Tapló és bandája

Fantasy / Novellák (1014 katt) Jimmy Cartwright
  2010.08.13.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2008/3 számában.

A küldetés

Tapló meglehetősen kifejlett ork példány. Nagy termete, széles háta, tipikus görbe, ámde izmos lábai, térd alá lógó mancsai az ork nők bálványává teszik... mindaddig, amíg meg nem szólal. Persze ő ettől függetlenül meg van győződve arról, hogy nála okosabb orkot még nem hordott hátán a föld. Nagyságát és karizmatikus személyiségét persze nem csak az ork nők veszik észre, hanem a fiatal ork férfiak is, akik mindig Tapló sarkában lógnak, hogy tanulhassanak tőle.

Történt egyszer, hogy a falujába egy idegen ork sámán érkezett, s a helyi sámán segítségét kérte. Egész éjszaka beszélgettek Gark sátrában, majd reggel összehívták a falu vezetőit, Urghot, a kocsmárost, Zuraghot, a hadvezért, és Ngaurt, a boszorkánymestert. Önjelölt vezetőként persze megjelent Tapló is némi késéssel, mivel Urgh távolléte okán a kocsma nem nyitott ki. Persze Tapló tisztes távolságot tartott az addig megjelentektől, de azért még jól hallotta a latrina mögül, hogy miről is beszélgetnek.

- Hadd foglaljam össze. - szólalt meg Ngaur. - Néhány évvel ezelőtt a törpök rajtatok ütöttek a falutokban, ahonnan elrabolták szent ereklyétek, a hős és rettenthetetlen harcos, Harkh, ékkövekkel díszített koponyáját. Hiába küldtetek csapatokat a visszaszerzésére, senki sem tért vissza a küldetésekből. Miután nálatok elfogytak a hadra fogható, bátor katonák, a szomszéd falukhoz fordultatok, de ők sem jártak sikerrel, bár közülük többen visszatértek. Most meg minket akarsz bepalizni, hogy egy ilyen...

- Várj Ngaur! Ne húzd fel magad. - szakította félbe Zuragh. - Látod, hogy mennyire kétségbe van esve. Végső elkeseredésében fordult hozzánk. Megjegyzem talán te is kétségbe lennél esve, ha a faluban évek óta nem születnének utódaink.

- Jól van, jól van Zuragh. Ebben igazad van. Van talán valami ötleted, mit tegyünk?
- Nekem mindegy, ha extra bevételem lesz a kocsmában. - Vigyorodott el Urgh.
- Neked mindig csak ezen jár az eszed! - Villant rá vizenyős-sárgás szemével Gark.
- Foglalkozhatnánk esetleg a problémával? - Csattant fel Zuragh. - Talán szervezhetnénk egy...

Mondatát éktelen kiabálás szakította félbe a sátor mögötti latrina felől. A sátorból egy emberként vonultak ki, hogy lássák, ki csap ekkora ricsajt. Tapló feje éppen akkor bukkant ki a fekáliából, mikor odaértek. Zuragh és Ngaur tekintete kárörvendően egymásba kapcsolódott, s szinte egyszerre szólaltak meg:

- Küldjük el Taplót a koponyáért!

Urgh és Gark tüdejéből egyszerre szorult ki a levegő, oly hevesen kezdtek hahotázni, míg Wram nem bírta tovább az idegfeszültséget és ájultan puffant a földön. Ekkorra Tapló kikászálódott az ürülékből, majd széles vigyorral Zuragh és Ngaur felé indult.

- Igazá'? Tílleg? Éngemet kűttök a... a... zerk... erke... zreke... koponyájé'?

- Állj! - ordítottak rá egyszerre, mielőtt még "baráti" ölelésével mindkettejükre nem kente volna a bűzölgő fekáliát.

- Igen, megfordult a fejünkben. Persze csak ha te, és a slepp... csapatod elvállaljátok. - mondta Zuragh. - Menj, szólj nekik, mi addig mindent előkészítünk, hogy mihamarabb indulhassatok.

- Rohanok! - kiabálta önfeledten Tapló, hiszen még sosem kapott ilyen komoly feladatot.

Elsőként Bumburnyákhoz és Bambatökhöz futott. Bumburnyák jól megtermett ork példány, bár Taplónál egy fejjel kisebb, viszont izomzata jobban kidolgozott, s ha lehet, még Taplónál is erősebb. Ez utóbbit persze Tapló sosem ismeri el. Ragyás és kifejezetten buta képe van, ami jól tükrözi nem létező intelligenciáját. Folyton teszi a szépet az ork lányoknak, s folyton kosarat, helyesebben dobhártyarepesztő taslit kap. Sajnos ezt ő szereti pozitívumnak értékelni.

Bambatök Bumburnyák öccse, hasonló szellemi képességekkel. Fizikailag elmarad azonban bátyjától, de azért erőből ő is simán lenyomja Taplót. Képe neki is kifejezetten bamba, ha lehet, még jobban, mint Bumburnyáknak, viszont szép bőre miatt rá tényleg tapadnak az ork csajok, akkor is, ha nem akarja.

