Jégmezőn sétálva
Jégmezőn sétálva azon gondolkodom én,
hova távozott a buzdító remény,
ez a hely neve POLARIS,
mely eldugva rejtőzik a világ végén.
Lelkemből minden érzés kihagy,
úgy érzem, testem minden porcikája megfagy,
a mezőn bármikor elcsúszhatok,
de előre haladok, meg nem torpanhatok.
Sivár pusztaság, kietlen táj ez,
itt engem a hideg csak mérgez,
a méreg szétáramolva az ereimben terjed,
a vállamon érzem magasztos terhed.
Befagyott tetemek mindenhol,
hollók, varjak és sirályok,
ezek látványa nem kárpótol,
erjedő testek bűzétől okádok.
A dermesztő csend, mely körül vesz engem,
és ez az, ami a halálba űz engem,
egy perc alatt elveszíthetek mindent,
üres tartály maradok kint s bent.
