Lelencsóhaj
Maradt-e még a lelkiismeretre
némi elfogult, ragaszkodó igény,
vagy az nevet, ki azt lazán leköpte,
mintha volna eltaposható erény.
De mert a gyenge jellemére bízva,
könnyedén evezhet íme el ma ő,
csupán, amit reá parancsolója
meghagyott, kegyelmezett meg és agyő.
Okát ne kérje tőle senki számon,
védi őt megannyi torz paragrafus,
nem is szakad ma semmiféle vászon,
zászlajára az van írva; mára kuss!
Vajon ki hallja még a kis lelencek
sóhaját a nyájas otthonok felől,
vagy az, ki hallja nem hihet kegyelmet,
már amennyiben kiállni mer, s pöröl?