Tapló, szokása szerint ajtóstól rontott Bumburnyákék putrijába.

- Hahó lusta népség! Kejjetekfő! Megyünk kűdetésre! - kiabálta, miközben felrugdosta a testvérpárt. Azok persze sokkal inkább fölkeltek a különös szagra, mint a fizikai atrocitásra.

- Tapló! Hogy a két szemed vájja ki a holló! Mi a szar ez a bűz?

- Asszem bratyó pont az. - Szólalt meg Bambatök. - De valami küldetésről ordikál ez.

- Miféle küldetésrű? - állt fel Bumburnyák.

- Va'ami sámánnak kő visszahonni égy kopponyát. Töpörtű!

- Az nincs, csak némi száraz kenyér, egy kis kása, meg a tegnapi bableves, amit anyám főzött. - mondta Bambatök.

- Tö meg mirű' beszész? Mondok viszzakő honni egy kopponyát a töpörtű!

- Miféle töpörtű te agyzsugorodásban szenvedő gyerekgyíkkezdemény? - szegezte neki a megkerülhetetlen kérdést Bumburnyák.

- Hámé? A töpörtű, akik a hőlgyek a'att laknak, meg náunk feleakkora a naggya.

- Törpöktől? - Kockáztatta meg Bumburnyák.

- Aztat mondok én es! Töpörtű!

- Mondasz te... de mindegy is! Milyen koponyáró van szó? - kérdezte Bambatök.

- Há mondok! A sámán gyütt, hogy a falujábú ellopták. Va'ami nagy hősé vagy mifene. Drága és köves. Osz mijúta nincs, nem ellenek náluk a aszszonyok.

- No ez már így érthetőbb. - mondta Bumburnyák. - Azért menjünk el Piperkőchöz, és kérjük ki a véleményét.

- Mennyünk, de sijetve! Akármáris indúhatunk! - sürgette Tapló a testvérpárt.

Nosza felkerekedtek mindhárman és lólalálába átrohantak a szomszéd sátorba.

- Nicsak! Ideértetek? - kérdezte Piperkőc meg sem lepődve. - Szóval menjünk-e a koponyáért, vagy ne menjünk-e a koponyáért? Ez itt a... mi ez a rohadt büdös?

Piperkőc tisztaságmániás, vézna ork példány, de az esze a helyén van... egy orkhoz képest legalábbis. Gyakorlatilag mindenki lenézi és kiközösíti, hiszen szokása, hogy mindenféle illatos pacsulikat ken és fújkál magára. Még az ork csajok is utálják, hiszen egy némelyiküknél még Piperkőc is sokkal jobban néz ki. Ráadásul nem is hajlandó akármibe felöltözni.

- Tapló. Szaros. Megint. - mondta kánonban Bambatök és Bumburnyák.

- Pfujj! - köpött ki Piperkőc. - Mindegy már. S mit is kapunk mi azért, hogy életünket kockáztatva visszaszerezzük az a koponyát? - fordult Taplóhoz.

- He? - kérdezett az vissza.

- Mi lesz a jutalmunk, ha visszahozzuk a koponyát? - szótagolta Piperkőc.

- Háá'... mégnemtom. - gondolkodott el Tapló, majd szemeiben különös csillogással felrikoltott - Hősök leszünk! - majd kihúzta magát és diadalmasan belevigyorgott a semmibe.

- Na persze. Hősök. A gyomrunk attól még üres marad te Tapló! - csóválta a fejét Piperkőc. - Engem nem érdekel. Menjetek ha akartok. Különben is, be kell szereznem néhány üveg kölnit, mivel fogytán van.

- Akkor kérdezzük meg Késest. ő biztos jön! Jobb, mint a sátrában kucorogni, vagy egy nyirkos zárkában. - Javasolta Bumburnyák. Nosza neki is indultak s a falu túl végén lévő rozoga kis sátorhoz siettek, amely Késes lakhelyéül szolgált.

Késes cingár, kis termetű ork, első megjelenésre könnyen összetéveszthető egy goblinnal. Mivel nem képes a nehéz fizikai munkára, kénytelen a kevéske eszéből és nagy ügyességéből megélni. Alapvetően borbélyként tevékenykedik, s mint ilyen igen jól bánik a különböző éles szerszámokkal. Azonban ha épp nincs munkája, ami gyakran előfordul, keres egy közeli várost, és zsebmetszőként tengeti életét. Kezdetben sokszor nyakon csípték (csapták), így meglehetősen jó futó lett belőle.

- Szasz Késes! - rontott a sátorba Tapló, majd rögtön félre is kapta a fejét, de az elsuhanó tőr még így is megnyeste a fülét. - Gyere ve'ünk, kűdetésre me'ünk!

