Bajor Gizi portréja
„Kérem, én még nem játszottam... játszani szeretnék mostan”: ezzel a Szép Ernő verssel indult a huszadik század egyik legendás színésznőjének pályája a színiakadémián, ahol 1911-ben felvételizett a nagy tekintélyű bizottság előtt. Sebestyén Károly később egy törékeny, matrózblúzban ágáló kislányra emlékezett, aki a biztatás hatására profikat megszégyenítő módon építette fel és hangsúlyozta a verset. A természetes báj, a játékosság, az érzelmi izzás művészetének alapelemei maradtak egy másik sajátos vonással együtt: képtelen volt elutasító légkörben dolgozni. Sőt igyekezett mindenki szeretetét elnyerni még azon az áron is, hogy ez rengeteg energiájába, munkájába került. A Nemzeti Színház két legendás művésze Márkus Emília és Jászai Mari egy alkalommal fagyos légkörben várakoztak a direktor előszobájában. Hirtelen feltűnt a fiatal Bajor, előtte azonnal kinyílt az ajtó. Biztosan érzékelhette a két nagy előd döbbenetét mert később „Emuci” rajongással telt leveleket írt neki a Kaméliás hölgy előadásának kapcsán, amit harmincnyolc évig ő játszott, Jászai pedig egy porcelán bohócfigurát küldött neki ezzel az üzenettel: „Drága kisfiú! Küldöm neked emlékül kispajtásodat a Te nagy jóságodért. Ez a kis zenebohóc nekem már negyven éve üti a cintányért. Üsse neked kétszer annyi ideig. Szívből ölel szerető Jászaid!”
A precíz megfigyelés már korai éveire is jellemző volt: az iskolában sem a tananyag tartalma, hanem a gesztusok, néhány érdekes karakter tanulmányozása kötötte le. Ezért sokan álmodozónak tartották, pedig félig ösztönösen csak későbbi szakmáját gyakorolta. Péchy Blanka visszaemlékezése szerint Bajor egy alkalommal cirkuszban volt, és nagy élvezettel mesélte az élményeit, és rögtön el is játszotta őket. Szájtátva figyelték, ahogy az egész előadás megelevenedett. Ez a kiváló utánzási képesség lett későbbi karakterszerepeinek alapja. Az akadémista színjátszás korában, ahol a színpadhoz „nőtt” lábú színészek jobb esetben szépen szavaltak, valóban nagy feltűnést kelthetett a rendkívüli mozgáskultúrával előadott bemutató.
Nem állt tőle távol a tanítás sem, amit néha színpadi gonoszkodásba csomagolt, közben figyelte az „áldozatot”. Gobbi Hilda Közben című könyvében írta le, hogy André Lhery Szembekötősdi című vígjátékában minden este összekavarta a szöveget, hogy a színpadi koncentrációt gyakoroltassa vele.
A szünetben megdicsérte, ha Gobbi jól „vizsgázott”. Ruttkai a „Parancsolj velem Tündérkirálynő” című önálló estjén elmesélte, hogy az Ármány és szerelemben megfigyelte, hogy Bajor, bár egyforma magasságú volt Gábor Miklóssal, mégis a férfi mellére hajtotta fejét úgy, hogy sokkal alacsonyabbnak tűnt, mint a von Valter szerepét játszó színész. A titok a hosszú szoknyában, az s alakú csípőmozgásban és a térd fokozatos behajlításában volt, amit Bajor örömmel tanított meg a jó szemű, fiatal tehetségnek. Ruttkai később többször alkalmazta az ügyes színpadi trükköt egy gésa szerepében, a kritika külön kiemelte a mozdulatai kecsességét… Gábor Miklós sem tudott mit kezdeni Octaviánusként a sisakjával. Bajor egy szórakozott mozdulattal a férfi hóna alá csapta a kelléket. Gábor később látta viszont a gesztust Dávid festményén… A pontos megfigyelés, fejlett mozgáskultúra, a kiváló karikírozó képesség, a minden érzelmi árnyaltot kifejező, szépen moduláló hang, az átlagon felüli humánum tette Bajort a múlt század legkiemelkedőbb művészévé.
