Mohó zsiványok
Haszonleső, idült, mohó zsiványok
szivárgtok át az éjszakák ködén,
hiszen tudom csupáncsak arra vártok,
mikor dobom törölközőmet én,
mikorra mondom azt; ma már elég volt,
akár a karvalyok, keringetek,
kivárva testemet, ha lenne már holt,
cibálni szerteszét amint lehet.
De én nem adhatom magam ma nektek,
hiszen, ha csillogó szemű utódok
szavamra mind az én lovamra tettek,
ugyan ne lássanak miként halódok.
Hiába álltok itt, mohó zsiványok,
ma nem harap belém az ajkatok,
ha kell, ezernyi ütleget kiállok,
de jajgatást aligha hallotok,
fogam szorítva várok új tavaszra,
amelyben éledő varázsszelek
konok ragályotok pokolra fújja,
s egünkre visszaútja nem lehet.