- Ja, te vagy az Tapló. Bár igaz, a szagodról megismerhettelek volna. Húzzad ki a sátramból szaros valagad, míg szépen vagyok! - fogadta barátságosan Késes. Tapló eleget tett a kérésnek, miközben a helyzet komolyságát és fontosságát igyekezett megismertetni Késessel. No és persze az sem volt utolsó szempont, hogy ő maga el ne felejtse, miféle küldetésre is invitálja bandájának eme legcingárabb tagját.

- Szóva' a zúgyva', hogy gyütt egy sámán, oszt a falujábú elloptak a töprök egy köves koponyát, amijúta nincsen ná'uk gyerek, meg a harcosok is mind el lettek kűdve és nem gyöttek vissza. Mi meg münk, ho' visszahozzuk a kopponyátot. Hősök leszünk Késes! Ingyé sör meg kaja vá' majd a kocsmába bizzos!

- Ingyen sör és kaja Urghnál? - tette fel a kérdést az épp arra járó Piperkőc. - Miért nem ezzel kezdted drága Tapló! A hülyének is megéri! Uccu neki vágjunk bele! Majd értesítsetek, ha visszaértetek.

- He? - kérdezett vissza Tapló.

- Ne is foglalkozz ezzel a pacsulivedelővel. - Fordult hozzá Bambatök. - Inkább mennyünk a sámánhoz, hogy megtuggyuk, hová is kő menni!

- Elkísérlek titeket, úgy is épp arra van dolgom - hazudta Piperkőc.

Nemsokára meg is érkeztek Garkhoz, ahol már várták őket. Zuragh kész úti- és haditervet kovácsolt az eltelt idő alatt a számukra. Természetesen azt elfelejtette közölni, hogy az adott útvonal teli van vadászcsapdákkal, meg ellenséges ork hordákkal, ráadásul egy folyón is át kell kelni. Wram jutalmul drágaköveket és szabad rablást ígért nekik a törpök településén, ami már Piperkőcöt is meggyőzte arról, hogy érdemes megtenni egy ekkora utat egy egyszerű koponyáért. Zuragh, Tapló kezébe nyomta a rögtönzött térképet, és a koponyáról készült rajzot, de gyorsan meggondolta magát és némi huzavona, meg egy jókora tasli után - amelytől Tapló közelről megnézte a közeli bokor gyökérzetét - inkább Piperkőcnek adta. Persze ez Taplóban nem hagyott mély nyomot, legfeljebb egy két-három centis repedést a pofáján. De mi ez ahhoz képest, hogy hős lesz? A csapat tagjai hazaszaladtak - már amennyire a görbe lábaikon szaladni tudtak -, összeszedték azt amit szükségesnek láttak egy ilyen hosszú úton, majd mikor úgy gondolták készen állnak, visszatértek Gark sátrához.

- Aztán a fegyverekkel mi lesz? - Szegezte nekik a kérdést Zuragh.
- He? - érdeklődött Tapló.
- Fegyverek. Tudjátok! A törpök ellen, meg ami útközbe jön.

Mint a villám, úgy rebbentek szét Tapló bandájának tagjai. No nem olyan gyorsan, sokkal inkább olyan cikk-cakk-ban. Nemsokára visszaértek, és az eddigi hacuka mellé, alá, fölé még fel is fegyverkeztek, ki-ki a maga módján. Tapló a szokásos, hatalmas, kétfejű csatabárdját lógatta lazán a háta mögé. Bumburnyák pihekönnyű (mázsányi) harci kalapácsát vette a vállára. Bambatök otthon rájött, hogy neki egy varrótű nem sok, annyi fegyvere sincs, így maradt a puszta ökleinél. Piperkőc ösztönösen irtózik mindenféle erőszaktól, de a biztonság kedvéért magához vette "harci" tollseprűjét. Késes teletűzdelte övét dobókésekkel, s kezébe ragadta kedvenc borotváját, melyet oly sebességgel volt képes kezelni, hogy sokszor úgy tűnt, egy helyben áll. Mindannyian boldog vigyorral a képükön néztek az őket megbízó vezetőségre. Gark, Ngaur, Zuragh, Urgh és Wram könny csorgatva néztek egymásra a szerencsétlenek láttán.

- Menjetek hát, és járjatok jószeren-csével! - mordult rájuk Gark, majd a mellettük égő tűz füstjét rájuk hajtotta. - Kerüljön el benneteket a rossz, a gonosz! - kántálta. - Húzzatokmáacsába! - Rivallt végül rájuk, mire azok észbe kaptak, s nagy sebbel-lobbal, füstösen, szarosan, koszosan, pacsuliszagúan nekiindultak a nagy küldetésnek.

- Talán ha a másik irányba indulnátok, - kiáltott rájuk Zuragh - akkor nem kerülnétek akkorát!