Az már valóban fatális véletlen, hogy egy műkedvelő előadás után egy vöröslő fülű kamasznak azt javasolta, legyen színész. Belőle lett a Színészkirály, Latinovits Zoltán. Pályák és sorsok néha összeérnek...
PÁLYAKÉP
Bajor Gizi Beyer Gizellaként született 1893-ban. Édesapja a Báthory kávéházat bérelte, ahol békebeli hangulat uralkodott, és sok sikeres író, színész megfordult. Pethes Imre a későbbi partner sokszor szavaltatta az alig tizenéves, ügyes kislányt a fehér asztalok között. A szülők a gyermek produkcióját dicséretesnek találták, de nyitottságuk ellenére a fiatal lány pályaválasztását nem fogadták kitörő örömmel. A színésznő saját bevallása szerint végigküzdötte magát az akadémián de ennek ellenére annak végig sztárja maradt, és egyenes volt az útja a Nemzeti Színházba.
Paulay halála után a színház hanyatlásnak indult. Alig mutattak be új darabot, a klasszikus repertoár és néhány külföldi író (Ibsen, Turgenyev, Csehov) mellett rosszul „összefércelt” francia társalgási darabokat, és a magyar pályázatokon induló, nemzeti frázisokat puffogtató színdarabokat láthatott a nagyérdemű. A közönség a Vígszínház természetes, őszinte stílusát jobban kedvelte mint nemzeti deklamáló metódusát. Jászai, Márkus, Újházi mellett nem is tudott a színház jelentősebb egyéniségeket felmutatni. Jászai érezte a széthullást, naplójában folyvást kárhoztatja a próbákon unatkozó tehetségtelen színészeket, és a dilettáns intendánsokat. Mikorra a jövendő sztár, Bajor Gizi a színházhoz szerződik, a régi stílus már érvényét veszti, az új, a kifejező, lélektani hitelességre törekvő naturalizmus akkor van születőben, illetve a Ditrói Mór által vezetett Vígszínházban és néhány magánszínházban létezik.
Bajor még be sem fejezte az akadémiát, már 1914-ben szerződtetik az ország első színházába. Első szerepe Lucien Népoty A kicsinyek című színdarabjának hisztérikus lányszerepe, majd Gárdonyi Géza Annuskájának és Gábor Andor Palika című színjátékának naivaszerepei következnek. Az1917-es év fordulópont a színésznő életében: végre igazán hozzáértő ember kerül az intézmény élére: Ambrus Zoltán író, műfordító, dramaturg. A rossz nyelvek mindjárt viszonyról beszélnek, kétségtelen tény, hogy Ambrus valóban primadonnává teszi Bajort, 1918-ban már Shakespeare Rómeó és Júliájának címszerepét játszotta. A legértőbb kritikusa Kosztolányi Dezső a következőket írja: „Az ő Júliája egy szerelmes gyereklány, aki a játék végén mérget iszik, akárcsak azok a polgári iskolai növendékek, kiknek rövid tragédiáját a napi hírekben olvashatjuk. A szerepnek ezt a felfogását, mely az alakot egyszerre a közelünkbe hozza, csak helyeselni lehet. A hősnő törékeny és finom alakja, kedves idegessége gyengéden színezi alakítását.” (Bános Tibor: Pályák és sorsok 19-20. oldal)
Az 1917-18-as kiugrás szerzők egész sorát csábította a Nemzeti Színházba: Móricz a Pacsirtaszó című darabját, Bródy a Dadát, Molnár Ferenc az Úri divat című színművét Bajor kedvéért hozza az ország első színházába. Lassan kezdenek megjelenni azok az „udvari” szerzők is, akik direkt a művésznő számára szállítják a sikerdarabokat. Lassan nemcsak az anyaszínház, de az egész színházi világ Bajor körül forog, koronázatlan királynővé avatják. Hevesi Sándor 1922-ben váltja Ambrust, de ez csak tovább erősíti Bajor vezető szerepét. Tizenhét évig dolgoznak együtt Hevesi puccsszerű eltávolítása után is, hiszen 1936-ban együtt álmodták színpadra Heltai Jenő A néma levente című színdarabját a színésznő igazi ziccerszerepét, ahogy mondani szokás. Bajor Ambrustól lehetőséget kapott, Hevesitől az elmélyült szerepelemzés képességét tanulta meg. Ettől kezdve az alakításai ezer színben tündököltek, és rajongóit úgy vonzották a fellépései, mintha istentiszteletre járnának. Az áhítat egyrészt sok gyötrelmet okozott, mert a megfelelési kényszer miatt egyre nehezebben készült el a szerepeivel, de módot adott saját nagysága, színészi eszközei kifigurázására is.
