Az egoizmus jellemzői

Külvilág / Közélet (2777 katt) Norton
  2011.12.27.

Minden ember különleges, csodálatos, egyszeri és megismételhetetlen - Isten egyedi alkotása, ami sosem volt, és sosem lesz még egyszer! Mindenki egy külön világmindenség, egy külön csoda. Senki nem lehet különb, értékesebb, vagy kevésbé értékes, mint a másik. Az emberi lélek viszonylatában eltűnik a fizikai „érték”, mert a lélek felette áll az anyagi világ rendszerének.

A színek például valójában nem is léteznek, mivel csak az agyunk állítja őket elő, hogy jobban eligazodhassunk a külvilágban. Lehet, hogy neked a zöld szín jobban tetszik, mint a barna, amihez jogod is van, de egy pillanatra se hidd, hogy a zöld ettől értékesebbé vált, mint a másik szín.

Az EGO azonban azt próbálja elhitetni velünk, hogy van értelme az e fajta összehasonlításnak, mivel az „értékkülönbségek” illúziója alapján tudja fenntartani magát. Ez csupán egy évek során kialakult mentalitás, egy „értékrend”, melyet belénk neveltek; szó szerint egy illúzió, ám nagyon is valós fájdalmakat okozhat. Most nézzük meg, mik a legfőbb jellemzői!

- Állandóan összehasonlít, ami alapján ítéleteket mond a „saját” szemszögéből. Megítél, elítél mindent és mindenkit. Az egyik legnehezebb dolog azt megérteni, hogy „én” nem az egóm vagyok, mert „ő” csupán egy felvett mentalitás, az elme játéka. (Azt átélni, hogy nem vagyok azonos az elmémmel, ha csak néhány pillanatra is sikerül, az élet egyik legnagyobb ajándéka!)

- Az ego a különbségek alapján gondolkodik, mert így tudja egymáshoz viszonyítani embereket, és minél erősebb, annál nehezebben képes a szeretetre, a nyugalomra, a békességre vagy a megelégedettségre. Ugyanakkor nagyon ravasz, mert olykor el tudja hitetni velünk még azt is, hogy „szeretünk”, vagy „boldogok vagyunk”. Mondok erre egy példát:

„Látod, én milyen rendes vagyok hozzád? Én még ezt, meg azt is megteszem érted! Te mikor vagy ilyen jó hozzám? Te nem szeretsz úgy, mint én! Én sokkal jobban szeretlek téged, mint te engem!”

Ilyen esetben az ego próbál „szeretni”, de ez nem igazi szeretet. Meg kell értenünk valamit: az igazi szeretet mindig önzetlen! Nincsenek elvárásai, nem hasonlít össze. Ha valaki a fentieket vágja a fejünkhöz, akkor nem azt akarja, hogy boldogabbak legyünk, hanem bizonyítani szeretné, hogy mennyivel „különb” nálunk valamiben, vagy pedig ki akarja „kényszeríteni” a szeretetünket. (Ami sajnos lehetetlen.) Ezt hívják egónak.

Ha pedig elítélünk egy „ilyen” embert, akkor a saját egónk szólal meg, hiszen mi is csak ítélkezünk valakinek az „értékéről”. Észre kell vennünk, hogy az ego nagyon ravasz! Akár vallási köntösbe is bújhat, hiszen „ÉN különb vagyok, mint te, mert ÉN XY felekezetnek vagyok a tagja! Sajnos te a pokolba fogsz kerülni, nem úgy, mint ÉN!”

A vallással szerintem nincs különösebb baj, sokkal inkább az emberi egoizmussal van, ami képes beszivárogni mindenféle eszmerendszerbe és rengeteg álruhát magára ölthet. Így vívnak Isten nevében háborúkat még a mai napig is, és így kínoztak, égettek halálra „boszorkányokat” a középkorban az „erkölcsös szentek”.

Ha valóban jobbá akarunk válni, akkor meg kell tanulnunk a lelkünk legmélyére figyelni. Ha ez sikerül, többet profitálunk belőle, mint a legbölcsebb szentírásból. Ha nem valami „mássá” akarsz alakulni, hanem önmagaddá, akkor megtetted a legelső lépést.

- Az ego állandóan nyugtalan, mindig többet akar. Sosem lehet megelégedve, mert akkor eltűnik. Mindig a nagyobbra vágyik, arra, hogy minél „különbbé”, „különlegesebbé” váljon. Így erősödik meg, így hiteti el veled, hogy fontos!

Ugyanakkor ez a gyenge pontja is, mert az, hogy felette áll másoknak, csupán egy illúzió, ami ha meginog, akkor az egoista ember félelmet, gyűlöletet, fájdalmat és szégyent fog érezni, a poklok kínját éli át, ami akár gaztettekre is sarkallhatja mások vagy önmaga ellen.

- Minél erősebb az ego, annál kevésbé tud a jelenben lenni. Vagy tervez, vagy a múltról elmélkedik. Olyan dimenziókban van jelen, melyek nem léteznek. A jelen boldogságát nehezen élheti át.

- Hajlamossá tesz (nincs feltételes mód) a gyűlölködésre, az irigységre, a félelemre, a depresszióra, és nagyon ragaszkodó tud lenni. Azt próbálja elhitetni veled, hogy szükséged van rá. Ha kidobod az ajtón, bemászik az ablakon, és olykor igen nehéz megszabadulni tőle. (Osho szerint a még „kiéletlen” egótól nem is lehet.)

Sőt ha meg akarsz szabadulni tőle, akkor már mássá akarsz válni, tehát újfent az egód fog téged irányítani az összehasonlítások által. Az egoizmus legyőzése és a mások elfogadása, mindig az önelfogadással kezdődik. Ehhez pedig minél inkább meg kell ismerned, és meg kell szeretned önmagad. (Nem az egódat, hanem önmagad! Az ítélkezést bármi felett pedig felejtsd el!) Remélem, nem voltam túl bonyolult.

Az egoizmus jellemzőiről hirtelen ennyi jutott az eszembe. S hogy honnan ismerheted fel? Egyszerű. Ha gyűlölsz, ha elítélsz, (magadat vagy mást), ha szenvedsz, ha rettegsz, ha boldogtalan, ha elégedetlen vagy, ha különbnek hiszed magad valakinél, az nem más, mint az egód!

Ha pedig gonosznak látsz valakit, tudd, hogy neki is van egója! Próbálj úgy gondolni másokra, mint önmagadra! Jézus Krisztustól Adolf Hitlerig bárkiből lehet bármi. Belőled is! Elindulhatsz jó irányba, de sose ítélkezz, mert az már a rossz irány!

Az emberi elme a legfélelmetesebb fegyver a világon. Képes a gondolkodásra az összehasonlítás és a megkülönböztetés által. Ám ez a fegyver kétélű! Lehet a szolgád, de lehet az urad is. Az életben a legnagyobb bajt az okozza, hogy az elménk a szolgánk helyett az urunkká vált. Tegyünk érte, hogy ne így legyen!


Ajánlott irodalom

Eckhart Tolle: A most hatalma

Előző oldal Norton