Nehezére esett, hogy ne fetrengjen a földön a kínzó nevetéstől, de körültekintve látta, hogy a többiek is ugyanezzel a problémával küzdenek. Ez kicsit sem segített neki, s Taplóék épphogy eltűntek az erdőben, féktelen röhögés tört fel mindnyájukból.


Az oda út

A csapatot természetesen Tapló vezette, mögötte ment egymás mellett Piperkőc és Késes, míg a sort Bambatök és Bumburnyák zárta. Büszkén lépkedtek - sokszor egymás sarkába -, s szemük előtt dicső múlt és csodás jövő lebegett. Egészen addig, míg Tapló lába bele nem akadt valamibe, miután Tapló maga lebegett a többiek orra előtt, fejjel lefelé.

- Izé... - szólalt meg Tapló. - Na!

A többiek elámulva nézték, nem értették hogy képes Tapló ilyesmire, amikor ezt még egyetlen sámán sem csinálta. Büszkék voltak, hogy ilyen vezetőjük van, bár az továbbra sem volt számukra tiszta, miért csinálja ezt Tapló.

- Na! He! - sürgette Tapló a bandát.
- Hogy csinálod? - kérdezték szinte egyszerre.
- Mit? - kérdezett vissza Tapló.
- Ezt. A lebegést. - mondták.
- Osz' míg évvagyok tapló... - sóhajtott.
- Igen! - válaszolták kórusban. - Te vagy Tapló, a mi vezetőnk.
- Akkó' mekkérlek tikteket, szeggyetek le.
- Nem lehet! - mondta Piperkőc. - Megtörik a varázs!
- Mien varázs? - értetlenkedett Tapló.
- Amivel ezt csinálod. - mondta Késes.
- Dején nem csinálok semmit! - kiabálta Tapló.
- Lebegsz fejjee lefele. - mondta ámulattal telve Bambatök.
- Úgyám! - bizonygatták a többiek.
- He? - kérdezte Tapló. - Micsinálok?
- Lebegsz fejjel lefelé. - mondta Piperkőc.
- Legeg a nyavaja. - kelt ki Tapló magából. - Nem lássátok, ho' egy kötélen lógok? Vájjatok le!

Késesnek sem kell kétszer mondani, hogy vágjon el valamit. Egy lendülettel Bumburnyák vállán termett, majd onnan elugorva borotvájával elvágta a Taplót tartó kötelet. Előbb Tapló feje ért földet egy nagy puffanással, majd a teste többi része is. Végül Késes érkezett meg Tapló hátára.

- Kész! - jelentette ki, majd gyorsan a többiek mögé iszkolt.

Kár volt sietnie, Tapló nem mozdult. Egy darabig szólongatták, majd rugdosni kezdték, végül a hátár fordították. Szegény Taplónak felakadtak a szemei, a nyála pedig a pofáján csorgott.

- Hűha! - állapították meg egyhangúan. - Most mi legyen?
- Talán ha lelocsolnánk vízzel. - javasolta Piperkőc.
- Az nincs. Nem hoztunk. - mondták a többiek.
- Igaz. Én sem hoztam. - szólt Piperkőc. - Viszont...

Tapló arra eszmélt hogy négy ork ágyéka van az arca felett.

- Fölébredt - súgta Bumburnyák Bambatöknek.
- Fel biza. - Vigyorodott el Késes.

Tapló még mindig értetlenül bámulta az arcába lógó bréket.

- Ejj! - mordult fel egyszerre. - Pfújj! - köpte ki a szájába csorgó folyadékot.

A csapat egy emberként ugrott hátra vagy három lépést. Tapló feltápászkodott.

- Emmeg mivót? - kérdezte, miközben meglóbálta bárdját.
- Elájultál, hát fellocsoltunk. - mondta Piperkőc.
- Hogye?
- Miután Késes elvágta a kötelet- magyarázta Piperkőc - fejre estél, és nem keltél fel. Ezért fellocsoltunk.
- Fejre estem. Éne? Hogyho'?
- A kötélrő ami a lábad elkapta. - mondta Késes.

Tapló értetlen arckifejezést vágott, majd megkérdezte:

- Osz' mit keresüng itta erdőbe'?
- Kűdetésünk va! Nem elmlékező? - kérdezte Bambatök.
- Tod. Törpök, koponya, visszahozni.
- Ha te mondod Bumburnyák komám. - hagyta rá Tapló. - Akkó gyeünk! -mondta, s azzal nekiindult.