Néha kikacsintott a lassan kiépülő „emlékműve” mögül, és ironikus fricskát mutatott az áhítatos nyárspolgárok felé. Herczeg Ferenc Kék róka című darabja kiváló lehetőséget biztosított erre az ironikus játékra. A darab főszereplője, Cecile, egy két férfi között őrlődő szépasszony, ha elmegy a Török utcába, megcsalja a férjét, ha nem, hűséges marad… Bajor egyszer úgy játszott, hogy igenis elment a Török utcába, ehhez elég volt néhány kétértelmű gesztus, máskor egy mély erkölcsiségű hölgyet látott a közönség, aki még az utca nevét se tudja, annyira ártatlan. Saját bevallása szerint, ha élni vágyó fiatalokat látott a nézőtéren, hűtlenkedett, ha nyugdíjasokat, hűséges maradt…
Bajor pályája delelőjén, a harmincas években csak Herczeg Ferenctől tizenhárom színművet játszott el, de megkapta Klabund különleges mozgáskultúrát igénylő Krétakörének címszerepét, Szép Ernő Azráját, aminek az volt az érdekessége, hogy az eredeti szövegből szinte semmi nem maradt, mert Hevesi Sándorral úgy színpadképessé „tették”, hogy szerző nem ismert rá. Szerencsére, mert így száznégy előadást tartottak belőle... De hatalmas sikert aratott a színészkirálynő Ibsen Nórájában, a Kaméliás hölgyben Hauptmann Károly császár rabja, vagy éppen O'Neill Amerikai Elektra című darabjában. Ez utóbbi hosszúsága miatt erős húzással kerülhetett színre, és a másik főszereplő a Vígszínházból átszerződött Makay Margit volt. Jellemző Bajorra, hogy a színházi intrikák miatt kialakult ellenséges viszonyt sikerült barátsággá változtatni, mert észrevette szereplőtársa félelmét és szorongását, a próbák alatt egyenrangú félként bánt Makayval. Felkérték Az ember tragédiája címszerepére is, amit Szegeden kellett volna eljátszania, de a nagy térben nem érvényesült volna finom arcjátéka, ezért nem vállalta. Jól ismerte fizikai korlátait. A rádióstúdióban viszont eljátszotta Évát. Pótolhatatlan vesztesége a színháztörténetnek, hogy a lakklemez tönkrement az ismétlés alkalmával A stúdióban készült felvételei közöl Puskin Mese Szaltán cárról viszont megmaradt, és legalább felvillant valamit karakterteremtő képességéből.
A negyvenes években Bajor pályáján is itt lett volna az ideje a szerepkörváltásnak. Ekkor találja ki híres átváltozó szerepeit. Ezekben lehetett valószerűtlenül öreg, vagy fiatal, felmutathatott egymással gyakran teljesen ellentétes karaktereket. Az Utolsó táncban a hedonista anya és a tudományos karriert építő lánya két olyannyira autonóm személyiségként jelent meg, hogy a közönség azt várta, Bajor mikor találkozik – önmagával. Bókay János Négy asszonyt szeretek című művében már négy nőtípust teremtett meg, Harsányi Zsolt A bolond Ásvaynéjában az első felvonásban tizenhat éves lányként, a másodikban nyolcvanhat éves öregasszonyként jelent meg olyan hitelességgel, hogy még kollégái is megdöbbentek.
