Néhány szó a fogyasztói társadalomról

Külvilág / Közélet (1506 katt) Norton
  2011.12.06.

Ez a kifejezés egy olyan társadalmat jelöl, ahol az egyre növekvő számú javak és szolgáltatások fogyasztása az emberi élet (egyik) társadalmilag elfogadott célja, s egyszersmind sokak legfontosabb személyes motivációja.

Ez a fajta rendszer ugyanakkor egy kényszert is jelent, mivel ha megszűnik a folyamatos vásárlás, akkor tönkremennek a gyárak, üzemek, mivel nem veszik meg a termékeiket - ezért emberek kerülnek az utcára, amitől még inkább lecsökken a vásárlóerő, így újabb üzemek mennek csődbe, végül pedig csak az elszegényedés, a kétségbeesés és a káosz marad. Az úgynevezett „válság” például egy ilyen félelemnek az előszele.

A fogyasztói társadalom fennmaradásához tehát a vásárlókedv folyamatos fenntartására van szükség - erre épül a reklámipar. A reklámipar célja elhitetni velünk, hogy nélkülözhetetlenül fontos bizonyos termékeket beszereznünk. Ehhez némi agymosásra van szükség.

Az élelmiszert persze e nélkül is megvennék, de mi a helyzet például az elektromos kütyükkel? Azokat természetesen mindig újítani kell, mert ezzel munkát adnak a tervezőknek, gyártóknak, ugyanakkor fenntartják vele a cég megélhetését is. Ám az eladáshoz sajnos újabbnál újabb agresszív reklámokra van szükség, ami (szerintem) óhatatlanul egy értéktorzulást hozhat létre az emberek lelkében.

Manapság már a karácsony is a leginkább az üzletről és a méregdrága ajándékokról szól... na meg arról, hogy aki depresszívebb alkat, az beforduljon. (Ilyenkor állítólag több az öngyilkosság, mint az év egyéb időszakában.)

Persze, ha a csillogó-villogó reklámokat nézzük, boldog családok mosolyognak ránk, miközben a legújabb fényképezőgépet, vagy százezres laptopot veszik meg a gyermekeiknek, hiszen nagyon szeretik őket ugyebár. Drága ajándékok nélkül talán el sem hihetnénk, hogy szeretik a családtagjaikat. Az a szülő pedig, aki nem veszi meg a legújabb xyzc3245893pk - s mobilcsodát, az szégyellje magát, de nagyon!

A fogyasztói társadalom az emberi egoizmusra épít, az egoizmus pedig a látszatról szól. Mióta világ a világ, azt sulykolják belénk, hogy valamivé válnunk kell, tehát nem vagyunk jók olyannak, amilyenek vagyunk. Ne legyünk megelégedve önmagunkkal, hanem akarjunk valami mások lenni. Az értékrendet persze készen tolják elénk: ez általában a pénz, a befolyás, valamint az, hogy minél több mindenünk legyen, mert attól vagyunk „valakik”.

Ha egyszer megállnánk, és azt mondanánk, már mindenünk megvan, akkor ez a fogyasztói társadalom recsegve omlana össze, tehát elégedetleneknek kell lennünk, hogy újfent vásároljunk, így tartván fenn ezt az agyatlan rendszert, ami azt mondja, hogy ne az embert szeresd leginkább, hanem a tárgyat, mert arra nagyobb szükséged van! Így válnak a használati tárgyaink a szolgáink helyett az urainkká.

Már csak az a kérdés, meddig tartható fenn ez a fajta modell. Hogy lelkileg romboló, az (számomra legalábbis) egyértelmű. De mi a helyzet a természettel? Nem hiszem, hogy sokat kell magyarázni: a környezet kizsákmányolása, pusztítása, szennyezése folyamatos, hiszen erre épül az egész rendszer. Itt pedig nincs körforgás. A szemét és a káros anyag nem bomlik le, hanem csak gyűlik, míg előbb, utóbb eltemet bennünket. Az emberiség olyan, mint az a gyengeelméjű sírásó, aki csak ás és ás, egyre lentebb, de nem jut az eszébe, hogy ki is kellene mászni a sírból.

Egyre világosabbá válik, hogy valamin változtatni kell. Vagy az ipari technológián, vagy a társadalmi berendezkedésen, vagy mindkettőn. De természetesen egyiken sem változtatnak. Meg sem próbálják. Helyette kitaláltak egy gyönyörű fogalmat: fenntartható fejlődés.

Ez olyan fejlődési folyamat (földeké, városoké, üzleteké, társadalmaké stb.), ami „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket”.

Komoly tényező, amit le kellene küzdeni, a környezet elhasználódása, de ezt úgy kell véghezvinni, hogy közben ne mondjunk le sem a gazdasági fejlődés, sem a társadalmi egyenlőség igényeiről. Gazdasági fejlődés, társadalmi fejlődés és környezetvédelem - e szentháromságnak együtt kell lennie!

A probléma csupán annyi, hogy a fogyasztói társadalom éppen arról szól, hogy folyamatosan termelni (tehát szennyezni, égetni, elhasználni) kell, ugyanakkor az emberek értékrendjét úgy kell alakítani, hogy minél jobban kiszolgálják ezt a rendet.

Az önellátó, környezetbarát társadalom pedig az egyre terjedő globalizáció és gazdasági érdekek miatt jelenleg teljességgel elképzelhetetlen.

Mondhatnak ugyan mást, de szerintem a „fogyasztói társadalom” és a „fenntartható fejlődés” rendesen üti egymást!

Forrás: Wikipédia

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 4 db)