- Nem arra Tapló! Emerre! - szólt rá Piperkőc, miközben "harci" tollseprűjével idegesen hajtotta magára a szelet, majd előre igyekezett, hogy mutassa az utat a térkép alapján. A nap további részében semmi érdekes nem történt azon kívül, hogy Taplónak a nap végére visszatért az emlékezete, s most már tudta, miért is indultak el a faluból. Ennek olyannyira megörült, hogy nagy hangon közölte a többiekkel. Sajnos a közelben lévő ellenséges ork törzs őrei is meghallották a csendesnek épp nem mondható bandát, így hamarosan kábító nyílvesszőktől elterülve tértek nyugovóra. Elsőnek Késes tért magához, s hirtelen azt gondolta, már megint elkapták egy piti tolvajlásért. Mire mindezt kisilabizálta, maghoz tért Tapló is, aki higgadtan konstatálta a helyzetet, miszerint egy vastag fából ácsolt ketrecbe vannak zárva. Ezután üvöltve rázta a rácsokat, mire a többiek is magukhoz tértek. Kevés sikerrel igyekeztek Taplót lenyugtatni, mígnem megjelent egy őr. Ekkorra Tapló már tajtékzott, s Bumburnyákot és Bambatököt is sikerült felhergelnie, így közös erővel szilánkokra tépték a ketrecet, aminek az őr nem örült túlságosan. Futva iszkolt el az ork tábor belseje felé, de Késes felkapott egy közepes méretű faszilánkot, s egy jól irányzott dobással tarkón találta. Zöldes vére szétfröccsent a hátán. Persze ekkorra már a tábor összes hadra fogható ork férfija és asszonya talpon volt. Az őr tragikus halálát látva pedig csak még nagyobb lett a dühük.

- He! - szólalt meg Tapló, de a mondatot nem fejezhette be, máris megindult feléjük a tömeg.

- Na! - próbálkozott ismét, kevés eredménnyel. A tömeg "agyonütünk!" kiáltásokkal rohamozta meg őket. Ahányan voltak, annyi felé szaladtak a túlerő elől. Egyedül Piperkőc maradt ahol volt, mivel a döbbenettől földbe gyökerezett a lába. Hirtelen ötlettől vezérelve elővette egyik rejtett, különösen jó illatú kölnijét, és magára fújt egy adagot. A szél azonban nem kedvezett neki, s a jókora permetet a rohamozó ork horda felé fújta. Azok pedig jól beleszaladtak a csodás illatba, amitől azon nyomban tüsszögés, viszketegség, egynémelyeken görcsös hascsikarás lett úrrá.

- Elengedünk titeket, csak fejezd ezt be! - kérlelte egyikük Piperkőcöt. - Könyörgöm ne fújj ránk több ilyen varázsszert!

- Jól van hát. - szólt Piperkőc, s fenyegetően feltartotta az üvegcsét. - Adjátok vissza a holminkat és békével távozunk.

- Máris! Máris! - mondta az előző ork, aki valószínűleg a tábor vezére lehetett. - Hozzátok a cuccaikat!

Mire előkerült a csapat cókmókja, az eliszkolt Tapló, Késes, Bambatök és Bumburnyák is visszaoldalgott. Miután látták, hogy Piperkőc egy adag pacsulival tartja sakkban az ork hordát, ők is bátran mögé álltak. Összeszedték és magukra aggatták a holmijaikat, majd egy ideig hátrálva, később sietve távoztak, s folytatták útjukat a térképen megjelölt úton, hogy hősökké váljanak.

Jó adagot megtettek az útból, mire ismét rájuk esteledett. Szerencsére találtak egy tisztást, amelynek szélén tábort verhettek. Legalábbis mindenki kidőlt a fáradtságtól. Amikor kissé magukhoz tértek, tüzet gyújtottak, hogy megvacsorázzanak, de addig is kortyoltak párat a magukkal hozott jó kis pálinkából, így mire a vacsora elkészült már igencsak jó kedvük lett. Jó ízűen falatoztak, amikor mozgásra lettek figyelmesek, közvetlenül a hátuk mögött. Bambatök hátranézett, épp a szemébe egy megtermett farkasnak, majd nyugodtan visszafordult és tovább evett.

- Na? - kérdezte Tapló.
- Csak egy farkas. - mondta Bambatök.
- Jóva' - hagyta rá Tapló, s nagyot húzott a pálinkás butykosból.
- Az nem baj? - kérdezte Piperkőc kissé aggódva.
- Mi? - kérdezte Bumburnyák.
- A farkas. - mondta Piperkőc.
- Má' mé' lenne baj? - kérdezte Tapló. - Amott is van néhány. - mutatott a tisztás túloldalára.
- Hmmm... - gondolkodott el Piperkőc. - Lehet, hogy éhesek.

Alig mondta ki, Bumburnyák már oda is hajított a farkasok elé egy jól átsült húst. Azok gyanakodva körbeszaglászták, majd otthagyták.

- Nem azok. - állapította meg Bumburnyák, miközben a farkasok óvatosan közelebb mentek hozzájuk.

- Jó. Több marad nekünk. - szólt Késes.

- Már amennyiben mi megmaradunk. - tette hozzá Piperkőc némileg aggódva. - Sokan vannak, és láthatóan egyre közelebb jönnek.

- Bittos fáznak. - jelentette ki Tapló.