A háború idején, 1943-ban Kaméliás hölgyként lépett utoljára színpadra. Egy társulati ülésen nyilvánosan kijelentette, hogy neki nem a származás, hanem a tehetség számít. Megtagadta a Nemzeti Színház német vendégjátékában való részvételt is.
A háború után elsőként keresték meg, de sokáig nem kapott új, jelentősebb szerepet színházában. Magánszínházakban játszott. Gáspár Margit ötlete volt Hervé Lili című operettjének a bemutatása, amelyben Sárdy Jánossal került össze. A visszaemlékezések szerint Sárdy nagyon félt a szereptől így Bajor a siker érdekében egész női fegyvertárát bevetette, hogy oldja a férfi gátlásait. Ez olyannyira sikerült, hogy százhúsz estére szerelemmel, játékossággal telt meg a színpad. A női főszerep emlékeztetett a színésznő korábbi átváltozós szerepeire, annyi különbséggel, hogy itt táncolni és énekelni is kellett. Galsai Pongrác Bajor Gizi játékai című könyvében van egy filmtöredék, ahol ebből a pazar táncból kapunk némi ízelítőt. Hangról csak Gobbi visszaemlékezése alapján alkothatunk fogalmat, aki nem értette, hogy az operaénekes Sárdy hangja mellett hogyan tudott olyan telten és magasan csengeni a Gizié... Az 1948-as államosítások elsorvasztották a magánszínházakat, látszólag Bajorral minden rendben volt. Felújította régi sikereit, Ziliája újra teljes fényében tündökölt, sőt, megkapta a Kleopátra és a Navarrai Margit címszerepeit, majd a Szentivánéji álom Titániáját. Igaz, hogy volt egy-két figyelmeztető tünet: Kleopátrája gyakorlatilag megbukott, a szokatlanul unszimpatikus, a számítóan közönséges királynő alakja nem nyerte el se a közönség se a kritika tetszését, Titánia próbái alatt pedig Klemperer mindenki füle hallatára leöregasszonyozta. Támadták modorosságai, affektálása miatt, lassan azonosították a régi Nemzetivel. „Proszpera” elveszíteni látszott varázserejét. Ebben a légkörben született Anna Kareninája, amely megrázó erővel bizonyította drámai képességeit. Utolsó szerepe az Ármány és szerelem Ladyje felvonást záró ironikus felhangjaival megkérdőjelezve a hölgy becsületességét mélyebb értelmezést adott a szerepnek. Barátai szerint örömmel készült az öregasszonyszerepekre, Ignácz Rózsa szerint ugyanebben a körben nagy lélektani hitelességgel adta elő Villontól A szép fegyverkovácsné című balladát. Halálos ágya mellett az egyik legnehezebb darab, Racine Berenikéje feküdt, a beteljesületlen szerelem története…
A statisztika szerint 1914-től tragikus haláláig százhatvan szerepet játszott el. A színház volt az igazi terepe, bár a filmmel is próbálkozott A Két fogoly töredékesen maradt fenn, A szűz és gödölye túl patetikusra sikeredett. Nem lettek jobbak a külföldön készült filmjei sem. Kisugárzása a filmen nem érvényesült. Talán Ruttkai adja erre a legjobb magyarázatot: a vérbeli színpadi művészt zavarja a filmkészítés technikája. A színpaddal ellentétben a film megtöri az alakítás ívét, a koncentrációt. A színpadon a művész adja meg a jelenet ritmusát a filmen a rendező. Ha az akkori nehézkesebb technikát is figyelembe vesszük, talán érthetővé válik Bajor idegenkedése a filmezéstől. A nyelvi nehézségeken túl talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem futott be jelentősebb külföldi karriert, pedig még a New York Times-ben is jelentek meg művészetét méltató kritikák.
