Páncél
Levedlenéd az élet mocskos bőrét,
húznád magadról, hogy új gondolatokat ébressz.
Hogy eltűnjön, ne érezd hatalmas súlyát.
Cipeled, vonszolod minden pillanatban.
Az éj néha kiszabadít,
ledobod, mint használt ruhát - a kőre.
Kemény, rongyos kitinpáncél lakozik benned,
mert a bőröd ha le is vedled...
belsődben örökre megdermed.
Bátran, szótlanul cipeled, mert
úgy hiszed akkor gond nem történhet Vele(d)?!
Minden kudarc egy újabb fejezet.
Lapozz tovább!
Ne dobd félre sorskönyvedet,
mert ha a szavak néha el is fogynak,
Te bármit megtehetsz, hogy be -ne- fejezd!