- Akkor haggyuk, hogy megmelegeggyenek a tűzné. - mondta Bambatök, s egy hirtelen, de a pálinkától kacska mozdulattal talpon termett. Ekkor az egyik farkas felüvöltött, mire a többi nagy ugrásokkal megindult felé. Bár Bambatök nem volt se túl józan, se túlontúl okos, mégis villámgyorsan felmérte a helyzetet, s az első neki érkező farkast visszakézből úgy állkapcán vágta, hogy az egy fának vágódva kilehelte a lelkét. Ekkorra már a többiek is felpattantak, s ki ki a maga fegyverével a kezében hadakozott a rájuk támadó fenevadakkal, kivéve Piperkőcöt, aki elájult. Tapló bárdjával osztotta (szó szerint) a farkasokat, Bumburnyák a kalapácsával zúzta péppé őket, míg Késes borotvája segítségét vette igénybe kilátástalan küzdelméhez. Keze fürgén járt, de néhány szőrpamacs levágásán kívül nem sokat tudott tenni. Másik kezébe jobb híjján az övéből előhúzott dobótőrt tartott. Bambatök az elnyúlt farkast kapta fel, s azzal hadakozott.

Tapló, Bumburnyák és Bambatök lábánál már vagy 4-5 farkas holtteste feküdt, vagy épp terült szét, így őket már csak néhány lépés távolságról fenyegették vicsorogva a többiek. Késes azonban megállás nélkül kaszabolt borotvájával, s szúrt néhány kisebb sebet támadóin. Egy erőteljes üvöltésre azonban tőle is eltávolodtak a farkasok. Mögülük azonban egy hatalmas, sötét szőrű fenevad ugrott elő. Szemei fehéren világítottak a tűz fényénél. Egyetlen óriási ugrással Késes előtt termett, akinek épp csak annyi ideje volt, hogy maga elé tartsa a baljában tartott dobókést, majd a hatalmas állat súlya alatt eldőlt, mint egy korhadt fa. Az állat azonban nem mozdult, s mikor a többiek jobban szemügyre vették, fura kitüremkedést vettek észre a hátán. Közelebb mentek, s a lobogó fényben megcsillant a dobótőr pengéje. Késes alig hallhatóan megszólalt:

- Segítsetek.

Bambatök és Bumburnyák oldalra fordították az ordast, Tapló pedig meglendítette bárdját. Késes száját éles sikoly hagyta el, mikor lesújtott. Tapló széles vigyorral rúgta odébb az ordas hátsó fertályát, majd nekiállt kiszabadítani Késes bordák közé szorult kezét.

- Csak neked lehet ilyen szerencséd. - mondta Bambatök Késesnek, aki azonban ájultan hevert tovább a vértől sikamlóssá vált füvön. Eközben a megmaradt farkasok visszavonultak az erdő sűrűjébe. Tapló és a többiek a sikeres művelet után békésen hajtották álomra fejüket.

Mikor másnap reggel magukhoz tértek, a tűz már kialudt, a hajnali pára pedig felszáradt a nap átható sugaraitól.

- Röggeet! - szólalt meg Tapló.

- Belédis! - válaszolták rá kórusban a többiek.

Ezután késes felélesztette a tüzet, majd Bambatökkel elkészítették a reggelit, amit viszont már útközben falatoztak el, mivel Tapló mihamarabb oda akart érni a "töprökhün", hogy igazi hős legyen belőle. Alig hagyták el azonban a delet, Késest fura érzések kezdték gyötörni. Pár perc múlva ki is derült az oka, mivel Késes fura barna csíkot maga után hagyva berohant a sűrűbe egy bokor tövébe. A többiek persze nem várták meg, de azért utolérte őket. A délután közepén a szűk ösvényen valami feltűnt a csapatot vezető Taplónak, s meg is torpant, minek következtében a többiek sorra nekimentek. Ezáltal persze Tapló elvesztette az egyensúlyát, s hogy korrigáljon, még egyet lépett előre. Rögtön rájött, mi tűnt fel neki, amint az ösvényen keresztbe fektetett, jórészt elszáradt ágak nagyot reccsentek a talpa alatt, ő maga pedig egy mély gödörbe esett. Társai csak annyit láttak, hogy Taplót egyik pillanatról a másikra elnyelte a föld, majd egy halk, tompa puffanást hallottak. Így hát elkezdek kiabálni:

- Tapló! Hunvagy Tapló?

Tapló felnyögött, de többre nem volt képes, mivel a feje iszonyatosan sajgott. Nemsokára észre is vette ennek okát. A hátán hordott bárd ugyanis jól fejbe kólintotta, még a vére is kiserkent. Megpróbált négykézlábra állni, de forgott vele az egész gödör. Mindeközben hallotta, hogy a többiek odafent utána kiabálnak, így nagy nehezen összeszedte maradék erejét, és öblös hangján csak ennyit kiáltott:

- Itten vaok lenn!