MAGÁNÉLET
Sikereinek delelőjén valóságos intézménnyé vált. Bejáratos volt a kormányzóhoz is, a rossz nyelvek szerint az ifjabb Horthy és a színésznő között rövid viszony is kialakult. Összeköttetéseit felhasználva idejét nem kímélve mindenkin segített, soha senkit nem hagyott cserben, függetlenül a hozzá fordulók származásától, társadalmi helyzetétől. Keresztfia, Vajda Miklós mesélte, hogy a nyilas időkben édesanyjával elvitték a nyilas székházba. Ő mint kisfiú, nem félt, mert tudta, hogy Bajor nem hagyja őket magukra. Másnap meg is jelent a színésznő egy csodálatos bundában a svéd követségi titkárral az oldalán és a szájtáti nyilasok sorfala között kivitte a foglyokat az épületből. Segített adományokkal ha kellett: például László Miklós amerikai útjához kért pénzt, Ditrói Mór beteg feleségének az inzulinkezelését támogatta. De segítette Pártos Erzsit is, akit a zsidótörvények miatt eltiltottak a munkától, és saját könyvével házalva próbált megélni. Rendszeresen tartott műteremteákat, ahol többek között a Ferenczy testvérek, Egry József, Hincz Gyula, Borsos Miklós, Csók István műveit népszerűsítette, illetve az aukciók során egyszerűen eladta. Bajor kiválóan értett a gazdagok nyelvén is, akik örömmel vásárolták meg a művésznő által ajánlott alkotásokat. Részt vett az embermentésben. Többeknek, így Bárdos Arthúrnak is mentességet szerez a zsidótörvények alól. Később Gobbival együtt szervezték meg a Horváth Árpád Népi Kollégiumot, az Ódry Árpád és Jászai Mari Színészotthont.
A háború alatt egy különleges szerepben is láthatták a szomszédok: férjét, Germán Tibort úgy mentette meg a munkaszolgálattól, hogy az alkatilag hasonló Diósy Antaltól érzékeny búcsút vett az utcán, közben Germán elbújt az emeleti szobában. A barát később kerülőúton visszatért, de az idősebb férjet nem tették ki veszélynek. Diósy mellett a színésznő barátai, sőt első férje is a villában bujkált, Bajor sosem adott a formákra… Az első férj, Vajda Ödön „Duci”, ahogy a leveleiben a színésznő szólította, mutatta be a második férjnek, Paupera Ferenc bankárnak is, talán azért, hogy a felesége akkori szeretőjét, Zilahy Lajost bosszantsa... Pauperával a Vajdától való válás után 1928-ban házasodott össze. Paupera Stefánia úti palotája a Földhitelbank csődje miatt elúszott. Bajor még az ékszereit is eladta, hogy férje hitelezőit kifizesse, sőt, még az Andrássy úti Kabaréban is szerepet vállalt. Paupera nem értékelte az asszony önfeláldozását, útjaik elváltak. Ekkor ismerkedik meg Torockói menyasszony szerzőjével, Indig Ottóval, akit Neményi Lilitől hódít el. Neményinek még fővárosi szerződést is felajánl Bajor, ha lemond a férfiról. Neményi mindent büszkén elutasít, Indig és Bajor közös színdarabja megbukik, így a hirtelen jött szenvedély is elhamvad. Ekkor ismerkedik meg Germán Tiborral, aki ekkor már a Poliklinika főorvosa és 1933-ban házasságot kötnek. A látszólag boldog házasságot Germán néha túlzó rajongása és a néhány levélben korábban is jelentkező kisebbségi érzése színezi egyre komorabbá. Bajor nem tulajdonít ennek túl nagy jelentőséget. A színésznő húga és sógora, különösen Bajor fülműtéte után észreveszik sógoruk egyre különösebb viselkedését. Germán egyre