült némán, gondolatai visszatértek az elhagyott medrükbe. Bájos arcára disszonánsan sötét vigyor ült ki.

- A cél… - suttogta rekedt, fátyolos hangon. - Az azonnali kielégítése vágyainknak. Ez mindennek az oka és célja.

Acélujjak fonódtak a kormányra, a jármű feldorombolt, de lámpái sötétek maradtak, amint lassan tovagördült az úton.

Előző oldal Xenothep
Vélemények a műről (eddig 5 db)