A fenti kiabálások elhallgattak, majd ágak kezdtek potyogni a fejére. Felnézett. Négy ronda orkpofát látott, amint őt nézik. Még szerencse, hogy Piperkőcöt jellegzetes lenyalt sörényéről felismerte, különben ott ájul el a látványtól.

- Miccsnászteott? - érdeklődött Bumburnyák.

- Ki kéne hozni onnan. - vélte Piperkőc.

- Mé? - kérdezte Bambatök, de nem folytatta, mivel Bumburnyáktól akkora seggberugást kapott, hogy maga is majdnem a gödör alján termett.

- Tényleg. Méris? - kockáztatta meg Késes, mire Bumburnyák visszakézből adott neki egy taslit. Késes csodás ívet írt le, melynek végén Tapló hátán csattant, ahonnan továbbgurulva ő is a gödör fenekére jutott.

- Valaki hozzon egy hosszabb fát, amit le tudunk nekik nyújtani, hogy ki tudjanak jönni. - szólalt meg Piperkőc.

- Méék! - kiáltotta Bambatök, s azzal beiramodott az erdőbe. Nem sokkal később nagy nyögések és erőlködés hangja hallatszott felőle.

- Megném micsinál. - mondta Bumburnyák, s testvére után ment. Bambatök egy jókora fát igyekezett kitépni a földből, gyökerestől. Izzadt, mint akit tűzön sütnek, s karjain kidagadtak az izmok.

- Vájjá segítek! - kiabálta Bumburnyák, majd együttes erővel sikerült nekik kidönteni a jókora, vastag, de még fiatal és életerős fát. Ezután megragadták a gyökerénél és a gödörhöz húzták. Piperkőc először szóhoz sem jutott a döbbenettől.

- Meghoztuk! - jelentették ki a testvérek.

Piperkőc továbbra is megrökönyödve bámulta hol a testvérpárt, hol pedig az irdatlan fát.

- Mi... mit... mér... - nyögte.

- Hottuk, ho' kituggyanak gyönni. - mondta Bambatök. - Mer' montad, ho' hozzunk fát.

Piperkőc eddigre sikeresen túltette magát ezen a sokkhatáson.

- Ám jó. Legyen. Rakjátok bele a gödörbe. Vigyázat odalenn! - mondta.

Bumburnyákéknak se kellett több, letették a fát a gödör szélére, majd egy nagy és jól irányzott rúgással belegördítették. Tompa puffanás, egy nyikkanás és csönd követte a tettüket. Mindhárman benéztek a gödörbe, de a fától nem sokat láttak.

- Hé! Mi va' odalenn? - kérdezte Bumburnyák.

- Hahó üreglakók! - kiabált le Bambatök.

Piperkőc elájult.

Néhány órával később, amikor Tapló magához tért a fa okozta ütéstől, megállapította, hogy egyik keze beszorult a fa gyökerei alá.

- Hála Gorgmoghnak ho' élsz! - tört ki Késesből örömében. - Ez a nyavalyás fa elzárja a kiutat.

- Bambatök! Bumburnyák! - ordította Tapló. - Szeggyétek ki inne' ett a fát, míg szépen vaok!

Nem kellett több a már éppen szendergő testvérpárnak sem, felmásztak a fa gödörből kiálló végére, így az éppen megemelkedett annyira, hogy Tapló átbújjon alatta, s a gyökerénél megfogja. Szólt késesnek, hogy másszon fel a fán, majd másszanak le mindhárman róla óvatosan, hogy a gyökere ismét a földet érje. Szerencsére minden rendben ment, így Tapló is kimászhatott a gödörből kiálló fán. Épp ekkor tért magához Piperkőc is, így tovább folytatták útjukat a törpök városa felé. Nyugovóra csak éjféltájban tértek, de nem sokat pihentek, hisz a hajnal első sugarai még fel sem bukkantak, amikor reggelijüket majszolva nekiindultak az út hátralévő részének.


A törpöknél

Késő délután pillantották meg a törpök települését a hegyek árnyékában. A fák közül figyeltek, lesték vagy egy órán keresztül, de nyomát sem látták mozgásnak. Óvatosan bemerészkedtek a településre, s néhány ház megvizsgálása után egyértelműen kiderült számukra, hogy már senki sem lakik itt.

- Mostan akkó micsinájjunk? - kérdezte Tapló meglehetősen tanácstalanul.

- Valamit csak vissza kellene vinnünk - vélekedett Piperkőc -, hiszen csak úgy tudjuk bebizonyítani, hogy itt jártunk. Először is kutassuk át a település minden zugát, hogy megleljük a koponyát. - elővette a tekercset, amelyen a koponya rajza volt látható, majd mindenkinek megmutatta.

Hiába keresték, kutatták azonban az ereklyét, sehol sem találták. Napokig turkáltak a törpök holmijai között, mégsem lelték meg. Egyszerre adták fel.