jobban, szinte paranoiásan félti a feleségét a süketségtől. Bajor Gizi erre félig tréfásan közli aggódó rokonaival, hogyha megsüketül akkor tanítani fog, és figyelmezteti őket, hogy ha sokat bántják a férjét, akkor leváltják, és az egész család elmehet koldulni… Pedig Germánt ekkor már saját kollégái sem hagyják műteni, betegségét a háborús traumának tulajdonítják. Egy reggel Germán a szokásos erősítő injekció helyett halálos adag morfiumot ad be a feleségének. Az odaérkező Gobbi Hildát saját leírása szerint kísérteties kép fogadja: a kopott pizsamában élettelenül heverő színésznő férjét egy barát próbálja újraéleszteni közben sírva üvölti: „Halj meg, Tibor..”, az ágy mellett a kiskutya nyüszít és halkan szól a rádió... Ez a reggel békésen indulhatott… A boncolás a professzornál állítólag az agyi homloklebeny sorvadását állapította meg, a búcsúlevelet pedig Germán írta Bajor korábbi szignója fölé. A tragikus vég elindította a politikai találgatásokat. Annál is inkább, mert nem hozták a halál okát azonnal nyilvánosságra, és az ÁVH rögtön lezárta a villát. Olyan feltételezés is lábra kapott, hogy Germán Svájcba akarta vinni beteg feleségét, és emiatt néhány minisztériumi tisztségviselő hagyta magát megvesztegetni. Az ügyben aznap indult vizsgálat, s ezt abban az időben nem lehetett enyhe büntetéssel megúszni…
Az is tény viszont, hogy a boncolási jegyzőkönyv, legalábbis a Germáné, nincs meg. Felvetődik a kérdés, hogy mi alapján állapították meg a betegségét? Illyés Gyula vendégül látta a Germán házaspárt, és sajnálkozva írta le a naplójában, hogy a színésznő elég rosszul hallott. A színházi súgó is elmondta, hogy volt a színésznővel egy közösen megállapított kézmozdulat, ha ezzel Bajor jelzett, akkor rögtön hangosan fel kellett súgni a szöveget. Az Ármány és szerelem megmaradt rádiófelvételén néhol tényleg hallható a súgó, de Bajor zseniálisan kivágja magát a kényes szituációkból, ilyenkor úgy tesz, mintha a túláradó érzelmek miatt akadna el a szövegben, az élőbeszéd látszatát, akadozását mutatva.
Némileg furcsa az is, hogy Gobbi hogyan mehetett be az ÁVH által körbezárt villába úgy, hogy a holttest még ott feküdt, és a férj még meg sem halt. Hacsak úgy nem, hogy maga Péter Gábor adott rá engedélyt. Gobbi még az illegalitásból ismerte a férfit… Az ÁVH főnöke duplán kényes helyzetben volt: el kellett síbolnia a szerencsétlen megvesztegetési ügyet, hisz ez árulást jelentett, másrészt a közvéleménynek tálalni kellett egy legenda halálát. Először súlyos betegséget jelentett a rádió Bajor halálának okaként. Aztán kettős öngyilkosságként tálalták a házaspár halálát, ahol a férj volt az elkövető, a feleség pedig az áldozat. Germán már csak azért is bűnös volt, mert a testvére nyugaton élt. A személyes tragédia így vált politikai üggyé, és pont ezért erős kétkedéssel fogadta a közvélemény a párt által ellenőrzött sajtó hírét…
A temetésen negyvenezer ember vett részt. Dajka a „nagy jelenés” előtt még kisminkelte a Színészkirálynőt... Gobbi így búcsúztatta: „Te azon ritkák közé tartozol, akik megteremtették estéről estére élő művészetüknek a halhatatlanságot... Nálad senki szebben nem tudott szeretni, és nálad jobban senkit sem szerettünk.