- Mos' milegye'? - tette fel Tapló a súlyos kérdést. - Ho' leszüng így hősök? - szomorodott el.
- Talán feláldozhatnánk egyikünket... - javasolta Piperkőc.
- Ha elvállalod - hajolt hozzá Bumburnyák.
- Jójó. Hülye ötlet volt. - vigyorodott el kényszeredetten Piperkőc.
- Mi va' azokkal a ellenséges orkokkal? - kérdezte Késes.
- Tán még mostis remegnek! - nevetett fel Bambatök.
- Késes arra gondolt, hogy egyet kicsináltunk közülük...
- Ige'? Arra? - kérdezte Bambatök.

- ...annak a koponyáját hasznáhatnánk. Van itt úgyis elég drágakő meg minden, hogy feldíszíthessük.

- Akkó' rajta! - kiáltotta Tapló, s azonmód mindegyik talpra ugrott, majd sietve nekiindultak, hogy visszamenjenek az ellenséges ork hordához. Gondosan ügyeltek arra, hogy ugyanazon az úton menjenek vissza, de a csapdákat kikerülték - persze csak azokat, amelyeket már fölfedeztek. Szerencséjükre azonban nem találtak többet, így hamar eljutottak az ork táborba. Meglepetésük annál nagyobb volt, amikor látták a lemészárolt hordát.

- Há' itt mög mitörtént? - szakadt fel Taplóból a kérdés.
- Tuggyafene! - mondta Bumburnyák. - Így könnyebb koponyát szerezni.

- Az igaz. - nyugodtak meg mindannyian, majd neki is láttak megkeresni az alkalmas, formájában is hasonlító, még ép koponyát. Mikor megtalálták, akkor jöttek csak rá, hogy nem hoztak drágaköveket. Így hát visszatrappoltak a törp településre, ahol képességükhöz mérten, főleg Késes segítségével feldíszítették a koponyát a rajz szerint.

- Nah! Emmegva'! - mondta Késes. Mehetünk haza.


Otthon

A hazaút problémamentesen telt, azt leszámítva, hogy Tapló talált egy újabb csapdát, és egy időre ismét a levegőbe emelkedett. Most azonban egy szál kötél helyett egy nagy háló foglyává vált. Ez megkönnyítette a többiek dolgát is, és gyorsan ki tudták szabadítani.

Otthon nem fogadta őket üdvrivalgás, nem várták őket sültekkel és jó pálinkával, így egyenest Gark sámán sátrába mentek, ahol ő, Wram és Zuragh épp tanácskoztak.

- Meggyüttüng' Meghottuk a erkje... ekerj... koponyát! - mondta Tapló.

- Jóvan fiam, tedd csak le oda a lócára. - üdvözölte Gark. - Igazán büszke vagyok rátok, hogy ily nehéz feladatot megoldottatok ily rövid idő alatt.

Zuraghnak torkára ment a pálinka, a visszafojtott röhögéstől. Wram inkább elfordult.

- Mi lösz a jutalmunk he? - kérdezte udvariasan Tapló.

- Miféle jutalom. Ilyenrő nem is vót szó. - mondta a sámán.

Tapló és csapata bambán nézett rá.

- Ja a jutalom! Persze! Hát az a dicsőség, meg a büszkeség. De legfőképp a tapasztalat! No, menjetek, térjetek nyugovóra jó orkjaim!

Tapló megdicsőülve állt a sátorban. Igen. Elérte amit akart. Hős lett végre. Büszkén és gyorsan csinált egy hátraarcot, majd nekiment a mögötte állóknak. Ez azonban különösebben nem zavarta, kezeivel félrelökte őket és hamarosan édes álmokba ringatta magát vackában.

Lassan a többiek is hazaoldalogtak, miközben azon tanakodtak, hogy jól van-e így. Életüket kockáztatták azért a nyamvadt koponyáért és még egy jóízű sült ökör se jár nekik. Végül azonban ők is belenyugodtak, hogy ennyi az annyi.

Zuragh tovább mesélte, Garknak és Wramnak, mi is történt azután, hogy Taplóék lóhalálában nekiiramodtak, hogyan szedte össze a szomszédos falvak ork hadait, hogyan mentek a kikövezett, sokkal rövidebb úton a törpök településére, ahol meglepetésükre egyetlen élő vagy holt törpöt sem találtak, viszont meglelték a csillogó, hatalmas ork koponyát a templomuk pincéjének mélyén. Elmesélte azt is, hogyan próbálták meggyőzni a szomszédos, de már ellenséges ork tábor tagjait, hogy béküljenek ki, és éljenek egymás mellett békében, megosztva amijük van. Azonban a vezérük nem engedett, hadra szólította még a legkisebb ork porontyokat is, így kénytelenek voltak őket lemészárolni.

- Maradt még abból a finom sült ökörből, meg abból a jófajta pálinkából Gark komám? - kérdezte végül Zuragh. - Némileg megéheztem, s megszomjúhoztam a nagy mesélésben...

Előző oldal Jimmy Cartwright